2021. június 14.
//
Vazul névnap

Elstartolt a HunGarian Baja

2018. augusztus 10. 18:43
Az idén jubiláló nemzetközi tereprali-verseny pilótái az Óváros téri rajtceremónián mutatkoztak be a városnak péntek délután.

Dakar-győztesek is részt vesznek a most hétvégi, immáron 15. alkalommal megrendezett tereprali világkupa-versenyen. A viadalon 90 induló vesz részt és összesen 420 kilométert kell teljesíteniük. Az indulók között található a spanyol Joan "Nani" Roma, aki autóval és motorral is megnyerte a Dakart, a magyarok közül pedig Osváth Péternek és Lónyai Péternek lehet a legnagyobb esélye a jó szereplésre. A német Jutta Kleinschmidt, az egyetlen női Dakar-győztes vendégként lesz jelen.

A péntek délutáni rajtceremónián Ovádi Péter országgyűlési képviselő azt mondta, külön öröm, hogy a rendezvény főszervezője, Garamvölgyi Zoltán lokálpatriótaként évről-évre elhozza a versenyt a városba: – Ilyenkor az egész világ egy kicsit Veszprémre figyel, a világ minden tájáról érkező versenyzők pedig személyesen is megismerik a várost – mondta.

Ovádi Péter és a verseny főszervezője, Garamvölgyi ZoltánOvádi Péter és a verseny főszervezője, Garamvölgyi Zoltán

A pénteki veszprémi rajtceremóniát követően a várpalotai nullpontról induló viadal egy 23 kilométeres, majd egy 180 kilométeres pályán zajlik. Ezt megelőzően pénteken este 11,5 kilométeres rajthelyválasztón vesznek részt az indulók, ahol az első tíz helyezett választhat magának induló állomást.

Szombat este motor, autó, quad, kamion és side by side kategóriában hirdetnek majd eredményt.

vehirsport.hu
Domján Attila

További cikkek

Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap
Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap
Minden idők egyik legerősebb rali országos bajnoksága rajtol el vasárnap az I. Boldogkő-ralival, amelyre kilencven páros nevezett.
Tóth László a Forma-3-ban folytatja pályafutását
Tóth László a Forma-3-ban folytatja pályafutását
A Forma-3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben.
Rali ob: hivatalos a tavalyi idény végeredménye, idén is csúszhat a rajt
Rali ob: hivatalos a tavalyi idény végeredménye, idén is csúszhat a rajt
Hivatalossá vált a rali országos bajnokság 2020-as idényének végeredménye, az idei szezon pedig a tavalyihoz hasonlóan később kezdődhet a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott kormányzati intézkedések nyomán.
Jól éreztük magunkat, jó hétvégét zártunk – Turán Frigyes
Jól éreztük magunkat, jó hétvégét zártunk – Turán Frigyes
Nagy küzdelmet és az utolsó másodpercekig tartó izgalmakat hozott a magyar ralibajnokságot záró Mikulás-rali. A Next Auto Polo GTI R5-tel versenyző Turán Frigyes és Bagaméri László végig vezették a mezőnyt és magabiztos győzelmet arattak.
Mikulás-rali: hivatalosan még nem bajnokok Hadik Andrásék
Mikulás-rali: hivatalosan még nem bajnokok Hadik Andrásék
A vasárnapi Mikulás-rali végeredménye már biztosan nem változik, az országos bajnokság hivatalos végső sorrendjére azonban még néhány napot várni kell Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint.