Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szenzációs győzelem – hatalmas lépés Köln felé!

2019. április 24. 20:35
A legmerészebb várakozásokat is felülmúlta a Telekom Veszprém, amely az idény legjobb teljesítményével, Mikler parádés védéseivel hat góllal nyert a német bajnok Flensburg vendégeként a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén.

Az idény eddigi legfontosabb mérkőzése és az egyik legnehezebb feladata várt a veszprémi kézilabdacsapatra, amely szerda este a német Flensburghoz vendégeként lépett pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán. Vagyis annak az oda-visszavágós párharcnak az első felvonása következett, melynek győztese bejut a sorozat június elejei kölni négyes döntőjébe.

Legjobb összeállításában szerepelt a Bundesliga címvédője és éllovasa, melynek erejéről sokat elárul, hogy a legutóbbi világbajnokság döntőjéből nyolc játékost is a soraiban tudhatott. A nyáron Veszprémbe érkező Rasmus Lauge Schmidt, valamint Simon Hald, Lasse Svan és Anders Zachariassen személyében négy újdonsült dán világbajnok, illetve Magnus Joendal, Goran Johannessen, Torbjoern Bergerud és Magnus Röd személyében szintén négy norvég vb-ezüstérmes is Maik Machulla rendelkezésére állt. David Davis tizenhatos keretében sem találhattunk meglepetést, melyből csak a régóta maródi Jamali Iman és René Toft Hansen hiányzott.

Hírnevét igazolva kőkemény védekezéssel és villámgyors támadásbefejezéskel rukkolt elő a Flensburg, amely így 3-0-s rohammal kezdett. Blagotinsek kisbüntetése után Lékai jegyezte az első veszprémi gólt, majd Mackovsek „ragasztott” hatalmas bombát szintén emberhátrányban. Joendal a második hetesét is értékesítette, ráadásul Buric védeni tudta Gajic lövését. Szerencsére azonban Sterbik is hárított, Manaszkov és Lékai révén a játékrész harmadához érve egyenlített a Telekom (4-4).

Fotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.huFotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.hu

Hald és Gajic pengeváltása után Lauge még vezetéshez juttatta az övéit, a folytatásban azonban megtorpant a német támadógépezet a kiválóan védekező bakonyi hátsó alakzattal szemben. Sorrendben Mackovsek, Ilics, Lékai, majd újra Ilics is betalált. Sőt, Manaszkov akár ötre is növelhette volna a különbséget, de Buric hárította a ziccerét (18. perc: 6-9).

Maik Machulla időt is kért, a csereként beállt Golla hatperces hazai gólcsendet tört meg. Támadásban is remekeltek a veszprémiek, akik az utolsó tíz perce is plusz hárommal fordulhattak (9-12). Ekkor aztán megrázta magát a német bajnok, amely Svan gyors kontragóljaival 4-0-s szériát produkált. Ráadásul Terzic után Blagotinsek is megkapta a második kétperces kiskiállítását. Noha Sterbik ezúttal adós maradt a bravúrokkal, a Davis-csapat ismét megtörte ellenfele lendületét, s Nilsson duplájával azonnal vissza is vette előnyét (27. perc: 13-14). A hajrára beszálló veterán jobbátlövő, Glandorf rögtön az első kísérletéből eredményes volt, amire poszttársa, Tönnesen válaszolt. A 15-15-ös félidei állást Hald állította be.

A második felvonás elején már Mikler őrizte a magyar rekordbajnok portáját, aki parádés teljesítménnyel, három perc alatt három védéssel tette le a névjegyét. Mahé higgadtan értékesített hetese és Mackovsek ziccere után a szünetben beálló Margucnak labdája volt a plusz háromhoz, de a lehetőség kimaradt. Joendal öt perc elteltével szerezte az első flensburgi gólt, amelyre azonnal válaszolt Nagy (36. perc: 16-18). Tovább fokozta a veszprémi tábor remek hangulatát, hogy Mikler megfogta Joendal hetesét. Úgy tűnt, hogy teljesen megzavarodott a Bundesliga listavezetője a fehér mezesek taktikus játékával szemben. Karlsson kétperces figyelmeztetését kihasználva Nenadics és Nilsson is betalált, 16-20-nál a második idejét is kikérte az északnémet gárda szakvezetője.

Ez sem segített. Mikler ugyanis Wanne büntetőjét is megfogta. A Telekom szenzációsan kézilabdázott, Nagy és Strlek gólja után a 43. minutumban már hat volt közte. A gyenge napot kifogó Lauge nagy nehézségek árán betalált. Nilsson viszont remekelt a túloldalon, majd Nenadics zseniális gólpasszából Marguc hizlalta hétre (!) a differenciát (48. perc: 17-24).

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a rivális, amelyben Jeppsson vette át a karmesteri pálcát. Gottfridsson, Jeppsson és Glandorf átlövése is a hálóban kötött ki – David Davis magához rendelte tanítványait, de tovább tartott a bakonyi gólcsend. Bergerud hamar elkapta a fonalat a kapuban, aki Mahé hetesét is kiszedte. A világklasszis teljesítménnyel előrukkoló Mikler újabb „áldozata” Jeppsson volt. Flensburgi feltámadás helyett a Telekom növelte tovább előnyét: Tönnesen, Nilsson és Strlek is a hálóba juttatta a játékszert (57. perc: 20-27). Glandorf a végén még duplázott, de Marguc is megvillant, így a mieink hatgólos előnnyel várhatják a jövő szombati hazai visszavágót.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
SG Flensburg-Handewitt–Telekom Veszprém 22-28 (15-15)
Flensburg, 5200 néző. Vezette: Horacek, Novotny (csehek).
Flensburg: Buric – Svan 3, Röd 1, Karlsson, Hald 2, Lauge 3, Joendal 5 (2). Csere: Bergerud (kapus), Gottfridsson 1, Golla 1, Johannessen, Glandorf 5, Wanne, Jeppsson 1. Vezetőedző: Maik Machulla.
Veszprém: Sterbik – Gajic 1, Nagy L. 2, Lékai 3, Blagotinsek, Ilics 2, Manaszkov 2. Csere: Mikler (kapus), Terzic, Nilsson 6, Mackovsek 3, Nenadics 1, Tönnesen 2, Mahé 2 (1), Marguc 2, Strlek 2. Vezetőedző: David Davis.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/1.

Így látták a főszereplők

Maik Machulla: – Nagyon csalódottak vagyunk az eredmény, és a második félidőben mutatott teljesítmény miatt. Nem sikerült azt a szintet hozni, amit egy Bajnokok Ligája negyeddöntő igényel. Őszintének kell lennünk, és kimondani: ma egy olyan csapattal találkoztunk, amely jobban játszott nálunk. Nagyon kemény és fizikálisan erős volt a védelmük, és nem voltak meg azok a helyek, amik a mi játékunkban szükségesek. Vannak még fontos meccseink, és arra is fókuszálnunk kell még. Most játszunk egy mérkőzést a Bundesligában, majd készülünk a veszprémi visszavágóra. Meglátjuk, mire megyünk majd ott. Csalódott vagyok, ennél többet nem is tudok mondani.

Tobias Karlsson: – Gratulálok a Veszprémnek. Úgy gondolom, hogy a második félidőben összehangoltabb volt a támadójátékuk, mint a miénk, és nekik volt a jobb a védekezésük és a kapusteljesítményük is. Ez jelentette a különbséget. Mi nem tudtuk elérni azt a szintet, amelyen játszani szoktunk, és amelyen játszani akartunk. Ezt ki kell elemeznünk, és meg is fogjuk tenni, természetesen. Aztán meglátjuk, hogy mit tudunk jobban csinálni majd az idegenbeli meccsen, Veszprémben. Biztos vagyok benne, hogy jobban fogunk kézilabdázni, mint a második félidőben tettük.

David Davis: – Nagyon elégedett vagyok, mivel a játékosaim remek meccset produkáltak. Nem volt egyszerű számunkra a mai, hiszen volt pár csere a csapatban, és néha szokatlan felállásban játszottunk. Amikor mindenki koncentrált, akkor ilyen mérkőzéseket tudunk játszani. Nehéz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pályára lépni, hiszen az eddig eljutott csapatok mind kiváló együttest alkotnak. Akárcsak a Flensburg, amelyik remek kézilabdát játszik. Ma nagyon jó volt a csapatunk, és amikor Mikler Roland beszállt a második félidőben, sikerült különbséget tenni közé. Ez csak a párharc első fele, és még le kell játszanunk hatvan percet biztosan. Egy percre sem fogunk hátradőlni.

Andreas Nilsson: – Flensburgban mindig nagyon nehéz játszani. Természetesen nem számítottunk erre az eredményre, de négy vagy öt nappal több idő állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk, mint a Flensburgnak. Úgy gondolom, hogy a részünkről jól működött a taktika. Nagyszerű meccset játszottuk, és örülünk ennek az eredménynek.

A nyilatkozatok forrása: telekomveszprem.hu

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.