Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Tanultak a hibáikból

2019. szeptember 1. 12:24 // Forrás: veszpremkosar.hu
Negyedik helyen végzett városunk másodosztályú férfi kosárlabdacsapata a fővárosban a hétvégén rendezett VII. Gyurasits István Emléktornán.

A királynék városának NB I/B Piros csoportban szereplő férfi felnőtt kosárlabdacsapata, a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém péntek kora délután a fővárosba utazott, hogy részt vegyen a VII. Gyurasits István Emléktornán, melynek házigazdája a Budapest Honvéd volt. Az eseményen megyeszékhelyünk gárdáján kívül még a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks, illetve a szerb élvonalban szereplő Szpartak Szabadka vett részt.

A Veszprém első csatájára már pénteken délután sor került a Simon János Kosárlabda Csarnokban, mégpedig a Nyíregyháza ellen. Mérész Csaba vezetőedző helyzetét nehezítette, hogy Madár András, illetve Völgyi Marcell sérülés miatt nem volt bevethető állapotban.

Az első negyedben még abszolút fej-fej mellett haladt a veszprémi alakulat keleti ellenfelével: a játékrész végére a Veszprém előnye egy pont volt (21-22). Ezt követően azonban, a küzdelem második negyedében egy sérülés miatt Szabó Pétert is elveszítette a Hoya. A félidőre a Nyíregyháza így már nyolc ponttal vezetett (38-30). Természetesen küzdött továbbra is a Veszprém, a győzelem viszont elmaradt: 91-69-re végül ellenfele diadalmaskodott.

VII. Gyurasits István Emléktorna, elődöntő
Hübner Nyíregyháza Blue Sharks–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 91-69
Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok
A Veszprém legjobb pontszerzői: Kovács 21, Mucza 14, Körtélyesi 12.
A Nyíregyháza legjobb pontszerzői: Dancsecs 25, Tóth 24, Bus 10.

Javában zajlik a Hoya-PE felkészülése - Fotó: Szász PéterJavában zajlik a Hoya-PE felkészülése - Fotó: Szász Péter

A másik ágon a házigazda Honvéd SE sikeresen bánt el a szerb Szabadkával, így a szombati bronzmérkőzésen utóbbival találkoztak Kovács Ádámék. Madár András továbbra sem játszhatott, Völgyi Marcell azonban már vállalta a játékot. Szabó Pétert viszont előző napi sérülése miatt szintén nélkülözni kényszerült a Hepp-Kupa címvédő. Ahogy Mucza Tamást is, akinek a térde még a bemelegítés alatt megsérült.

Jól kezdték a mérkőzést a szerbek, az első (23-26), illetve a második negyedben (43-49) egyaránt három ponttal dobtak többet a honiaknál. Nem adta fel az egyetemi csapat, a harmadik negyedet kettővel nyerte (65-69). Azonban nem titok, a végére elfáradtak mienk: a sérülések miatt megtizedelt gárdánk végül 93-84-re kikapott, így pedig negyedik helyen végzett a győztes Nyíregyháza, illetve az ezüstérmes házigazda mögött.

VII. Gyurasits István Emléktorna, bronzmérkőzés
Szpartak Szabadka–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 93-84
Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok
A Veszprém legjobb pontszerzői Körtélyesi 21, Füzi 15, Medve 14.
A Szabadka legjobb pontszerzői: Krstanovic 23, Kuridza 20, Petrov 13.


Így értékelte a látottakat

Mérész Csaba, a Hoya-PE vezetőedzője: – A sérülések sajnos nem kíméltek bennünket a tornán. Ettől függetlenül bátran állítom, hogy a játékosaim, amíg csak bírták, addig szívvel-lélekkel hajtottak. Tehát összességében nem lehetek elégedetlen a teljesítményükkel. Lelkiismeretesen dolgozunk a továbbiakban is, hogy a bajnoki rajtra minden a helyére kerüljön.

Füzi Róbert, a Hoya-PE bedobója: – Remélem, hogy egyik játékostársam sérülése sem annyira komoly, hogy hosszú időre elveszítsük sorainkból. Mindenki küzdött, hajtott, de ez a torna most így alakult. Csalódottak nem vagyunk, a hibáinkból tanultunk.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.