Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Csak most kezdődik a tánc

2018. május 9. 21:35 // Forrás: veszpremkosar.hu
Kiélezett csatá(k)ra van kilátás a felsőházi rájátszás két diadalig tartó elődöntőjében: a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém és a Vasas Akadémia először május 11-én (péntek, 18 óra) feszül egymásnak, a kosárlabdázóink lendületes kezdéséhez jó táptalajt jelenthet a hazai pálya és a szurkolóik biztatása.

Az NB I/B Piros csoport alapszakaszában második helyen zárt, a csúcsformájuktól messze került mieink szinte vért izzadtak azért, hogy továbbjussanak a negyeddöntőből, mint emlékezhetünk, kettő–egyes összesítéssel múlták felül a Nagykőrösi Sólymok KE-t. Az ellenfél már az első mérkőzésen rágós falatnak bizonyult (…de azért nyertünk; 68-67), majd később egyenlített (83-72), a harmadik összecsapást pedig drámai, a klubtörténet egyik legnagyobb hajrábeli fordítását követően hozták Helmeczi Andrásék (73-71). Alighanem minden könnyebb lett volna, ha az egyetemisták nyugodtabbak és nem izgulják túl a fellépéseiket, még szerencse, hogy a végén, a rövidzárlataik „tengerében” helyén volt a szívük, s behúzták az „egylabdás” derbit.

Hazai pályán kezdi az elődöntőt a HoyaHazai pályán kezdi az elődöntőt a Hoya

A másodosztályú bajnokság befejezéséhez közeledve azokkal a piros-kékekkel futnak össze, akik a zajló kiírásban egyszer már elpáholták őket (80-84; 83-61 – így lett döntetlen az állás). Az idegenben csak hat–hetes mérleggel álló alapszakasz-hatodik a play-off nyolc legjobb alakulata között kettő–egyre mattolta a Nyíregyháza Blue Sharks-ot (59-71; 80-79; 78-75), az ütközet utolsó epizódjára szerdán került sor. Tehát Simon Lászlóék többet pihenhettek a vetélytársnál.

A veszprémieknek a hőn áhított sikerhez óriási erőfeszítésekre és mondhatni emberfeletti teljesítményre lesz szükségük. Társaságunk azt tervezi, hogy a találkozó egészén a kezében tartja az irányítást, az első pillanattól kezdve diktálja a ritmust. Fontos lenne negyven percen keresztül koncentráltan játszani és már az elején vezetést szerezni, idegeskedjen csak a másik oldal. Nem szabad, hogy a tét ismét bénítólag hasson rájuk – ha levetkőzik a görcsösségüket és felszabadultabban viaskodnak, a saját dolgukat könnyíthetik meg.

– Egész évben azért dolgoztunk, hogy ott legyünk a négy között, s minél tovább nálunk legyen a pályaelőny – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Bízom benne, hogy tanultunk a negyeddöntőben elkövetett hibáinkból, mert az akkorinál kiegyensúlyozottabb produkcióra lesz szükségünk: támadásban és védekezésben is többet kell nyújtanunk. Elől és hátul is sok energiát szándékozunk befektetni. A pontvadászat neheze csak most következik. A két gárda – mondjuk úgy – megismerhette egymást az idei szezonban, többször találkoztunk, ám azon párharcokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Minden meccs más, vagyis felesleges azokból kiindulni. Az első bajnoki ezzel együtt mindig nehéz, de én hiszek a csapatban, a játékosokban és az idény során elvégzett munkában. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a múlt hetinél tudunk jobban is játszani. Megpróbáljuk kijavítani az akkori hibáinkat, s figyelmesen, nagy elánnal kosárlabdázni. Persze az önbizalom sem hiányozhat belőlünk, úgy könnyebben kerekedhetünk az ellen fölé. Ezen túlmenően a híveink bátorítását is szívesen vesszük.

Körtélyesi Gergelyék remélhetőleg jó napot fognak ki, ha így lesz, akkor a Vetési gimnázium tornaterme – a borítékolható izgalmak dacára – nem lesz bevehető a fővárosiak számára. Együttesünket a küzdőszelleme ezúttal is átsegítheti a megpróbáltatásokon, tudniillik azt „fontolgatják”, hogy mindent kiadnak magukból, és a legutóbb látottaknál élesebbek lesznek. A Mérész-legénység kellő hittel várja az erőpróbát, s valahol fűti őket a vágy, hogy – telt ház előtt – visszavágjanak az ősz végi sérelmeikért. Persze, szem előtt kell tartaniuk, hogy az elődöntő nem egy mérkőzésből áll: nem „csak” egy csatát kell megnyerni, hanem egy „háborút”. – Nincs nagy különbség a felek között, nekünk is megvannak azok a fegyvereink, amikkel csapást mérhetünk rájuk. Arra kell összpontosítanunk, hogy ezeket kihasználjuk – tették hozzá a Hoya-sportolók, akik emígy folytatták: – Ismerjük az ellenfelet, biztosan nagy meccset vívunk velük, de nem lehet más célunk, mint a győzelem. Mivel fizikailag megterhelő esemény előtt állunk, igazi csapatként kell küzdenünk. Készen állunk a fellépésre, amin szeretnénk kicsit lazábban kosárlabdázni, mint a nagykőrösiek ellen. Nem engedhetünk nekik könnyű kosarakat, míg az üres dobóhelyzeteket nem hagyhatjuk ki. Egy szó, mint száz, felkészültünk az elődöntőre, s meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.