Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 8. Mária
Veszprém
2°C
2023. december 8. Mária
Veszprém
2°C

Sejtkutatásért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat

2019. október 7. 11:56
A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.

A három kitüntetett 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodik, az összeget egyenlő arányban osztják szét köztük. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.

további cikkek
Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. 2023. november 28. 15:35 Lehetőségből cselekvés - ismét megrendezik az Innováció Konferenciát közélet Lehetőségből cselekvés - ismét megrendezik az Innováció Konferenciát ,,A Hidak és Utak” nemzetközi Innováció Konferenciát (ECIM) a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen második alkalommal, idén november 23-24-én rendezi meg. 2023. november 23. 16:09 A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! Csütörtök délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia – Veszprémi Akadémiai Bizottsága adott otthont a Pannon Egyetem Humántudományi Kar, azon belül is a Társadalomtudományi Intézet szervezésében megvalósuló, A valóság nem ellenség konferencia megnyitójának, s magának a rendezvénynek, mely központi témája az éghajlatváltozás, s annak társadalmi aspektusai. 2023. november 23. 12:07 Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön méz Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön Magyarország nagyhatalom. Persze nem a szó politikai, vagy katonai vonatkozásában. Ellenben van egy olyan értéke az országnak, ami Európa élvonalába repíti a magyarokat. Az viszont már más lapra tartozik, hogy mennyire használjuk ki ezt az adottságunkat, vagy, hogy ki tudjuk-e egyáltalán. 2023. november 22. 14:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.