Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C

Néggyel több európai csapat szerepelhet

2019. március 11. 22:36 // Forrás: MTI
Néggyel több európai csapat szerepelhet a következő, 2021-es férfi kézilabda-világbajnokságon, amelyen az eddigi 24 helyett már 32 válogatott vesz részt.

A nemzetközi szövetség (IHF) - amely október közepén döntött a létszámemelésről - hétfőn a honlapján hozta nyilvánosságra a mezőny kontinensek szerinti eloszlását.

Európát az eddigi kilenc helyett tizenhárom csapat képviseli, Afrikát pedig három helyett hat. Az ázsiai válogatottak száma - négy válogatott - nem változik, Közép- és Dél-Amerika szintén négy, Észak-Amerika és a Karibi térség pedig egy helyet kap. Óceánia csak akkor indíthat csapatot, ha legjobbja az első öt közé jut az Ázsia-bajnokságon. Ha ez nem sikerül, akkor az IHF egy helyett két szabadkártyát oszt ki.

A 2021-es világbajnokság automatikus résztvevője a címvédő Dánia és a házigazda Egyiptom.

A létszámemelés a férfi és a női tornákat is érinti a felnőtt, a junior és az ifjúsági korosztályban. A következő női világbajnokságot - decemberben Japánban - még 24 csapattal rendezik meg.

Jövő januárban lesz az első olyan férfi Európa-bajnokság, amelyen már nem 16, hanem 24 válogatott szerepel.

vehirsport.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.