Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Öröm és könnyek – kiütéses veszprémi diadal a bajnoki döntőben!

2019. május 23. 20:11
A Telekom Veszprém a második félidőben lemosta a pályáról, s tizenegy (!) góllal legyőzte a címvédő Mol-Pick Szegedet a bajnoki döntő első, hazai felvonásán.

A szokottnál is érzelemdúsabb, szenvedélyesebb összecsapásra volt kilátás a férfi kézilabda élvonal döntőjének első felvonásán a huszonötszörös bajnok Telekom Veszprém és a háromszoros aranyérmes, címvédő Mol-Pick Szeged között. A hatalmas presztízs és tét mellett a búcsú pillanatai is emlékezetessé tették a két honi gigász csatáját. Ez alkalommal viselte ugyanis utoljára hazai pályán az Építők mezét a klub elmúlt időszakának három meghatározó kulcsjátékosa: az éppen Szegedre tartó Mikler Roland, valamint az egyaránt visszavonuló Momir Ilics és a csapatkapitány Nagy László.

A Bajnokok Ligája négyes döntőjében is érdekelt hazaiak a régóta maródi René Toft-Hansen és Jamali Imant leszámítva a legerősebb összeállításukban várták a derbit, a Csongrád megyeiknél pedig a gerincsérüléssel bajlódó Alen Blazevic és az idény végén Tatabányára igazoló Balogh Zsolt hiányzott.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

Mi sem természetesebb, telt ház és a kézilabdapályákon egyedülállóan forró hangulat fogadta a feleket. A szegediek – akiket több mint háromszáz szurkolójuk kísért el – horvát kapusa, az exveszprémi Mirko Alilovic mindkét tábortól hatalmas tapsot kapott, nem úgy Pastor mester, aki elképesztő füttykoncertben részesült.

A Gjeding-Hansen páros sípszavára a Veszprém kezdte a finálét, de az első gólt Canellas jegyezte hetesből. A túloldalon Gajic sem hibázta el a büntetőt, majd Nagy fordított. Blagotinsek kisbüntetését kihasználva – Canellas duplájával – ismét a kékmezesek kerültek előnybe. Záporoztak a hétméteresek: Gajic keze másodjára sem remegett meg (8. perc: 3-3).

A folytatásban sem változott a játék képe, a várakozásoknak megfelelően kiegyenlített párharc zajlott, amelyben felváltva estek a találatok. 6-5-ös hazai vezetésnél Blagotinsek a második kétperces figyelmeztetését is magkapta, amit Bánhidi azonnal góllal büntetett. Mackovsek bombája után Nagyot is kiszórták két percre a dán sípmesterek. Tegyük hozzá: meglehetősen vitatható körülmények között. Nillsont kettős emberhátrányban sem tudták tartani. Bombac lövését aztán hiába hárította Sterbik, a kipattanót ugyanis Canellas a hálóba juttatta (16. perc: 8-8).

A rekordbajnok védekezése egyre jobban összeállt, ezt kihasználva sorrendben Lékai, Tönnesen és Gajic is mattolta Alilovicot. Pastor azonnal magához is rendelte tanítványait, akik közül Zsitnyikov lendített a szekéren egy szép lövéssel. Gajic a csereként beállt Segot is felavatta büntetőből, együttese így háromgólos fórral vághatott neki az utolsó tíz percnek (12-9).

Zsitnyikov újabb gól lőtt, majd azonnal így tett Sostaric is egy gyors kontra végén. A veszprémiek kapkodni kezdtek, s két alkalommal is a kapufa fogott ki rajtuk. Hattal a vége előtt Bánhidi egalizált, Sego kitolta Nenadics labdáját, Sostaric pedig vezetést szerzett az övéinek (26. perc: 12-13). A Tisza-partiak a kétgólos vezetésért is támadhattak, de a szintén csereként beálló Mikler megakadályozta ezt. Davis is időt kért, közvetlenül azelőtt, hogy Blagotinsek a harmadik kétpercét is megkapta. Nagyon kellett Mikler hetesvédése és Ilics kicentizett bombája is, a hat gólig jutó Canellas jóvoltából mégis a kékek vonulhattak előnnyel pihenőre (13-14).

Bánhidi kezdte a második félidei gólgyártást, csapata először vezetett kettővel. Igaz, nem sokáig: Nenadics átlövésével és Nagy kontragóljával rögtön ledolgozta hátrányát a Telekom (15-15). A Mol-Pick kétszer is visszavette előnyét, amikor is Gajic értékesítette, Sigurmannsson viszont kihagyta a hetest. Egy remek labdaszerzésből indulva Gajic már hatodszor villant, s hasonló ovációra késztette a közönséget Mikler is, aki Kallman ziccerét hatástalanította.

Szemlátomást megtorpantak a vendégek, akiken Pastor második időkérése sem segített. A Veszprém eközben gyorsan, dinamikusan és tűpontosan játszott. Manaszkov két gyönyörű húzással hizlalta tovább a különbséget, majd Gajic alakította 21-17-re az állást.

A dánok jóvoltából Mackovsek is szusszanhatott két percet, az ezzel egyidőben megítélt hetest pedig Canelass vágta a felső kapufára, ahonnan – a bírók szerint – a gólvonal mögé pattant a játékszer. Gajic hatodik hetesét ezzel szemben már mindenki bent látta, s Nenadics lökete sem hagyott kétséget maga után (44. perc: 23-18).

A címvédő a folytatásban sem találta a kiutat a gödörből. Sigurmannsson hetesből ugyan becsapta Miklert, de ezzel jottányit sem javultak az esélyeik. Extázisban kézilabdázó vendéglátójuk ugyanis zsinórban lőtte góljait válasz nélkül. 26-19-nél a harmadik idejét is kikérte Pastor, de csapata széteső játékára ekkor sem talált megoldást.

Mahé, Nilsson és Nenadics gólja után bekövetkezett az, amire talán a legbátrabb hazai hívek sem számítottak: tízig számolhattak a riválisra. Sőt, Mackovsek még ezt is megfejelte eggyel (53. perc: 30-19). A végjátékban Maqueda többször is betalált, de a piros mezesek így is növelni tudták előnyüket (58. perc: 34-22). A Davis-csapat végül 35-24-re nyert, így tizenegy gólos (!) előnnyel várhatja a vasárnapi szegedi visszavágót.

A lefújást követően a klub elbúcsúztatta távozó játékosait, René Toft Hansent, Jamali Imant, Momir Ilicset, Mikler Rolandot és Nagy Lászlót. A csapatkapitány könnyek között köszönt el szurkolóitól, akiknek elmondta: még három győzelmet vár az idényben.


Férfi kézilabda NB I, döntő, 1. mérkőzés:
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 35-24 (13-14)
Veszprém Aréna, 5224 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Veszprém: Sterbik – Gajic 9 (6), Nagy L. 3, Lékai 3, Blagotinsek 1, Mackovsek 2, Manaszkov 4. Csere: Mikler (kapus), Terzic, Nilsson 3, Tönnesen 1, Ilics 1, Mahé 2, Nenadics 6. Vezetőedző: David Davis.
Szeged: Alilovic – Sostaric 2, Maqueda 5, Gaber, Bánhidi 3, Kallman 1, Bombac. Csere: Sego (kapus), Zsitnyikov 4, Canellas 8 (4), Henigman, Sigurmannsson 1 (1), Bodó. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kiállítások: 14, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/6, ill. 8/5.

Így látták a főszereplők

David Davis: – Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, s a szurkolóink is kitettek magukért. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Mindenki kiválóan összpontosított a találkozó elején, mindig így kellene kezdenünk. A szünet után forgatni tudtam a csapatomat: Petar frissen, jól szállt be a meccsbe, Mikler pedig hátul remekelt. Fontos megjegyezni, hogy ez még csak az első fele volt a párharcnak. A másodikra is nagyon alaposan fel kell készülnünk, hiszen Szegeden is szeretnénk nyerni.

Petar Nenadics: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodikban viszont a szezon legjobb teljesítményét nyújtottuk. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást. Ez még csak a párharc első fele. Nem téveszthetjük szem elől, hogy a Szeged egy remek csapat. Null-nullról indul a visszavágó.

Juan Carlos Pastor: – Az első játékrészben jó teljesítményt nyújtottunk, kontrolláltuk a találkozót. A szünet után azonban sokkal jobban játszott a Veszprém, s ekkor elúszott számunkra a hajó. Azt a kevés jó helyzetet is kihagytuk, amit kidolgoztunk. Huszonkét gólt kaptunk a második félidőben, ezt pedig nem lehet megengedni egy ilyen meccsen. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, akik ma és egész énben mellettünk álltak. Be kell látni, hogy a BL-negyedöntős kiesés nagyon mély nyomot hagyott a játékosaimon. Nagyon sok időbe került felnőni arra a szintre, hogy a Veszprém ellen esélyünk legyen, ma pedig visszaléptünk három évet. Fel kell állni, meg kell mutatnunk vasárnap, hogy le tudjuk győzni a bakonyiakat. Gratulálok a Veszprémnek és Davis mesternek, aki remek munkát végez csapata élén. Sok sikert kívánok a négyes döntőben.

Jonas Kallman: – Őszinte leszek: nagyon szégyellem magam a mai teljesítményünk miatt. Jól kezdtünk, a második felvonásban azonban szétestünk darabjainkra. Csalódott vagyok a saját teljesítményem miatt, ez nem az a szint, amit elvárok magamtól. Folytatnom kell a kemény munkát. Sajnálom a szurkolóinkat, elnézést kérek tőlük. A legjobbunkat akarjuk nyújtani Szegeden. Gratulálok a Veszprémnek és Davisnek.


Nagy László és Momir Ilics búcsúzása:

Mikler Roland elköszönése:


Galéria
Telekom Veszprém – Mol-Pick Szeged 35-24
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.