Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztonsági okok miatt nem indul magyar az ifi atlétikai vb-n

2017. június 20. 15:28 // Forrás: MTI
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége úgy döntött, hogy biztonsági okok miatt nem küld versenyzőket Kenyába, a július 12-én kezdődő ifjúsági világbajnokságra.

Az utanpotlassport.hu-nak Spiriev Attila, a MASZ szakmai igazgatója elmondta, hogy a szövetség június 7-én kapott levelet a Külügyminisztériumtól, amely állásfoglalásában határozottan ellenezte az utazást Nairobiba. A veszélyt az jelenti, hogy Kenyában augusztus elején parlamenti választásokat tartanak, és a kampányidőszakban jelentősen megnő a terrorfenyegetettség.

Spiriev hozzátette: Gyulai Miklós a levél kézhezvétele után azonnal összehívta az elnökséget, amely egyhangúlag hozta meg döntését.

Az ifjúsági vb-re eddig 14 magyar versenyző biztosította a helyét, de Spiriev szerint végül 16-17 tagú lett volna a csapat, melynek tagjait kárpótolni szeretné a szövetség. A MASZ közülük a lehető legtöbb sportolót elindítja majd a junior Európa-bajnokságon, egyúttal valamennyiükre úgy tekint, mint az ifjúsági vb sikeres szereplőire, ami a jövő évi ösztöndíjak, edzőtáborok meghatározásánál lesz fontos.

Magyarország 18. országként lépett vissza az ifjúsági atlétikai-vb-től.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.