Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Rangadót vesztettek a kosarasok

2017. december 23. 10:14
Megérdemelten nyerte meg az Oroszlányi SE Lions az NB I/B Piros-csoport év végi csúcsrangadóját, kosárlabdázóinknak volt tartása, tisztességesen helyt álltak, viszont a mérkőzés egyértelmű tanújelét adta annak, hogy a mutatottnál több van a csapatban.

A másodosztályú bajnokság egyik legjobban várt összecsapásán remek hangulat közepette indult útjára a labda: nem csak az éllovas hazaiakat bíztatták az övéik, az idegenbeli bravúrra készült vendégeket is félszáz szimpatizánsa kísérte el a Vértes északnyugati lábához. A mieink szerencsére nem megilletődötten rajtoltak, az általában nyerő párosként funkcionáló Ryan Cook és Körtélyesi Gergely jóvoltából minimális előnyhöz jutottak (6-8). A közönségszórakoztató játékrészben egymás nyakán lihegtek a felek, a blokk második helyezettje próbálta diktálni a tempót, azonban a támadólepattanókat szedett és a hátsó alakzatán szigorított ellenfélnek mindenre volt válasza, – miközben szorosan fogták Fortuna istenasszonyának kezét – előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették (16-12). Az egyetemisták a találkozó ezen részétől az eredmény után futottak. Madár András a következő negyedben ott folytatta, ahol az előzőben abbahagyta, ezért nem volt mindegy, hogy a másik oldalon Kovács Soma miként tartja vele a lépést (23-19).

Fotó: OSE LionsFotó: OSE Lions

A bakonyiak igyekeztek pontosítani az előadásukon, de ez nehezen ment úgy, hogy nem találták a saját játékuk ritmusát. Többször ajtó-ablak helyzeteket rontottak el, ilyenformán a sikerhez nem tudták megteremteni maguk számára az esélyt. Pedig lehetett volna fogást találni a nagy ellenlábason, mert a Vavra-tanítványok sem voltak csúcsformában (26-23). Ha úgy tetszik: ők sem csináltak semmi különöst, „csak” nálunknál egységesebbnek tűntek. A csata színvonala közben visszaesett, s ha mindez nem lett volna elég: a veszprémiek produkciója hirtelen megbicsaklott (32-23). Sportolóink ekkortájt nem igazán értették meg egymást a pályán, ziccereket hagytak ki, ráadásul az önbizalmuknak az sem tett jót, hogy az irányítást kézben tartott OSE-spílerek jó néhányszor „lesapkázták” őket, a dobásaikat (41-32). Persze azért a veszprémieket is kemény fából faragták, minden erejüket összeszedve a vetélytárs után eredtek, hogy aztán Körtélyesi triplája zárja le az első félidőt.

A fordulást követően egy másik vendéggárdát láthatott a nagyérdemű, Hegedűs Gergelyék sokat kommunikáltak a küzdőtéren, az addiginál harcosabban, s elszántabban viaskodtak (43-40). Mikor már csak egy pont volt az együtteseket elválasztó különbség, a Komárom-Esztergom megyei drukkerek is csak nagy szemekkel bámulták az eredményjelző-táblát. Ám nem kellett túlzottan idegeskedniük, mivel a HOYA-mezesek képtelenek voltak átlépni az árnyékukat, magyarán átvenni a vezetést. A helyi kedvencek megint rossz dobásokra kényszerítették őket, egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolva nyolc-tíz pontos differenciát dolgoztak ki maguknak (53-44). Ahogy az lenni szokott, a felzárkózások temérdek energiát vettek ki Helmeczi Andrásékból, akik nem mindig voltak képesek lábra kapni, a kezük is gyakran remegett meg (57-48).

Hétpontos hazai előnyről indult a záró felvonás, amit a határozottabb – és újabb lendületet vett – listavezető gyorsan megduplázott, kihasználva a mieink sokadik rövidzárlatát (66-52). Miközben az OSE-szurkolók pluszenergiát adtak nekik, a vendégseregből hiányzott az állhatatosság, míg a támadásaikból a dinamika, azon felül mintha az erejükkel is kezdtek volna elkészülni (70-56). Mikor mind jobban elúszni látszott a hajó, a veszprémiek kockázatot vállalva, feljebb tolták a védelmüket, de eleinte így sem bírtak az „oroszlánok” kulcsembereivel (72-64). Öt perccel a vége előtt ismét tizenkét ponttal ment a csapatként jobban iparkodott, nagyobb magabiztossággal rendelkezett és könnyű „gólokat” szerzett rivális, joggal énekelték a rajongóik, hogy „Játszik a csapat”. A hetvenkilenc-hatvannyolcról indult hajrában azért odatették magukat Cookék, becsülettel faragtak a hátrányukon, igaz, nem volt meg bennük az az átütőerő, ami a fordítás közelébe emelte volna őket. A mieink végül alulmaradtak a derbin, de a látottak alapján nincs miért szégyenkezniük.

Kosárlabda NB I/B Piros csoport, 12. forduló:
Oroszlányi SE Lions–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 81-74 (21-16, 20-19, 18-17, 22-22)
Oroszlány, 1000 néző. Vezette: Tőzsér, Vida, Surányi.
Oroszlány: Madár 17/9, Illés 16/3, Kovács G., 15/3, Spagnolo 8, Zsíros 6. Csere: Kiss K. 7/3, Bödör 6, Sömenek 2, Burai 4, Balla, Kiss Á., Bogatin. Vezetőedző: Vavra András.
Veszprém: Cook 18/3, Pável 7, Kovács S. 22/3, Hegedűs 7/3, Körtélyesi 16/6. Csere: Helmeczi 2, Lógár 2, Schéda, Simon M., Balázs, Schmitz, Bagó. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Vállalható vereséget szenvedtünk el, egy nálunknál most egységesebb műhellyel szemben, így az OSE-nak meg kellett dolgozni a sikerért. Küzdöttünk, hajtottunk, de a hazaiak ezúttal ennyivel jobbak voltak nálunk. Sajnos az utolsó negyedre fejben is elfáradtunk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.