Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Erőt demonstráltak

2019. január 27. 10:08 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nagy volt a szakadék a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém és a Békés között az NB I/B Piros csoport szombati mérkőzésén, az idegenben magabiztos győzelmet aratott kosárlabdázóink újabb kicsi lépést tettek annak érdekében, hogy elérjék a további céljaikat.

A korábban lábsérüléssel bajlódott – illetőleg pihentetett – Völgyi Marcellt újfent a soraiban tudott vendégek a hosszú és fárasztó utazás dacára úgy kezdtek, hogy nyomban meg akarták mutatni, ki az úr a házban, a feldobást követő pillanatok ráadásul arról is árulkodtak, miszerint sikerült regenerálódniuk a pécsiek elleni, hétközi bajnoki után (2-9). Az éllovas később is alig akart hibázni, futószalagon gyártotta a pontjait, a bökkenő csupán az volt, hogy akkortájt a teher nélkül játszott alföldiek sem tűntek indiszponáltnak, kihasználták a védelmünk apróbb megingásait (9-13). A közönségnek is tetszett a gólzápor, öt perc után tizenöt–tizennyolcat mutatott az eredményjelző-tábla, a helyi kedvenceknek szinte mindenre volt válasza. Az összecsapásnak Madár András adott fordulatot, a sportoló hirtelen három triplát süllyesztett el a gyűrűben, mint utóbb kiderült: a sikeres kinti dobásai bénítólag hatottak a mind pontatlanabb másik oldalra (15-28). A párharc ezen szakaszában ihletett formában iparkodtak az egyetemisták, idén először, az igazi arcukat mutatták (18-34).

Harminc ponttal nyert a Hoya (archív fotó)Harminc ponttal nyert a Hoya (archív fotó)

A következő etap elején már húsz pont volt a feleket elválasztó különbség, a fontos területeket szigorúan őrzött listavezető közel nyolcvan (!) százalékos pontossággal tüzelt a mezőnyből (21-43). Szabó Péterék gyorsan és energikusan szőtték az attakjaikat, pompás előadással szolgáltak – a saját kosárlabdájukat tolták az előtérbe (21-48). A lendületben lévő társaság a tizennegyedik percben átlépte az ötvenpontos határt, Madár tarthatatlan volt, Völgyi visszatérése szenzációsan alakult, de a többiek is kitettek magukért (25-54). Az eredmény után szaladt vetélytárs időkéréseinek annyi foganatja lett, hogy némiképp közelebb jöttek, igaz, a térnyerésükhöz hozzájárult, hogy a dobóformájukon rontott mieink figyelme néha elkalandozott, jó néhány büntetőjük pedig nem ért célba (37-57). Az addig minden igényt kielégítően pattogtatott, osztálykülönbséget elért veszprémiek legalább két fokozattal kapcsoltak vissza, a pontok helyett a személyi hibákat gyűjtötték, ám az újabb negyed hiába lett kiegyenlítettebb, nem volt miért izgulni (41-61).

Az immáron hát mögötti passzokkal is jelentkezett Madár hármasa vezette fel a második félidőt, miközben Mérész-mester folyamatosan forgatta a csapatát, hogy az ne üljön le (43-70). A bajnoki kiírásban csak két győzelmet számláló ellenfél javított valamelyest a lepattanó-csatában, de nem annyit, hogy megnehezítsék a tabellán ellentétes utat bejáró Hoya-mezesek dolgát (48-70). A szezonban még veretlen Körtélyesi Gergelyék megint agresszívabbá tették a hátsó alakzatukat és tovább szaporították a pontjaikat, újra az történt a pályán, amit ők gondoltak (48-76). Irányították az eseményeket, Kertész Dánieléknek nem volt ellenszerük, folyton ellenállásba ütköztek (51-81).

Mivel a szorgalmas és összeszedett bakonyiak jelentős előnyt dolgoztak ki, a záró felvonás a tekintélyes vezetésükről indult (59-90). A vendégeknek nem volt miért törni magukat, egy ideig mégsem lazítottak a gyeplőn, pontosan és önbizalomtól telve játszottak, jól járatták a labdát és kiaknázták a lehetőségeiket (61-95). Nyolc perccel a lefújás előtt Szabó triplájával érték el a századik pontjukat (63-100), aztán a folytatásban az addiginál kevesebb szuflával dolgoztak: tiszta dobóhelyzeteket puskáztak el, és második szándékból is kaptak kosarakat (75-106). A körülményesebbé vált műsoruk és az egyre több technikai hibájuk arra is utalt, hogy tudat alatt már a jövő heti, MAFC elleni rangadóra fókuszáltak: a kezdőötösből már csak Völgyi volt a küzdőtéren. A Viharsarokban többször is ötletesen és rendszerint koncentráltan játszott együttesünk (…melynek keretében hatan fejezték be a derbit négy faulttal) megérdemelten nyert, a híveik azt kapták tőlük, amire előzetesen számítottak. Igaz, a békésiek ellen most nem született olyan eltérés, mint ősszel, akkor ugyanis Kovács Ádámék 127-65-re diadalmaskodtak a királynék városában. Persze, (…mindig) ez legyen a legnagyobb baj.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 17. forduló:
Omnia Pub & Food Békés–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 81-111 (19-37, 22-24, 18-29, 22-21)
Békés, 100 néző. Vezette: Gaál, Józsa, Lövei.
Békés: Kertész 4, Balog G. 2, Krstic 16, Koma 23, Gruda 7. Csere: Nagy 21/9, Farkas 4, Sipaki 4, Plavecz. Vezetőedző: Balog Vilmos.
Veszprém: Szabó 15/3, Madár 22/18, Pavlovic 15/3, Kovács 15/3, Völgyi 20/3. Csere: Körtélyesi 6, Szűcs 4, Balázs 2, Kerkai, Helmeczi 7/3, Lógár 5/3. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Jó ritmusban indítottuk a bajnokit, az első negyedben olyan tempót vettünk fel, ami nagyban befolyásolta a fellépésünk további alakulását. Az előző hetekhez képest most más nívón kosárlabdáztunk, mentünk előre és ez tetszett nekem. Vagyis, mindent egybevetve elégedett lehetek a látottakkal.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.