Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 24. György
2025. április 24. György

Öt nap, négy veszprémi érem

2019. augusztus 28. 19:05
A Veszprémi Honvéd SE versenyzői több dobogó közeli helyezés mellett három arany- és egy ezüstérmet szereztek a Hungária Kupa – ötnapos nemzetközi tájékozódási futó versenyen.

Hagyományosan a nemzeti ünnepünkre időzítve, augusztus 16-20. között rendezték meg Magyarország legnagyobb szabású, ötnapos tájékozódási futó viadalát, a Hungária Kupát.

A nívós sporteseményen közel 1100-an vettek részt, köztük a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutói is jelen voltak egy kisebb kerettel. A megmérettetés értékét növelte, hogy jelentős számú, 62 külföldi egyesületből is érkeztek versenyzők 24 ország képviseletében.

A verseny első két napjának pályáit Kisszállás környékén jelölték ki a szervezők, először egy normáltávú-, majd egy középtávú futamra került sor a jellegzetes, homokbuckás alföldi erdőkben. A harmadik napon kuriózumnak számító helyszínen, az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark területén bonyolították le a rövidtávú futamot. Míg az utolsó két napon Balotaszállásra költözött a teljes mezőny, ahol egy újabb középtávú-, valamint egy normátávú pályán kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek, visszatérve a változó futhatóságú, homokbuckás terepre.

Molnár Zoltán útban a győzelem felé - Fotó: Máthé IstvánMolnár Zoltán útban a győzelem felé - Fotó: Máthé István

– A rekkenő nyári hőségben a mórahalmi gyógyfürdő medencéiben kereshettek enyhülést a futók és a kísérők a futamokat követően, ahol a sárga pólót kiérdemlő aznapi győzteseket is kihirdették esténként. A versenyprogramot számos egyéb sportrendezvény kísérte: Alkony Kupa éjszakai tájékozódási futó verseny, mobilos tájfutás, TrailO, rádiós tájfutás, egyéni és csapat tájékozódási túraverseny, kétfordulós microsprint verseny, labirintus verseny Európa legnagyobb sövénylabirintusában és a „buliversenynek” számító sörváltó – így bőséges lehetőség adódott a sportág különlegesebb változatainak a kipróbálására is – tudtuk meg Mérő Edittől, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályának sajtóreferensétől.

Az utolsó futamot követően összetett eredményt hirdettek a mind az öt pályát hibátlanul teljesítők között. A Veszprémi Honvéd SE versenyzői a népes mezőnyökben több dobogó közeli helyezés mellett három arany- és egy ezüstérmet szereztek.


Eredmények:

M35A: 1. Molnár Zoltán
M35BR: 1. Tóth Attila
W50A: 1. Németh Zsoltné
MW10DK: 2. Molnár Zulejka

vehirsport.hu
további cikkek
Veszprémi tájfutó sikerek itthon és a nemzetközi porondon Veszprémi Honvéd Sportegyesület Veszprémi tájfutó sikerek itthon és a nemzetközi porondon Múlt hétvégén két fontos esemény is zajlott a Veszprémi Honvéd Sportegyesületnél: Szlovákiában versenyzett a magyar ifi és serdülő válogatott három veszprémivel a soraiban, illetve az egyesület Hajmáspusztán megrendezte a nagy múltra visszatekintő Honvéd Kupát. 2025. április 11. 15:35 Aranyesőt hozott a tavasz a veszprémi tájfutóknak tájfutás Aranyesőt hozott a tavasz a veszprémi tájfutóknak Március 22-én rendezték meg a 2025-ös szezon első országos bajnokságait a tájfutóknál, ahol ismét szép veszprémi sikerek születtek. 2025. április 8. 6:53 Három veszprémi tájfutó az ifi válogatottban tájfutás Három veszprémi tájfutó az ifi válogatottban Hétvégén rendezték meg a Vértesben a kétnapos Tavaszi Spartacus Kupát, mely egyben válogatóverseny volt az ifi tájfutók számára. A Veszprémi Honvéd SE több sportolója is érmes helyezést ért el, hárman pedig bekerültek a válogatottba, így április elején indulhatnak a Szlovákiában tartandó CEYOC futamain. 2025. március 21. 7:50 Tájfutás: ob-címek és pontok a Bükkből és a Pilisből tájfutás Tájfutás: ob-címek és pontok a Bükkből és a Pilisből Októberben két hétvégén is dupla bajnokságot rendeztek a tájfutóknál, ahonnan a Veszprémi Honvéd SE ismét több dobogós helyezéssel és bajnoki ponttal tért haza 2024. november 18. 8:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.