Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Pozitívan állnak a mérkőzéshez

2018. december 4. 20:30 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Budafok vendéglátójaként is folytatná pompás évadbeli szériáját a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém december 7-én (péntek, 18 óra) az NB I/B Piros csoportban.

A szezonban még veretlen veszprémiek a múlt heti kupakötelezettségük után (…a dr. Hepp Ferenc emléktorna negyedik fordulóját is gond nélkül vették, a Knipl Kft. Bonyhádi KSE testén keresztül jutottak a sorozat nyolc legjobb csapata közé) ismét a bajnoki teendőiknek tesznek eleget, s ott folytatnák, ahol legutóbb a Budapesti Honvéd SE ellen abbahagyták (81-84). Akkor alaposan megizzadtak, ám megnyerték az izgalmas és közönségszórakoztató ütközetet. Nehéz dolguk volt, mert a kintről remekül célzott vetélytárs szinte végig úgy pörgött, mint akit felhúztak. A nagy iramban, a néha őrült rohanásban a bakonyiak lassan nyugodtak meg, de azért idővel visszavették a vezetést. Persze a fővárosiak azon voltak, hogy az éllovas nehogy lendületbe kerüljön, a tripláikkal szétlőtték az eredmény után futott egyetemisták állásait. A felek között állandósult az öt-nyolc pontos eltérés, aztán Szabó Péterék riadót fújtak, mondván, van számukra visszaút. Ezzel együtt a záró felvonásban is szikrázott a csata, az ellenfél nem adta olcsón a bőrét, képtelenség volt megroppantani őket, ám a hullámzó teljesítményt nyújtott listavezető a hajrában megőrizte a minimális előnyét.

A Hoya-mezesek most is diadalra törnek, igaz, a tabella nyolcadik helyén álló, ősszel öt sikert és öt vereséget számlált budafokiak ellen aligha lesz könnyű dolguk. A huszonkettedik kerületiek idegenben egy–négyes mérleggel állnak. A zajló kiírásban csak a MAFC (87-109) és a BKG-Príma SE (90-65) tudta őket simán megverni, a többieknek alaposan meggyűlt velük a baja. A Varga Dániel, Lados Erik, az exveszprémi Puszta Dávid, Horváth Márton és Tursics Krisztián nevével fémjelzett alakulat az előző körben a MEAFC-Miskolcot mattolta (89-67).

– A budafokiak alighanem mindent megtesznek majd azért, hogy javítsanak a helyzetükön, s mivel jó csapatuk van, a megállításukhoz várhatóan nagy erőket kell mozgósítanunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Egy pillanatra sem becsüljük le őket, már csak azért sem, mert ellenünk biztosan még motiváltabbak lesznek. Már jelezték, hogy igenis tudnak borsot törni az élműhelyek orra alá. Idehaza persze nem lehet más a célunk, mint a győzelem, de ez nem lesz egyszerű. Végig komolyan kell vennünk őket, s náluknál jobb döntéseket kell hoznunk. Sok múlik a játékunk intenzitásán, ezért fontos, hogy lendületesen kezdjük a derbit. Az elmúlt napokban próbáltunk minimális dolgokon változtatni és javítani. Pozitívan állunk a mérkőzéshez: a Vetési gimnázium csarnokában szeretnénk nagy tempót diktálni, a közönségünk előtt irányítani a játékot – egyúttal győzelemmel kedveskedni nekik. Ha koncentráltan kosárlabdázunk és megvalósítjuk azon taktikai elemeket, amiket a közelmúltban gyakoroltunk, akkor nem érhet bennünket különösebb meglepetés. Hiszen itthon mindegy, hogy ki az ellenfél, mi vagyunk az esélyesek.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.