Ahogy egy csöppnyi életet felnevelni, bizony játékvezetőnek lenni is igen fáradságos munka. Azonban a szülőknek annál nem is létezik nagyobb boldogság, mint amikor a gyermekeik jó emberré váltak. Hát, még ha sikeressé is… Horváth Péter és Marton Balázs jó pár esztendeje bizonyítja mind a nemzetközi, mind a honi kézilabda-parketten, hogy az esetleges szülői „csuklás” ellenére is alázatos, minőségi munkát végez.
A kézilabdaszerető polgárok már minden bizonnyal tisztában vannak vele, hogy a veszprémi páros munkásságát világszerte elismerik: nem véletlenül választotta őket a Magyar Kézilabda Szövetség sem 2018 legjobb játékvezető párosának. Ennek kapcsán természetesen megyénk szövetsége sem feledkezett meg róluk: kedden estébe nyúlóan jó hangulatú, ünnepélyes keretek között ismerték el a sípmester duót a Horgos utcai Grund Sport Bárban.
– Kimondottan nagy örömünkre szolgál, hogy mindkét kategóriában (hiszen az év legjobb strandkézilabda játékvezetői kettőse is megyénkből került ki, Mándli Balázs és Kovács Tibor személyében) Veszprém megyei bírópáros kapott kitüntetést az országos szövetségtől! – nyitotta meg az eseményt a megyei szövetség részéről Tari Tibor. Elmondta, miután a HandBál eseményen – melyen a Horváth-Márton páros kötelesség miatt sajnos nem vehetett rész – a strand-párosnak már átadta szövetségünk az elismerést, így másik duó sem maradhatott ki a sorból.
A díjakat Pischné Bankó Zsuzsa, szövetségünk fellebbviteli vezetője, valamint Tóth Károly az emlékbizottság elnöke nyújtotta át a „sporttársaknak”.
Horváth Péter portálunknak, a vehirsport.hu-nak elmondta, hogy egy nagy álmuk vált valóra azzal, hogy közösen szolgálhattak rá erre a címre. – Hatalmas boldogságot jelent nekünk ez a díj, hiszen ezzel bizonyossá vált, hogy a szövetség szakmai ágazata is elismeri a munkánkat. Hozzátette: örömére szolgál, hogy ilyen hosszú ideje szolgálhatja a sportágat, emellett pedig reményét is kifejezte, hogy még hosszú ideig a részese is maradhat.
Marton Balázs úgy fogalmazott, hogy munkásságuk kezdete óta azon az állásponton vannak, hogy fokozatosan, tisztességgel építsék karrierjüket. Amit pedig sikerült is betartaniuk, ez erősítette meg őket abban, hogy évtizedek óta szolgálhatják a sportágat. Emellett a fiatalokat is buzdította. Úgy fogalmazott, hogy a kapu senki előtt sincs bezárva, ne legyenek restek akár nagyot is álmodni.
Még az ünnepélyes vacsorát megelőzően meglepetésként egy plusz elismerést is kiosztott az emlékbizottság elnöke Tóth Károly, melyet Tari Tibor érdemelt ki, negyven esztendeje tartó lelkiismeretes, szorgalmas, önfeláldozó szövetségi munkásságáért.



