Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Száz pont felett

2018. április 15. 8:08 // Forrás: veszpremkosar.hu
Papírforma eredmény született az NB I/B Piros csoport utolsó alapszakaszbeli körében: a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém folytatta tavaszi győzelmi sorozatát. Kosárlabdázóink másodikként zárták a bajnokság első fázisát és biztató formában várják a közelgő rájátszást.

A felek a győri csarnok felújítása miatt – a zajló pontvadászatban immár másodszor – a királynék városában feszültek egymásnak, ám a sérült Helmeczi Andrást és Hegedűs Gergelyt nélkülöző hazaiak hamar a vendégek tudtára adták, hogy mifelénk aligha rúgnak labdába (0-7). Miközben a pályán néha komikus jelenetek követték egymást, az egységesebb és elszántabb veszprémiek nem engedték kibontakozni az ellenfelet, amely az ötödik percben, nulla–tizenhárom után volt először produktív. A színvonal nem verdeste az eget, de ez nem zavarta a mieinket abban, hogy mindenféle megerőltetés nélkül – kisebb koncentrációhiány mellett is – folyamatosan hizlalják az előnyüket (8-20). Mintha egy nehéz- és egy pehelysúlyú öklöző csatázott volna egymással, a riválisnál csak az exveszprémi Puszta Dávid játszott a képességeinek megfelelően, társai általában hibát-hibára halmoztak (8-24).

A Rába-partiak a folytatásban is igazolták, hogy miért állnak a tabella tizenkettedik helyén és az előző tizenhárom fellépésükből miért csak egyet nyertek meg; a jól védekezett és labdákat szerzett Körtélyesi Gergelyék úgy is „nyújtottak” a különbségen, hogy olykor túlcifrázták az akcióikat (17-32). Az önbizalomtól duzzadt bakonyiak a másik oldal minden próbálkozására válaszoltak, akadtak periódusok, amikor kedvük szerint szereztek kosarat, mi több, hát mögötti és láb közötti passzok is színesítették a repertoárt (17-37). Nem lehetett megállítani őket, Kovács Soma mindenhonnan betalált, igaz, az ellen a szerencsével is hadilábon állt (19-44). A hátsó alakzatukra mindazonáltal nehéz volt jelzőt találni – az ugyanis átjáróházra hasonlított –, Mérész-mester tanítványai a kijátszott attakjaik során mindig meglelték az üresen maradt társat (25-48). Pusztába hiába munkált óriási becsvágy, mint tudjuk: egy fecske nem csinál nyarat. Az akaratukat érvényesített Simon Lászlóék a tizennyolcadik percben már ötven pontnál jártak…

A fordulást követően ismét sok gikszer jellemezte az összecsapást, lassan csordogáltak az események, ám a HOYA-mezesek ennek dacára növelték a differenciát (35-60). Nebojsa Pavlovicék elsősorban a saját játékukra figyeltek, nem egyénieskedtek, inkább a kombinatívabb kosárlabdát részesítették előnyben (…erre utal, hogy a lefújásig huszonnyolc asszisztot írattak fel a nevük mögé). Igazi csapatmunkával szolgáltak, többször is igyekeztek felrázni a nézőket, akik a biztos vezetésük láttán csendben szemlélték a történéseket (44-71). Nehezen volt érthető, hogy az egyénileg jól képzett kisalföldi spílerek együtt miért nem alkotnak egységes, ütőképes gárdát. A hazaiak rendre visszanyomták a víz alá a levegőért kapkodott vetélytársat, akik képtelenek voltak megnehezíteni a dolgukat (49-78). Időnként tényleg show-jelleget öltött a mérkőzés.

Mivel a záró felvonás harminckét pontos eltérésről indult, a hívek választ kaptak a lényeges kérdésekre (49-81). Az utolsó tíz perc első felében energikus, ötletes és élvezetes műsort adtak elő Simon Mártonék, sikerük záloga a szigorú védekezés volt, azonban még előrébb a pontos és precíz támadásaik révén jutottak (49-86). Mikor a negyven pontot is elhagyta az együtteseket elválasztó különbség (52-93), visszavettek a tempóból; a hátralévő részt töredezett tempó jellemezte (58-96). A lepattanó-csatában (…tizenkilenc kontra harmincnyolc) és a mezőnybeli dobószázalékban (…negyvenhárom, illetve hatvanhárom) is diadalmaskodott veszprémieknél főként a harmincnyolcas, valamint a harminchatos értékindexszel zárt Kovács és Pavlovic volt elemében, viszont a győzelmet igazi csapatmunka idézte elő (66-99). Végül Bíró Barna szerezte meg a mieink századik pontját, vagyis a fiatalok is bizonyították, hogy van bennük kurázsi. Balázs Bodóék ilyenformán megszerezték zsinórban az ötödik sikerüket, más kérdés, ha jobban összpontosítanak, nagyobb különbség is lehetett volna az alakulatok között.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 26. forduló:
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 74-105 (10-24, 21-28, 18-29, 25-24)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Esztergályos, Tóth, Magyari.
Győr: Ruják 6, Gáll 2, Puszta 23/6, Horváth 1, Domsitz 8. Csere: Nagy 11/9, Csaba 6, Geiger 4, Kámán 9, Mándity 2, Varga 2. Vezetőedző: Csaplár-Nagy Ervin.
Veszprém: Simon L. 9, Lógár 4, Kovács 25/15, Pavlovic 27/9, Körtélyesi 17. Csere: Balázs 11, Schéda 6/3, Bagó, Simon M. 4, Bíró 2. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Gratulálok a srácoknak az alapszakaszban mutatott teljesítményükhöz, ugyanakkor mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a másodosztályú bajnokság hovatovább csak most indul el (…az április huszonötödikén kezdődő – a Nagykőrösi Sólymok KE ellen vívandó és két győzelemig tartó – negyeddöntőkkel – a szerk.)

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.