Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Indul az új szezon, újra építkezik az „Építők”

2019. július 22. 19:00
Máthé Dominikot nem sikerült Veszprémbe csábítani, a szerb Marijana Lojanica személyében a Vardar Szkopje kötelékéből BL-győztes erőnléti edzőnő érkezett, David Davis vezetőedző célja továbbra is „leigázni” a Szegedet, megújult kabalafigura, illetve emlék mérkőzésjegy is kilátásban van – hangzott el mindez a hétfő délutáni kerekasztal-beszélgetésen.

A tavalyi kiírásban magyar bajnok, Bajnokok Ligája-, illetve Magyar Kupa-ezüstérmes Telekom Veszprém kézilabdacsapata a mai napon – hétfőn – immár neki is vágott a 2019/20-as idényre való felkészülésének. Ennek kapcsán a veszprémi klub ismét, már negyedik alkalommal invitálta a helyi sajtó képviselőt egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésre a Betekints Étterembe.

A magyar rekordbajnokot sportszakmai oldalról David Davis vezetőedző, illetve Nagy László sportigazgató, míg a klubvezetés részéről Szabó János elnök mellett Fazekas Zsolt főtitkár képviselte. Az egyesületet működtető gazdasági társaság, a Veszprém Handbal Team Zrt. pedig dr. Csík Zoltán vezérigazgató, illetve Sevinger Zsolt cégvezető által volt jelen.

Fotók: Telekom Veszprém facebookFotók: Telekom Veszprém facebook

Máthé Dominik nem érzte magát készen a feladatra

Nagy Lászlótól megtudhattuk, hogy a junior válogatott mellett a felnőtt nemzeti alakulatban is bizonyító balatonfüredi 20 éves tehetség, Máthé Dominik komoly kiszemeltje volt a Telekom Veszprémnek. Az ígéretes jobbátlövő azonban nem hajlott a váltásra, nem akart kilépni a komfortzónájából, nem érezte még magát készen a feladatra.

A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke hozzátette, igaz, a fiatal tehetség jelen tudása a BL-szerepléshez még kevésnek bizonyul, de mindent megtettek volna annak érdekében, hogy Dominik idővel a magyar kézilabda egyik legnagyobb alakja lehessen.

Marijana Lojanica segíti David Davis munkáját Marijana Lojanica segíti David Davis munkáját

BL-győztes erőnléti edzőnő érkezett

Sevinger Zsolt elmondta, hogy a szerb Marijana Lojanica személyében az északmacedón Vardar Szkopje kötelékéből BL-győztes erőnléti edzőnő érkezett, aki már hétfőn munkába is fogott. Ugyanis az „Építők” elkezdte felkészülését: a szintén a Vardartól érkező Rogerio Moraes Ferreira kivételével (aki kimenőt kapott a Pánamerikai játékokra brazil nemzeti együttesével) már mindannyian teljes erőbedobással eredtek futásnak a Városi Stadionban.

A cégvezető elárulta, a játékosok az első héten a királynék városában edzenek, utána Szlovéniába utaznak tíznapos edzőtáborba, majd ismét visszatérnek városunkba. Hozzátette, hogy a gárdának két edzőmeccse lesz a nyáron: augusztus 14-én az ausztriai Bregenz együttesét fogadja, három nappal később pedig Celjébe látogat majd.

Az új hálóőrnek, Vladimir Cuparának már most akadnak helyi rajongóiAz új hálóőrnek, Vladimir Cuparának már most akadnak helyi rajongói

A vezetőedző célja: „leigázni” a Mol-Pick Szegedet

David Davis úgy fogalmazott, mindent megtesznek ebben az idényben is azért, hogy a Telekom Veszprém csapata abban a fényben pompázhasson, ami megjár neki. Hangsúlyozta, így, hogy a gárda a SEHA-ligában is indulni fog, ott sem lehet kevesebb az elvárásuk, mint a végső diadal. Emellett a bajnoki arany megvédése mellett, a Magyar Kupa, illetve a BL-trófea elhódítása is elsődleges céljuk lesz.

Nyomatékosította, hogy mindehhez természetesen elengedhetetlen a töretlen a munka, s „leigázni” a Szegedet, de játékosaikkal karöltve mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az álomból valóság szülessen. Portálunk kérdésére a vezetőedző elárulta, hogy az új csapatkapitány személye még tisztázatlan, de Nagy Lászlóval karöltve dolgoznak azon, hogy a karszalagot az arra legméltóbb játékos viselhesse.

Új kabala a láthatáronÚj kabala a láthatáron

Megújult kabalafigura, – nagy kiterjedésű – emlék mérkőzésjegy

Fazekas Zsolt főtitkár hangsúlyozta, hogy természetesen a szurkolóknak is szeretnének kedveskedni az idényben. A mérkőzésjegyek kialakításán ezért is terveznek változtatni, hogy a kilátogatók elrakhassák azt emlékbe, amely előreláthatólag egy nagy kiterjedésű – a város motívumaival ellátott – belépő lesz.

Végezetül pedig hozzáfűzte, új kabalafigurában is gondolkodnak, amellyel a mérkőzésfelvezetést is tovább színesíthetik majd.


A Telekom Veszprém 2019/20-as kerete

Forrás: Telekom Veszprém facebookForrás: Telekom Veszprém facebook

Simon Dániel
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.