Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Pécsett folytatják a kosarasok

2018. október 3. 7:30 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Hoya-Pannon Egyetem Veszprém október 6-án (szombat, 17 óra) a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó együtteséhez látogat a másodosztályú kosárlabda-bajnokságban.

A mieink az NB I/B Piros csoport alapszakaszának második fordulójában megszerezték a második diadalukat, noha a Knipl Kft. Bonyhádi KSE ellen nem voltak az igaziak (70-86). Eleinte rossz döntéseket hoztak, pontatlanul céloztak – vagyis a helyzetek kialakításával nem volt gond, „csupán” a befejezésekkel –, aztán ritmust váltottak és állva hagyták az ellenfelet. Lassan megnyugtató előnyre tettek szert, állandósult a tizenöt pont körüli eltérés, pedig Madár Andrásék nem voltak oly’ élesek, mint korábban: néha nehezen vették fel a fonalat. Később is a Mérész-legénység akarata érvényesült, így a hajrában megengedhették maguknak, hogy visszavegyenek a tempóból.

A bakonyiak azóta a dr. Hepp Ferenc-emlékkupában is bemutatkoztak és fölényes győzelmet arattak a vasi megyeszékhelyen: –Szombathelyi Egyetem SE 66-104 (14-30, 11-30, 23-21, 18-23). Veszprém: Szabó 23/3, Madár 18/12, Pavlovic 13, Körtélyesi 9/3, Kovács 11/3. Csere: Balázs 9, Lógár 5, Kerkai 9, Helmeczi 7/3, Schmitz, Simon. A vendégek a találkozón hatvannégy százalékos pontossággal dobtak a mezőnyből és a riválist tizenkilenc eladott labdára kényszerítették.

Csapatunk hétvégén ahhoz a Mecsek-aljaiakhoz utazik, akik a pontvadászatban eddig mindkét fellépésüket elbukták (–BKG-Príma SE 48-103; –MEAFC-Miskolc 85-58). Juhász Olivér vezetőedző együttesében a húsz-huszonkét éves fiatalok: Popgyákunik Balázs, Berkics Bence, Benke Krisztián és Olasz Ádám viszi a prímet. A veszprémiek egyszerű céllal mennek hozzájuk: nyerni szeretnének. Igaz, nem számítanak könnyű összecsapásra, az indulás előtt óvatosak.

– Nem foglalkozunk a múlttal, kizárólag az előttünk álló feladatra koncentrálunk – mondta Mérész Csaba szakvezető. – A vetélytárs nincs túl jó formában, de ez nem téveszt meg bennünket, nehéz negyven percre számítunk. Az idegenbeli csaták mindig kemények. Ezzel együtt most sem számít, hogy ki vár ránk, nyerni akarunk, ilyen szempontból egyszerű a képlet. Csapatként kell játszanunk, s nem egyénieskedve. Ha megfelelő szinten, jó felfogásban és jó döntéseket hozva iparkodunk, akkor nem érhet bennünket különösebb meglepetés: érvényesülhet az akaratunk. Azt szeretném, ha mindkét oldalon kellően agresszívak lennénk, gyorsan, a saját sebességünk szerint játszanánk, a tanítványaim pedig élveznék az előadást. Azt várom, hogy aki pályára lép, az a legjobbját nyújtsa. A ligában nincs könnyű ellenfél és mérkőzés, a legjobbunkat kell adnunk, mindent meg kell tennünk azért, hogy a végén mi örülhessünk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.