A polgármesteri irodában miért egy futballkapusról készült kép előtt álltunk meg?
A városi címer is fontos, a veszprémi művészek alkotásai kiváltképp, de tény, hogy ehhez a képhez személyes szálak fűznek. Fiatalkoromban én is futballoztam és a kapusposzt volt az enyém.
Azt mondják, a labdarúgás első szabálya: végy egy jó kapust, mert biztonságot és stabilitást ad. Városvezetőként is „jó kapus” akar lenni?
A futballnak és mindegyik csapatsportnak az a csodája, hogy benne mindenki fogaskerék, és a maga helyén senki sem nélkülözhető. A részelemek együtt igazán hatékonyak. Valaki a kreatív játékával építi a támadást, de ez mit sem érne, ha nem nyújtják a biztonságot. Városvezetőként is hasonlóképpen kell gondolkodni, itt is meg kell határozni és megfelelően elosztani a feladatokat. Vannak látványos, innovatív fejlesztések, de ezek is csak akkor fognak jól működni, ha közben a háttérben – kevésbé látványosan – megfelelően működnek a dolgok. A kapus szerepe speciális, hiszen mögötte már nincsenek védők, ő az utolsó bástya. Ha párhuzamot kellene vonnom rövid sportmúltam és városvezetői munkám közt, azt mondanám, hogy mindenhol az enyém a végső felelősség. Minden egyes sikerben és kudarcban is.
2010 óta vezeti Veszprémet, ez idő alatt sikereket és kudarcokat is át kellett élnie. Amikor terveket fogalmaz meg, akkor választási ciklusban gondolkodik, vagy hosszabb távra tekint?
Ez az idők során változott. Amikor először polgármester lettem, akkor szigorúan négyéves célkitűzésem volt. Aztán a második ciklusnál már hosszabb távban gondolkodtam. És nem csak azért, mert akkor egy ciklus már öt évre növekedett. Rájöttem, hogy nem jó, ha egy város fejlődését ciklusokba szorítják. A szűk idő a gondolkodást és a cselekvést is beszűkíti. Holott minden városnak, így Veszprémnek is van identitása, karaktere, a legfontosabb feladat pedig az erősségek növelése, és a gyengeségek visszanyesése, ehhez pedig távlatosságra, hosszú távú stratégiára is szükség van.
Az is a veszprémi identitás része, hogy a fejlesztések során keresik az egyedi, a különutas megoldásokat? Említhetem a közösségi közlekedés saját kézbe vételét, a belváros megújításának módszerét, vagy az Európa Kulturális Főváros cím elnyerését, amely azért volt speciális, mivel összefogást kezdeményezve, térségi pályázattal indultak.
Veszprémben mindig is kerestük az új utakat, miközben azt is figyeljük, hogy másoktól milyen jó megoldásokat vehetünk át. Kollégáimat arra buzdítom, hogy ne féljenek új ötletekkel előállni.
Nem kockázatos ez?
Kockázatosabb, mint örökösen mások után kullogni, de úgy kizárt a győzelem. Márpedig mi, veszprémiek győzni szeretünk. Visszakanyarodva a kapusmúltamhoz, fontosnak tartom a biztonságot, ezért mindig vannak B és C terveink, de ezeket csak akkor vesszük elő a fiókból, ha végképp szükséges.
Melyik különutas megoldására nagyon büszke?
A belváros megújításakor 26 partnerből állítottuk össze a konzorciumot. Az önkormányzat mellett civil szervezetek, városi intézmények, helyi vállalkozók, ingatlantulajdonosok is részesei voltak a projektnek. Azt mondták ránk, hogy őrültek vagyunk, mert ennyi szereplőt képtelenség összetartani. Másutt egy fővállalkozót bíz meg az önkormányzat, de maximum négy partnert választ ki. Mi azonban ragaszkodtunk a huszonhatos mezőnyhöz, mert szerintünk minél szélesebb egy összefogás, annál több a szurkoló, és siker esetén annál nagyobb az elégedettség. És szerényen mondom, hogy a végeredmény bennünket igazolt.
Nem csak városvezető, de pártpolitikus is. Az előbbi példából az olvasható ki, hogy a politikai közösségében is megküzd az igazáért.
Nem keresem a konfrontációkat, de ha valamiben hiszek, azért a pártomon belül is megküzdök. És nincs nehéz helyzetem. Mindenki láthatja, hogy Veszprémben alapvetően jól mennek a dolgok, és nyugalom van. Persze, itt is összecsapnak a különböző politikai nézetek, megy az adok-kapok, de nem akarjuk kilökni a másikat a szorítón kívülre.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázatánál pedig még vitára sem volt szükség, nem hogy lökdösődésre. Nem emlékszem a közelmúltból hasonló egységre.
A megszámlálhatatlan egyeztetés nyomán elkerültük a vitákat. Aki részese akart lenni a közös erőfeszítésnek, az nem ütközött az elutasítás falának. És nem csak Veszprémben, de az egész térségben. Az EKF egyik legnagyobb eredményének azt tartom, hogy rendkívül erős bizalmat alakítottunk ki a környék polgármesterei között. Ha valamiből, hát ebből valamennyien profitálhatunk. Még emlékszem azokra az időkre, amikor perben voltak egymással a környező települések. Ehhez képest óriási elmozdulás az, amit most az EKF-ben is látunk.
Vannak viszont olyan problémák, amelyek a mai napig megoldásra várnak. Hiába a térség egyre gazdagodó kulturális kínálata, mégis 3-4 hónapra korlátozódik a szezon. Nyáron több százezer ember fordul meg a környéken, sok étterem, szórakozóhely mégis kénytelen bezárni.
Az ellenszert mi is keressük. Az Utcazene Fesztiválon 20 ezer ember szállja meg a belvárost, aztán ha vége a programnak, mintha kijárási tilalom lenne Veszprémben, kiürülnek a terek. Egyesek szerint a veszprémiek nem Veszprémben ülnek ki, máshova mennek pihenni, sétálni. Erre a jelenségre az EKF kínálta lehetőséggel kívánunk válaszolni. Jelenleg azt látjuk, hogy Veszprém nagyon színes és pezsgő kulturális életében csak a városlakók 20 százaléka vesz részt. Az EKF egyik hívószava pedig a bevonás, hogy a ma még távol maradók is csatlakozzanak. A feladat világos, de roppant nehéz. Ha 2024-re képesek lennénk megduplázni a kultúrafogyasztók számát, már nagyon elégedett lennénk. A másik a szezonalitás kérdése. Valamilyen szinten ki vagyunk szolgáltatva a Balatonnak, ott pedig jellegéből adódóan tényleg késő tavasztól kora őszig tart a szezon. Ezért hívtunk életre olyan rendezvényeket, amelyek csúcsidőszakon kívülre esnek. Vannak pozitív eredményeink, amilyen például a tízezernél is több embert megszólító Bakony Expo volt.
Ehhez viszont anyagi forrásokra is szükség lesz. Hogyan lehet hatékonyan finanszírozni a kulturális jellegű fejlesztéseket, hogy azok fenntarthatóak, adott esetben jövedelmezőek legyenek?
Mielőtt megnyertük volna az EKF-et, azt mondtam, hogy ez nekünk nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy megvalósíthassuk közös álmainkat. És a hangsúly a közösen van. Épp ezért a nyilvánvaló kormányzati támogatás mellé mindannyiunknak – önkormányzatoknak, piaci szereplőknek, civil szervezeteknek – is fel kell sorakozniuk. Elsősorban anyagi erővel, de akár önkéntes munkával is. Mert, ami készül, az a javunkat szolgálja. És a pályázat megírásánál ugyan eleresztettük a fantáziánkat, látványos és kreatív ötleteknek is helyet biztosítottunk, de a tervezett költségeket a realitások talaján tartottuk. Nem akartunk abba a hibába esni, mint néhány másik EKF elődünk, akik túlméretezték a pályázatukat, és elsősorban infrastruktúra fejlesztést irányoztak elő. Veszprém esetében a fenntarthatóság kulcsfontosságú tényező. Az EKF büdzséje igazodik a város költségvetéséhez, illetve gazdasági eredményeihez. Így pedig már bátran bele lehet vágni olyan kulturális fejlesztésekbe, amelyek 2023 után is megállják majd a helyüket.
Mikor lenne elégedett, milyen Veszprémet szeretne látni 2023 decemberében?
Ezt az EKF zsűrije is megkérdezte, amikor a programunkat bemutattuk. Nekik azt feleltem, hogy akkor lennék elégedett, ha a közösségi közlekedés menetrendjét át kellene alakítanunk, azaz sokkal többen használnák a várost. Sétálni, kávézni, színházba menni, koncertet hallgatni a Hangvillában. A lényeg, hogy sokkal többen lássák értelmét kilépni az otthonukból és közösségi tereinkben eltölteni a szabadidejüket.
Tudom, hogy még távol van, de vannak már tervek 2024. január elsejére? Mit fog akkor csinálni?
Biztosan egy nagyot alszom. Utána pedig szeretném belevetni magam a munkába. Ha az EKF utáni tervekről kell beszélni, akkor azokat nem 2024-ben kell megfogalmazni, hanem már jövőre, hiszen csak így lehet építkezni lépcsőről lépcsőre. A cél, hogy Veszprém 2023 után is Európa kulturális fővárosai között maradjon.
Tegyük félre kicsit az EKF-et, a fesztiválokat és minden nagyszabású veszprémi programot. Ha egy idegen ember jönne Veszprémbe és őt kellene körbevezetnie a városban, miket mutatna meg neki, hogy megismerje Veszprém valódi arcát?
Lépcsőzni vinném el. A veszprémi lépcsők megmutatják a várost térben és időben egyaránt. Az igazi különlegessége a városnak a három dimenzióban rejlik, amihez negyedikként kapcsolódik az idő is. Képzeljük el a Séd mellett a Domonkos-rendi kolostort, ahonnan egy lépcsőn át fel tudunk jutni a Várba, a XVIII. századi Érseki Palotáig. Ez egy történelmi utazás is egyben, ahol a lépcső alján és tetején sokszor még a mikroklíma is más. Mindig bajban vagyunk, amikor egy szlogenbe kell beletömöríteni Veszprémet, hiszen annyira sokszínű. Ebben a sokszínűségben pedig a lépcsők jelentik az átkelési pontokat.
