Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 6. Lénárd
Veszprém
7°C
2025. november 6. Lénárd
Veszprém
7°C

1848 legnagyobb vitéze: egy nő

2019. október 2. 16:21
Bátorságból, vakmerő helytállásból és magyarságtudatból ad leckét a Veszprémi Petőfi Színház idei évadának első bemutatója, a koprodukcióban készülő Mária főhadnagy című operett. A médianapon jártunk.

Elegáns, arisztokrata szalon, a színpadon fiatal, Bécsben élő magyar lány esküvőre készül. Vagyis hát ő nem készül, csupán rokonai, akik eltökélték, hogy férjhez adják a dúsgazdag Draskóczy-hoz. Lévén, hogy 1848-at írunk, amikor az érdekházasságok, a szülők, rokonok által elrendezett viszonyok teljesen átlagosnak számítottak, a történet a következőképpen folytatódna: a lány minden ellenkezése ellenére feleségül megy a kiválasztott úrfihoz, szül neki néhány gyereket, aztán vagy megbékél a sorsával, vagy csendben gyötrődik.

A színpadon azonban kicsit másként gördül tovább a történet. Miután megjelenik Bécsben nevelkedett, de magyar születésű és lelkületű főhősünk nagynénje, elindulnak, hogy titokban hazaszökjenek Magyarországra. A helyzet persze nem egyszerű, neme miatt a lány nem léphetné át a határt, ezért a hajóállomáson nemzetőr ruhát ölt és férfinak adja ki magát, s hogy még érdekesebb legyen a dolog, végül a hadseregnél, a budai honvédtáborban köt ki, ahol testvérbátyja nevén, Lebstück Károlyként szolgál és egészen a főhadnagyi rangig viszi, ráadásul Jancsó hadnagy képében a szerelem is rátalál.

Azt gondolhatnánk, mindez csak romantikus mese, a képzelet szüleménye, Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettje azonban nagyon is valós alapokon nyugszik. „Lebstück Mária tényleg létező személy, aki férfinak kiadva magát, valóban harcolt az 1848-49-es szabadságharcban, és bár kezdetben kényszerűségből került a hadseregbe, végül fantasztikusan jó katona, igazi hős lett belőle. Ezt a cselt ma már nehéz lenne véghezvinni, a darab egyik nagy kihívása éppen ezért az, hogy ezt úgy tudják eljátszani a színészek, hogy a közönség a nézőtéren elhiggye: társai tényleg úgy gondolták, hogy egy férfi harcol velük, nem pedig egy nő” – mondta el kérdésünkre Seregi Zoltán, az előadás rendezője.

Máriát a darabban Bori Réka alakítja, akivel már korábban is találkozhatott a veszprémi közönség. Karakteréről úgy fogalmazott portálunknak, Mária igazi vakmerő fiatal lány, akit bár a kényszerűség vesz rá, hogy csatlakozzon egy huszárszázadhoz és a szabadságharchoz, végül itt találja meg igazi „hivatását”. „Mindenképpen szeretne hazajutni Magyarországra, hiszen Bécsben nagyon idegennek érzi magát, ő magyarként tekint önmagára. Végül minden a katonaság felé sodorja: a szökés egyetlen lehetséges módja, a szintén a hadseregben szolgáló Jancsó hadnaggyal kialakuló szerelme, a forradalmi helyzetben felerősödő magyarságtudata, és aztán itt is találja meg igazán önmagát, azt a vadóc énjét, amit Bécsben, az arisztokrata szalonokban nem élhetett meg.”

A fiatal színésznő szerint fontos, hogy a darabban hangsúlyosan megjelenítsék azt az erőt és határozottságot, amivel Mária kiáll magáért, hiszen ez fontos üzenetet közvetít a mai nőknek is. „Az, hogy mindez 1848-ban történt, hogy Mária az akkori korban is meg tudta állni a helyét, mi több, még hadnagy szerelménél is magasabbra vitte, bizonyítja, hogy hittel és vakmerőséggel szinte bármit el lehet érni.”

Bori Réka egyébként nem először alakítja ezt a szerepet, Békéscsabán már volt lehetősége megmutatnia magát Máriaként három előadás erejéig. Darabbéli partnerének, a Jancsót alakító Jenővári Miklósnak még új a terep, ez az első operettes debütálása, de igyekszik egy kicsi frissességet is vinni a bonviván figurájának megformálásába.

Seregi Zoltán rendező elmondta, az előadásban mindezeken felül a szabadságharc sikereit szeretnék megmutatni, azt, hogy az identitás megőrzése ellenséges területen is lehetséges, a hősi helytállást, mindezek mellé pedig – az operett műfajainak megfelelően – egy kis szerelmet, egy kis konfliktust, nagyívű zenéket és happy endet is adnak. A darab egyébként négy teátrum: a Veszprémi Petőfi Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Zenés Színház koprodukciójában készül, azaz mindegyik helyszínen elő fogják majd adni, így a díszletek, a koreográfia, a jelmezek egy része és a rendezés azonos, bár Seregi igyekezett a szerepeket a helyi színészekre alakítani.

A Mária főhadnagy premierje október 4-én, pénteken 19 órakor lesz, további előadások és részletek itt érhetők el.

Képek forrása:
Veszprémi Petőfi Színház

Bertalan Melinda
további cikkek
Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban kultúra Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban Nem törvényszerű, de néha előáll az a helyzet, hogy egy szociális intézménynek nemcsak funkciója, hanem küldetése is van. Ez persze csak az azt üzemetető munkatársak elhivatottságán múlik, de ha ez megvan, akkor olyan apró csodák jöhetnek létre, mint ami Felsőörsön is az Idősek Klubjában, ahol most az elmúlt tíz év kiállításainak esszenciájából nyílt meg egy ünnepi tárlat, mind-mind olyan értékes gyűjtemények felvonultatásával, amelyek ott pihentek a felsőörsi nyugdíjasok otthonaiban. 2025. november 4. 10:48 Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét technológia Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét Soha nem volt még ekkora érdeklődés a Pannon Egyetem Nyugdíjas Szabadegyeteme iránt, mint ezúttal, amikor a hallgatók a mesterséges intelligencia (MI) világába kaptak betekintést Abonyi János rektor előadásán. Az aula megtelt kíváncsi, gondolkodó emberekkel, akik nemcsak meghallgatni, hanem megérteni is szerették volna, mit jelent ez az új technológiai forradalom az ő életükben. 2025. november 1. 23:07 Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában kultúra Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában A Hangvilla Kulturális Központ ezúttal egy különleges, szívből jövő kiállítással várja a látogatókat: a veszprémi közönség Vajda Alexandrát ismerheti meg festőként, aki a divat világából érkezett a vászon elé. A stylistként és divattervezőként is ismert alkotó autodidakta módon, a pandémia idején kezdett el festeni, azóta pedig sorra születnek az erőteljes színekből, intuitív vonalakból építkező absztrakt művei. 2025. október 31. 15:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.