Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Nem figyelik a tabellát

2017. október 3. 20:38 // Forrás: veszpremkosar.hu
A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém október 6-án (péntek, 17 óra) a Budapesti Honvéd SE együttesét fogadja a Vetési gimnázium csarnokában az NB I/B Piros-csoportban.

A mieink a balul sikerült évadnyitójuk után múlt héten javítottak a mérlegükön: itthoni bemutatkozásként felülmúlták a jó képességű Calle Pubfood Békést (92-67). A hazaiak az első félidőben néha görcsösek voltak, előfordult, hogy a parketten nem értették meg egymást. Abban a játékrészben hullámzott a produkciójuk, nem csak távolról ment pontatlanul, mint utóbb kiderült, a kohézió elmaradása okozott kisebb-nagyobb gondokat. Aztán fordulás után elkapták a ritmust, a lefújásig például tizennyolc labdát szereztek. Később gyorsabb és élvezetesebb lett a játékuk; a szurkolók is jól szórakoztak. Ezzel együtt, még sok munka vár rájuk.

Ismét hazai pályán a HoyaIsmét hazai pályán a Hoya

Ezúttal a Budapesti Honvéd SE látogat a királynék városába. A fővárosiak a rajton az Oroszlányi SE Lionstól (75-90, otthon), majd az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-tól (86-79, idegenben) kaptak ki. A nulla–kettes mutatójukkal jelenleg sereghajtók a tizennégy szereplős blokkban.

– Számunkra nincs különbség a találkozók között, mi mindig győzni szeretnénk, pláne hazai környezetben – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Nem számít, hogy a leendő, egyébiránt veszélyes riválisunk hol áll a tabellán, a „pirosoknál” nincsenek könnyű derbik, ráadásul a legutóbbi diadalunk után nem bízhatjuk el magunkat, mert az előadásunk akkor is döcögött. Most is kemény párharc vár ránk. Mi mindenkiből komolyan felkészülünk, természetesen a piros-feketéket is feltérképeztük. Persze elsősorban a saját dolgainkkal foglalkozunk. Már csak azért is, mert eddig nem azt a kosárlabdát hoztuk, amit szeretnénk. Nekünk csak a győzelem az elfogadható, ám a dolgainkat közben próbáljuk finomítani. Remélem, hogy meccsről-meccsre – és a múltkorinál – jobbak leszünk. Az új sportolóinknak még idő kell a beilleszkedéshez. Ryan Cook is egyre jobban összeszokik a többiekkel, ő is mind magabiztosabb lesz, ami majd az együttes erején is megmutatkozik. Mindenekelőtt egy jó hátsó alakzattal akarunk sikeresek lenni, de hasonlóan fontos, hogy koncentráltan és jó mentalitással játszunk, illetve tudatos támadásokkal szolgáljunk. Sok múlik majd a védekezésen és a hozzáálláson, nem szabad ugyanis engednünk, hogy a másik oldal elkapja a fonalat és könnyű gólokat szerezzen.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 6. 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
75-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
71-57
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
93-79
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
76-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
82-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
87-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
99-101
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
72-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
86-83
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény
82-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2026. február 21. 11:00
Helyszín
Budapest, BOK Sportcsarnok
Eredmény
74-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 7. 17:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
PVSK-Veolia
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-103
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.