Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Ezt a diót is feltörnék

2019. április 29. 17:23 // Forrás: veszpremkosar.hu
A másodosztályú kosárlabdaliga elődöntőjében garantáltan nehezebb feladat vár a Hoya-Pannon Egyetem Veszprémre, mint a sikerrel megvívott negyeddöntőben. Sportolóink ezzel együtt pozitívan és optimistán várják a Nyíregyháza elleni párharc május 2-án (csütörtök, 18 óra) tartandó első felvonását: megmutatnák, hogy remek csapatuk van.

Slágermérkőzésekkel folytatódik a pontvadászat hajrája, hiszen a felsőházi play-off négy legjobb alakulata közé az NB I/B Piros csoport alapszakaszának első négy helyezettje jutott. Vagyis az élen zárt mieink a – két győzelemig tartó – elődöntőben a negyedikként „leintett” Nyíregyháza Blue Sharks-szal találkoznak, míg a másik ágon a második MAFC a harmadik Oroszlányi SE Lions-szal „randevúzik”. Mint arról beszámoltunk: Madár Andrásék a nyolc között kettő–nullára múlták felül a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót (97-83; 57-108), és a nyírségiek is hasonló arányban páholták el a veszélyesebbnek hitt BKG-Príma SE-t (94-83; 84-86). Az egyetemistáknak a szezonban ez lesz a negyedik összecsapása az észak-alföldiekkel, karácsony előtt 99-83-ra, a dr. Hepp Ferenc-emlékkupa februári fináléjában 84-67-re nyertek, ám az alapszakasz utolsó fordulójában az ellenfél örülhetett (94-75), igaz, azon derbi eredménye már nem számított sehová.

Kosarasaink megkezdik az elődöntő küzdelmeit - Fotó: foto24.hu (archív)Kosarasaink megkezdik az elődöntő küzdelmeit - Fotó: foto24.hu (archív)

A veszprémiekre ezúttal az idény egyik legkomolyabb fellépése vár, ugyanis a találkozónak nincs egyértelmű favoritja. Két jól felkészített társaság feszül egymásnak, a rivális minden bizonnyal szorossá tenné a nyitányt – mi több, nyerne is a királynék városában –, tehát ez a dió sokkal keményebbnek ígérkezik, ezáltal nehezebb is lesz feltörni. Intenzív és izgalmas megmérettetés, nagy taktikai csata jósolható. A hazai pálya viszont a bajnokságban eddig pompásan teljesítő, szépen összeállt bakonyiak mellett szól – emiatt lehet is rajtuk némi nyomás.

– Ismerjük a vetélytársat, kiváló és tehetséges keretük van, biztosan felénk is ráhangolódva érkeznek, de a sorsunk a saját kezünkben van, egyszóval bízok a tanítványaimban, illetve a diadalunkban – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – A céljaink nem változtak, szeretnénk a finálé egyik résztvevői lenni, miközben mindig egy bajnokira tervezünk előre, most ezt a viadalt óhajtjuk sikerrel abszolválni. Persze az sem lenne baj, ha látványos és magas színvonalú előadással rukkolnánk elő, a legfontosabb mégis az, hogy az évadbeli hazai veretlenségünket megőrizzük. Ősz óta két vereséget számlálunk, az egyik zakót éppen a „Cápák” segítették fel ránk, ezért velük szemben van némi törlesztenivalónk. Nem lesz könnyű dolgunk, így alapvető tézis, hogy mentálisan és fejben rendben legyünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell csinálnunk, ezt remélhetőleg a pályán is meg tudjuk majd valósítani – fogalmazott a szakember.

– „Fel kell kötnünk a gatyánkat”, ha a legjobbunkat akarjuk nyújtani. Remélem, hogy a szurkolóink szép számmal kijönnek – az általuk nagyszerű atmoszférát árasztó – Vetési gimnázium tornatermébe, mert szükségünk lesz a biztatásukra, a támogatásukra. A nyíregyháziak ellen megpróbáljuk a saját kosárlabdánkat játszani, mivel azt szeretnénk rájuk erőltetni. Egy jó formában lévő és magas szintet képviselő együttest fogadunk, azt várom, hogy motiváltak legyünk és végig koncentráltan pattogtassunk. Nem szabad elfelejtenünk az alaptaktikánkat, mert csak úgy uralhatjuk a történéseket. Ha egy tökéletesre hajazó játékkal tudunk szolgálni: szigorúan védekezünk, figyelünk a lepattanók megszerzésére, minél kevesebb labdát adunk el, a másik oldalon pedig – az események kontrollálásán túl – gyors és kombinatív támadásokat szövünk, akkor tehetünk egy lépést a hőn áhított bajnoki döntő felé – tette hozzá.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.