Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Nem lesz sima derbi

2018. január 10. 9:35 // Forrás: veszpremkosar.hu
Komoly rövidzárlatok aligha férnek bele a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém „műsorába” január 10-án (szerda, 18.30 óra) a Budapesti Honvéd SE otthonában, mert a rivális hiába sereghajtó az NB I/B Piros csoportban, mostanság kemény diót jelent a többieknek.

A mieink múlt héten, a naptár szerinti első fordulóban hazai sikerrel köszöntötték az új évet, dicséretesen küzdve és a taktikát nagyvonalakban megvalósítva múlták felül az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-t (83-61). A kisalföldiek ugyan próbálták megnehezíteni az új szerkezetű, illetve esélyesebb csapatunk dolgát, ám Körtélyesi Gergelyék már az elején jól megszervezték a védelmüket. A támadásokba mindazonáltal csúsztak hibák, de a közeli és távoli rontások nem befolyásolták különösebben a mérkőzés képét, lévén, kevés ponton tartották az ellenfelet. A kiírásban idegenben még nyeretlen Rába-partiak időnként kihasználták a helyi kedvencek megingásait, aztán a nagyszünet után – ha nem is teljes fordulatszámon, viszont – beindult a bakonyi henger. Ekkortájt egységesebbnek, elszántabbnak és energikusabbnak tűntek a HOYA-mezesek, így a záró negyedben a kezükben érezhették a találkozót: biztosan őrizték az előnyüket.

A második helyen – tíz–hármas mutatóval álló – Hegedűs Gergelyék ősszel már összefutottak a leendő vetélytárssal, akkor a Vetési gimnázium tornatermében 83-70-re nyertek. Az egyetemisták védőmunkájára azon ütközet során sem lehetett panasz, a szemük előtt bátran lebeghetett a győzelem. A szóban forgó összecsapáson sem alakítottak csúcsformát, az előadásuk néha görcsössé és döcögősé vált, csakhogy a problémáikat akarással kompenzálták. Látványos kosárlabda helyett becsülettel harcoltak. A hajrára alakult ki a legnagyobb különbség, amit főként a szívüknek, a küzdőszellemüknek köszönhettek.

A fővárosiakat most sem lesz könnyű feltartóztatni, mert noha – kettő–nyolcas mérleggel – sereghajtók, a tizennegyedikek, azonban december közepén a Miskolci EAFC-vel (56-67), míg legutóbb a Knipl Kft. Bonyhádi KSE-vel (64-87) bántak el. Ha mindez nem lenne elég, ezen diadalokat „vidéken” érték el. A Stefán Dávid, Tóth Bence, Máté Márk és Kováts Róbert nevével fémjelzett együttes korábban, általában vállalható vereségeket könyvelhetett el. Állítólag hiába vannak jó képességű sportolóik, kiváltképp a csapategységükre lehetnek büszkék.

– Nem téveszt meg bennünket a piros-feketék aktuális pozíciója, ha kicsit is „hátradőlünk ellenük, nem figyelünk oda a történésekre, akkor megüthetjük a bokánkat – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Bár az előző viadal alkalmával támadásban és védekezésben is megfelelő teljesítményt nyújtottunk, azért némi hiányérzet maradt bennünk. Képesek vagyunk a múltkorinál jobban is kosárlabdázni. A valós tudásunk szerint adnánk elő szerdán; ezúttal is meg kell találnunk a gyűrű felé vezető utat, ám a dobóformánk mindig javulhat: az eddiginél is hatékonyabb attakokra lesz szükségünk. Természetesen a védekezés hétközben is kulcskérdés lesz, annak keménynek, valamint agresszívnek kell lenni, így a másik oldalon kiütközhet a tanácstalanság. Bizonyítanánk azt is, hogy összetartó társaság a mienk. Amennyiben a srácok jól összpontosítanak, példás mentalitással pattogtatnak, kivitelezhetik a pestiek elleni taktikát, sok minden az elképzeléseink mintájára alakulhat. Fegyelmezetten, de valahol mégis felszabadultan kellene játszanunk, vagyis törekszünk előtérbe tolni a saját játékunkat.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.