Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A mosoly a titkos fegyverünk! – Davis

2019. március 28. 19:20
Szeretném, ha a szurkolóink ezúttal is megőrülnének jó értelemben, s örömbombát zúdítanának nemcsak ránk, hanem az egész városra is! – fejezte ki kérését szeretett drukkerei felé a Telekom Veszprém vezetőedzője a portugál Sporting elleni szombati esti (17.30) BL-visszavágó előtt.

Az első és legfontosabb teendő – legyen szó emberről vagy akár csapatról –, hogy legyen bármilyen nehéz sorsa is, ne adja meg másoknak azt az örömöt, hogy legyűrjék a büszkeségét. Hiába, a megtörteknél nem létezik erősebb a világon. S nemcsak a világon, de a képregényekben sem: ha elsőre talán furcsán is hangzik, de a Telekom Veszprém együttesének idei szereplése abszolút képregénybe illő.

Szokták emlegetni, hogy a tenni akarás és a szívből jövő szakmai alázat ereje már-már emberfeletti tényező. Azonban nemrégiben még akadt egy „karakter”, aki ezen tulajdonságok hiányában sötétségbe sodorta „hordánkat”, ezzel nem utolsósorban hű szurkolóink hitét is megingatva. Ekkor azonban megérkezett ő: a nemrégiben említett tulajdonságok őszinte formájának fényhozója.

Davis: Garanciát vállaltam arra, hogy minden együttest két vállra fektetünk (archív fotók)Davis: Garanciát vállaltam arra, hogy minden együttest két vállra fektetünk (archív fotók)

David Davis, a vehirsport.hu csütörtöki megkeresésekor igazmosollyal fogadta meglátásunkat, de hangsúlyozta, hogy a megmentő korántsem ő volt, hanem az „együttes erő”.

Ami igazán fontos az az, hogy nem egyedül mentettem meg a dolgokat, hiszen ez az egyesület egyáltalán nem volt rossz: a lelkiismeretes vezetőség mellett a játékosok képessége is kimagasló volt. Egy ember pedig hogyan is mozgathatná ezt az egészet. A politikusok azt szokták emlegetni, hogy az első száz napnál nincs is fontosabb. Nos, ez a meglátás a klubunkra vonatkozóan is igaznak bizonyult, de együttes erőre volt szükség ahhoz, hogy a dolgok pozitív irányba mozduljanak el! – szögezte le a spanyol világbajnok.

Aki az elmondottak után a Mátrix című filmet hozta fel példaként, hiszen abban is millió apró részecskéből állnak össze a darabok. Csak érdekességként megemlítve, sok rendszámtábla utal az alkotásban bibliai idézetekre, mint például a DA203 – Dániel próféta második könyvének harmadik bekezdése így szól: „Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg nem tudom: mit jelent az álom.”

Nos, ami biztos, hogy nem kell feltétlenül a királynék városának szülöttjének lenni ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mit is jelent a „veszprémi álom”. Egy hálátlan szeretőt takar, ugyanis ahogy megszerezni, megőrizni is igen fáradságos munka lesz. Gulyás István, Perez Carlos és David Davis azonban éjt nappallá téve dolgozik, hogy ez az álom vallósággá válhasson. A vezetőedző – szerénysége gyanánt – arra a kérdésünkre, hogy ha mondania kellene egy szuperhőst, akire szerinte a legjobban hasonlít, azt felelte: – Talán a Batman, hiszen ő is csak egy ember, akinek nincsenek szuperképességei: abból gazdálkodhat, s hozhatja ki a maximumot, amije van.

A képregényből viszont a „főgonosz” sem hiányozhat, „Batmannek” pedig igencsak komoly ellenfele akadt: Joker szerepében ezúttal Juan Carlos Pastor és az ősi rivális szegedi alakulat van. A „limitált szériák” legizgalmasabb részeiben viszont megtörténhet az eset, hogy a két főhős akár a bajnoki, a kupa, illetve a legrangosabb sorozat döntőjében is összeszalad.

Minden szuperhősnek megvan a maga nagy „ellensége”, ahogy nekünk is a Szeged. Azonban mikor idekerültem, garanciát vállaltam arra, hogy nemcsak a Csongrád megyeieket, hanem minden együttest két vállra fektetünk majd… Higgyék el, képes is rá a csapatunk! – tette hozzá határozottan.

Amely állítását a szakember a közelmúltban alá is támasztotta, hiszen ha az első játékrészekben nem is volt mindig rózsás a helyzet, a végén – szinte – mindig a Telekom Veszprém örülhetett. Bátorkodtuk is megkérdezni, hogy létezik-e valami titkos varázsige, amely rendre elhangzik a félidőkben. Davis pedig ekkor váltott a képregényről „szakácskönyvre”.

Nem az öltözőkben elhangzott szavaimban rejlik a varázs! Gondoljunk csak a gulyáslevesre: főzzük órákon keresztül, fokozatosan pakoljuk bele az alapanyagokat, kevergetjük, kóstolgatjuk. Nos, ez a pályán sem fest másképp: folyamatosan forgatnom kell a játékosaimat, ugyanis a Bajnokok Ligájában minden „étterem” kimagasló „séffel” és „hozzávalókkal” rendelkezik. Az igazi varázserő a játékosaimban rejlik, hiszen tapasztaltak, tudják, hogy a nehéz meccseken, hogy kell jól játszani. A folyamatos cserélgetésükkel pedig meg tudom tartani az elvárt ízt! – árulta el a „konyhafőnök”, aki hozzátette, hogy idővel tehetséges veszprémi fiatalokkal is fűszerezné a „fogást”.

S, ha az előételen már túl is vagyunk – hiszen múlt vasárnap a Telekom Veszprém kétgólos előnyt harcolt ki magának Lisszabonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásában – a főétel még hátra van! Szombaton estébe nyúlóan (17.30) immár hazai pályán alkot majd a Veszprém a vendég portugál Sporting CP ellen. David Davis korábban már címezte szeretett szurkolóik felé, hogy örömére szolgálna, ha az Aréna egy „kuktaként” funkcionálna. Ezúttal azonban nem kuktát, „örömbombát” kívánt.

Mint mindig, Lisszabonban is kiálltak mellettünk. Végig nagyon közel állt egymáshoz a két együttes, drukkereink támogatása abszolút elengedhetetlen volt a diadalunkhoz. Szeretném, ha a szurkolóink ezúttal is jó értelemben megőrülnének, s örömbombát zúdítanának nemcsak ránk, hanem az egész városra is! – e szavakkal búcsúzott tőlünk David, aki elárulta, hogy titkos fegyverük a mosolyukon kívül eddig sem volt, s ezután sem lesz, ők csak dolgoznak, teljesítik a feladatukat.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 4 4 0 0 147 106 41 8
2. Veszprém HC 2 2 0 0 80 56 24 4
3. ETO University Handball Team 2 2 0 0 66 56 10 4
4. Carbonex-Komló 2 2 0 0 56 54 2 4
5. Csurgói KK 2 1 1 0 55 54 1 3
6. PLER-Budapest 2 1 0 1 59 58 1 2
7. MOL Tatabánya KC 2 1 0 1 66 66 0 2
8. Balatonfüredi KSE 2 1 0 1 57 66 -9 2
9. HE-DO B Braun Gyöngyös 2 0 1 1 56 64 -8 1
10. FTC-Green Collect 1 0 0 1 29 30 -1 0
11. CYEB–Budakalász 2 0 0 2 59 62 -3 0
12. NEKA 2 0 0 2 58 65 -7 0
13. Dabas KC 2 0 0 2 57 80 -23 0
14. Eger 3 0 0 3 74 102 -28 0
Utolsó módosítás: 2024. szeptember 15. 23:22
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
38-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
OTP-Bank Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 19. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
30-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dukla Praha
Időpont
2024. augusztus 20. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SO-TECH Nemzetközi Kézilabda Kupa
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. augusztus 24. 15:45
Helyszín
Németország
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
SO-TECH Nemzetközi Kézilabda Kupa
Hazai
THW Kiel
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. augusztus 25. 15:30
Helyszín
Halle, Németország
Eredmény
34-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 12. 20:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 15. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
tegnap 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 18:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 12. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. február 8. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. február 22. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.