Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Új focipályát kaptak a veszprémi utánpótlás ovisai

2019. október 7. 11:09
Az ún. ovifoci pályán garantáltan biztonságos körülmények között sportolhatnak a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE legkisebbjei.

A pályát először hétfőn vehették birtokba a kis focirajongók egy ünnepélyes átadó után. Az eseményen Némedi Lajos alpolgármester elmondta: a fejlesztés mintegy 15 millió forintból valósulhatott meg, elsősorban a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatának köszönhetően – ebből az önkormányzati önrész 1,3 millió forintot tett ki. A szövetség támogatásának köszönhetően ezzel már a harmadik ilyen ovifoci-pálya valósulhatott meg a városban, a beruházás pedig egyértelműen a gyerekek jövőjét és egészségét fogja szolgálni.

Finta Péter, az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának megbízott igazgatója szerint az Utánpótlás SE centrumában a legjobb helyen lesz a pálya, hiszen itt fogják majd a legtöbben használni, a csillogó gyerekszemek pedig egyértelműen bizonyították azt is, mennyire várt fejlesztés volt ez.

Szabó Péter, a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE sportigazgatója hozzátette, bár tagjaik létszáma minden évben egyre nő, az infrastruktúra ezt nem feltétlenül tudja lekövetni. A pálya ebben most nagy előrelépést jelent, hiszen a szülők így garantáltan egy biztonságos, a legkisebbek igényeire kialakított pályán hagyhatják ott az ovisokat, ráadásul a fejlesztéssel jóval több lehetőség adódik majd edzeni is.

A városban ugyanakkor várhatóan nem ez az utolsó ovifoci pálya, ami elkészült. A labdarúgó szövetség további három pálya létesítésére adott ígéretet, melyek helyéről jelenleg is tárgyalnak – tudtuk meg Rajki Tamástól, az 1.FC Veszprém ügyvezető elnökétől.

Az új pályát a jelenlévők végül ünnepélyes szalagátvágással majd egy focibajnoksággal avatták fel.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Edzők és pénzek Erről jut eszembe… Edzők és pénzek „Csak azt kérem, hogy ne alázzatok meg... Ha jönnek az eredmények, meg fogtok fizetni. Ha pedig nem, akkor úgyis kirúgtok.” 2024. április 16. 7:02 A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított vármegyei foci A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály elmúlt hétvégéi fordulójában a második helyen álló Balatonfűzfő 1-0-ra nyert Pápán, míg a Tihany 12-0-ra múlta felül a sereghajtó Várpalotát – összefoglaló, képriport. 2024. április 15. 8:56 Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC Practical VSC Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC A több sebből is vérző Practical VSC az utolsó percben kapott találattal 2-1-re alulmaradt a vendég Bicskei TC ellen a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. A címvédő veszprémiek hátránya immár hat pont a listavezető Tatabányával szemben. 2024. április 14. 19:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.