Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alilovic parádéjával sorozatban tizedszer kupagyőztes a Veszprém!

2018. április 15. 19:25
Kiváló kapusteljesítményének és védekezésének köszönhetően két góllal legyőzte a Szegedet a Veszprém, amely sorozatban tizedszer, összességében huszonhetedik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

Akárcsak az elmúlt tíz évben mindig, idén is a Szeged és az előző kilenc kiírást egyaránt megnyerő Veszprém játszotta a finálét a férfi kézilabda Magyar Kupában. A szombati elődöntőben ugyanis előbbiek a Csurgót, utóbbiak pedig a Balatonfüredet ütötték ki. A Debrecenben rendezett telt házas csúcsrangadón a Tisza-parti klub fennállása hetedik, a Veszprém pedig huszonhetedik elsőségére hajtott.

Ljubomir Vranjes nem változtatott az elődöntőben diadalmaskodó együttese összeállításán, így a sérült William Accambray és Győri Mátyás mellett némi meglepetésre ezúttal is kimaradt Andreas Nilsson, valamint Ancsin Gábor és Ligetvári Patrik. A szegediek ugyanakkor legerősebb összeállításukban érkeztek a négyes döntőre.

Fantasztikus hangulatban kezdődött a döntő, a két tábor óriási hangpárbajt vívott. A horvát Srsen lőtte az első gólt honfitársának, Alilovicnak. A túloldalon Nagy villant először, aki a sikeres átlövése után egy gólpasszt is adott Sulicnak. Alilovic gyorsan elkapta a fonalat, az idény végén éppen Szegedre távozó portás Srsen, Zsitnyikov és Bánhidi kísérletét is bravúrral hatástalanította. Bánhidi ziccerét aztán már nem foghatta (8. perc: 2-2).

Mindkét gárda fegyelmezetten, szervezetten védekezett. Manszkov és Bodó „pengeváltása” után Marguc hetesét védte Sego, Sigurmannsson viszont nem hibázta el a büntetőt. Lékai is feliratkozott a gólszerzők közé. Manaszkov lövése nyomán két kapufát is ért a játékszer, de a gólvonalon nem jutott át. Kallman annál pontosabban célzott, így a játékrész derekánál a „kékek” jutottak előnyhöz (5-4).

A kapusoknak továbbra is jól ment: Sego Ilic löketét, Alilovic pedig Bodóét tolta ki. Lékai egyenlített szép egyéni megmozdulása végén. Sajnos Schuch már a második kisbüntetését gyűjtötte be, amit Zsitnyikov azonnal góllal büntetett. Nagyon kellett Lékai emberhátrányos találata (20. perc: 6-6).

A Pastor-csapat tudott először ellépni a feszült hangulatú találkozón. Bánhidi és Marguc pontos lövését három szegedi gól követte: Gaber, Sigurmannson és Srsen is jól célzott (24. perc: 10-7). A Telekom azonban egy pillanatra sem roppant meg, Tönnesen duplájával és Lékai hetesével össze is jött az egyenlítés. Úgy tűnt, hogy több gól már nem esik, ám Bodó életerős bombája az utolsó másodpercben bepattant Alilovicról.

Mindkét szakvezető cserélt a szünetben: Pastor Zubainak és Baloghnak, Vranjes pedig Ugaldénak, Gajicnak, Nenadicnak és Terzicnek adott lehetőséget. Skube és Balogh révén a Csongrád megyeiek léptek el, de az egyszerre támadó Nenadic és Lékai jóvoltából hamar visszazárt a címvédő (36. perc: 13-13). Sőt, Nagy hosszú idő elteltével vezetéshez is jutatta az övéit. Bodó erre még válaszolt, de úgy tűnt, hogy porszem került a rivális támadógépezetébe. A bakonyiak fokozták a tempót, Gajic két gyors góljával sikerült kettővel ellépniük (42. perc: 14-16).

Időt is kért Pastor, ami meg is hozta együttese számára várt eredményt: Skube és Bodó eltüntette a differenciát, Ugalde nagy hibái után pedig Bánhidi szerzett vezetést. S máris jött az újabb fordulat: Lékai továbbra is hibátlanul lőtt, majd Sulic fejezte be eredményesen a kontrát (17-18).

Sigurmannsson a harmadik hétméterest is a hálóba vágta, ezúttal Mikler bánta mindezt. Nagy befutásból volt eredményes, amikor sorsfordító pillanathoz érkezett az ütközet. Manaszkov és Ugalde ugyanis kiállt két percre, ám Sostaric és Thiagus is ziccert hibázott. Sőt, Nenadic talált be kettős emberhátrányban. S ezzel még nem volt vége a remek szériának: Manaszkov révén először ment hárommal a Vranjes-csapat (51. perc: 18-21).

Lékai ujjsérülése miatt nem tudta folytatni a játékot, de alakulata ezt is elbírta. Nenadic újabb emberhátrányos bombáját újabb két Alilovic-parádé követte – a meccs legjobbja Balogh és Kallman ajtó-ablak helyzeténél is résen volt. Öttel a vége előtt Nagy növelte ötre a különbséget, így el is dőlt a trófea sorsa. Sigurmannson hetesből tizenegy perces (!) szegedi gólcsendet tört meg, majd Kallman és Thiagus kozmetikázta az eredményt (21-23). Mindez azonban már semmit sem befolyást, a Veszprém sorozatban tizedszer, fennállása során huszonhetedik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő:
Mol-Pick Szeged–Telekom Veszprém 21-23 (11-10)
Debrecen, 7000 néző. Vezette: Herczeg, Südi.
Szeged: Sego – Sostaric, Srsen 2, Bánhidi 3, Skube 2, Bodó 4, Kallman 2. Csere: Thiagus 1, Gaber 1, Zsitnyikov 1, Sigurmannsson 4 (4), Blazevic, Zubai, Balogh 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Veszprém: Alilovic – Marguc 1, Sulic 2, Nagy L. 4, Schuch, Ilic, Manaszkov 2. Csere: Mikler (kapus), Lékai 6 (1), Blagotinsek, Tönnesen 2, Jamali, Nenadic 4, Gajic 2, Ugalde, Terzic. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 4, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1.

Nyilatkozatok

Ljubomir Vranjes: – Fantasztikusan teljesített a hátsó alakzatunk, s mögötte Alilovic is, így nem lehetett esélye a Szegednek. Tudtuk, hogy remek csapatot alkotunk, ennek megfelelően készültünk mentálisan a héten. Lesznek még vereségeink, de abban is biztos vagyok, hogy olyan nagy győzelmeink is, mint a mai.

Mirko Alilovic: – Extrát nyújtottak a fiúk védekezésben. Örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez. Nagyon készültünk a meccsre, mert a BL-kiesés után bizonyítani akartuk, hogy jobbak vagyunk, mint amit a Skjern ellen mutattunk. Bennem különösen dolgozott a vágy, hogy megmutassam úgy is képes vagyok a jó teljesítményre, hogy jövőre már a Szegedet fogom erősíteni. Új csapatomnál egy év múlva ugyanilyen sikerekért fogok küzdeni.

Juan Carlos Pastor: – Ahhoz, hogy egy ilyen meccset meg tudjunk nyerni, sokkal kevesebb hibával kell játszanunk. Emberelőnyben különösen sokat rontottunk, ami megpecsételte a sorsunkat.

Galéria
Huszonhetedszer kupagyőztes a Veszprém
Zatkalik Dávid
Zatkalik Dániel
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.