Az évről évre megrendezett rövid összejövetel lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők felidézzék a mai belváros helyén fél évszázaddal ezelőttig létezett városrészt, ami a veszprémi iparosok lakóhelye volt. Ahogy arra Némedi Lajos köszöntőjében rámutatott: az itt élők szorgalma, a városrész, ami a kétkezi munka megbecsülésére épült, méltó arra, hogy időt szakítsunk az emlékezésre.
Az emlékezés pedig a személyes történeteken keresztül élhető meg leginkább, ezért Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros három, egykor itt, egymás szomszédságában élt cserháti lakos alakját idézte meg.
Benkő István ismert kádármester volt, aki egyedi készítésű vörösboros hordót talált fel és szabadalmaztatott, és első díjat nyert el a párizsi világkiállításon. Tagja volt a városi képviselő-testületnek, és a város küldöttségében meglátogatta Torinóban Kossuth Lajost is.
Szomszédja, Fix Gábor csizmadiamester Ajkarendekről, szegény iparosként érkezett Veszprémbe, ahol aztán nagy műhelyt hozott létre a Kőkép utcában. Itt készültek a püspökség veretes csizmái, de Fix azt sem felejtette el, honnan jött: a Veszprém környéki német falvakba rendszeresen készített lakodalmas csizmákat is. Jövedelmét böllérkedéssel egészítette ki, két szakmája pedig egy ponton találkozott is: az állatok húgyhólyagját nem dobta el, hanem csizmabélésként hasznosította. Áldották is a nevét azok a magyar katonák, akiknek az első világháborúban az ő lábbelijében nem fagytak el a tagjaik.
Ugyanebben az utcában lakott Rosenthal Sándor is, aki ügyvéd és az izraelita hitközség vezetőségi tagja volt. Nevét az őrizte meg az utókornak, hogy a Veszprém vármegye című folyóiratban megjelentek a veszprémi házakat bemutató írásai, melyek kiváló forrásul szolgáltak a későbbi kutatók számára.
A szomszédok békességben, anyagi erőben, ki-ki a maga iparát végezve aktívan részt vettek a város gyarapításában. A cserháti iparosok jelentős erkölcsi, gazdasági bázisát jelentették Veszprémnek. Az ő emlékük előtt fejet hajtva helyeztek el koszorúkat a városrész kopjafájánál.