Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közel száz indulóval rajtol az idei Hungarian Baja Veszprémben

2017. augusztus 4. 10:05 // Forrás: vehir.hu
Jövő hétvégén a Dakar-ralin is bizonyító gyári pilóták mérik össze tudásukat a Veszprém környéki tereprali világkupa-futamon.

A magyar világkupa-futamot augusztus 11. és 13. között tartjták, az ünnepélyes rajtceremóniára pénteken 16 órától a veszprémi Óváros téren kerül sor, amelyen közreműködik az Animal Cannibals zenekar is.

A versenyzők tavaly is az Óváros téren parádéztak a futam előttA versenyzők tavaly is az Óváros téren parádéztak a futam előtt

– Az idén is köszönthetünk valódi világsztárokat: eljön a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah, itt lesz a rali-világbajnokságon pallérozódó, de a terepraliban is egyre jobban teljesítő Mikko Hirvonen, vagy éppen a pályafutását motorosként kezdő, de négy keréken is rettenetesen gyors Kuba Przygonski. Nem is lehet kérdés, hogy ők hatalmas csatát vívnak majd egymással, s nem csupán azért, mert kellenek nekik a világkupa-pontok, hanem azért is, mert számukra ez az egyik utolsó állomása a Dakar-felkészülésnek. Az idén is kijelöltünk a szurkolók számára nézői pontokat, és szeretnénk is kérni őket, hogy onnan nézzék a versenyt, ezek a helyszínek pedig Hajmáskér, null pont, valamint Jutaspuszta – mondta a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Garamvölgyi Zoltán, a HunGarian Baja főszervezője Veszprémben.

Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezőjeGaramvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője

Ovádi Péter önkormányzati képviselő elmondta, Veszprém városa büszke arra, hogy ismét vendégül láthatja az eseményt. – Ilyenkor mindenki egy kicsit Veszprémre figyel, a szállodáink tele vannak, sok turista érkezik a városba, jó hírünket viszik a világban. Bátran mondhatjuk, hogy a HunGarian Baja hozzánőtt Veszprémhez, akárcsak az Utcazene Fesztivál vagy a VeszprémFest” – tette hozzá.

– Mostanában országosan is bebizonyítottuk, hogy sikeresen meg tudjuk rendezni a legnagyobb sporteseményeket is, biztos vagyok benne, hogy Veszprém ismét helyt áll, és remek versenynek lehetünk tanúi – húzta alá Ovádi Péter mondadójában.

Ovádi Péter büszke arra, hogy a Hungarian Baja ismét Veszprémbe látogatOvádi Péter büszke arra, hogy a Hungarian Baja ismét Veszprémbe látogat

Az idei Hungarian Baján négy kategóriában (autók és kamionok, motorok és quadok, Buggies & SBS & SSV és XCountry Rally Tour) közel 100 versenyző áll rajthoz jövő hétvégén Veszprémben. A verseny egyik különlegessége, hogy a Forma-1-hez hasonlóan a kupát idén a Herendi Porcelánmanufaktúra egy ékes alkotása biztosítja.

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.