Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Nem bírtak Hobbs-szal a Mérész-tanítványok

2019. október 15. 20:53
Nem találták meg az amerika légiós Hobbs Bryton játékának ellenszerét kedden este városunk másodosztályú férfi kosárlabdázói, akik végül 105-87-re alulmaradtak a vendéglátó Nyíregyháza otthonában a Piros csoport harmadik fordulójában.

Kedden korán reggel az ország keleti részét, azon belül pedig a HÜBNER-Nyíregyháza otthonát, a Continental Arénát vette úti célba a HOYA-PE Veszprém, hogy begyűjtse sorozatban harmadik győzelmét a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának idei kiírásában.

Kevesebb mint tíz másodpercre volt szüksége a hazai gárdának ahhoz, hogy első kétpontosát jegyezze a találkozón. Rá egy percre, Kovács Ádám egy parádés labdaszerzés után egyben megszerezte a HOYA első pontjait is. Dancsecs triplája, majd büntetőit követően az ötödik percben immár héttel vezetett a vendéglátó (11-4).

Szobi hármasa hidegzuhanyként érte a mienket, akik kissé álmosan csaptak bele a mérkőzésbe. Kovács után azonban Körtélyesi is feljebb kapcsolt egy fokozatot: hirtelenjében egyre csökkentette hátrányát a Mérész-alakulat. Körtélyesi és Füzi pontváltása után pedig már néggyel vezetett megyeszékhelyünk együttese (8. perc: 18-22). Az első játékrész hajrájában azonban mégis a cápák bizonyultak jobbaknak (10. perc: 30-29).

Szabó Péter és Hobbs Bryton a nyíregyházi Continental ArénábanSzabó Péter és Hobbs Bryton a nyíregyházi Continental Arénában

A második negyed fej-fej melletti játékot ígért. Madár labdaszerzése, majd Czirbus kétpontosa után már csak kettővel vezettek a szabolcsiak (15. perc: 36-34). Czirbus kihagyott büntetőit követően a légiós Hobbs keze nem remegett meg, Madár viszont egy triplával szépített (17. perc: 46-39). Czirbus végül kipontozódott, így a szünetre nem sikerült ledolgoznia hétpontos hátrányát a vendég Veszprémnek (20. perc: 52-45).

Füzi nyitotta meg a második félidőt egy kétpontossal. A negyed feléhez közeledve ugyanakkor Körtélyesi is kipontozódott. Medve két tripláját, valamint büntetőjét követően viszont kiegyenlítettek a vendégek (25. perc: 59-59). Szabó hármasa után pedig az előny már náluk is volt (28. perc: 65-66). A légiós Hobbs azonban visszaszerezte a cápáknak a vezetést a harmadik negyed végére (30. perc: 72-70)

Az utolsó játékrészben Völgyi Marcit is elvesztette a HOYA. Ezzel szemben Hobbs hátán cipelte csapatát: öt perccel a találkozó vége előtt 11 pontos előnye volt a Nyíregyházának. Az utolsó minutumokban pedig már a veszprémiek sem hittek benne, hogy nyerhetünk, így végül 105-87-re alulmaradtak a vendéglátó HÜBNER ellen.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 3. forduló:
HÜBNER-Nyíregyháza BS–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 105:87 (30:29, 22:16, 20:25, 33:17)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 200 néző. Vezette: Tőzsér, Lengyel, Sörlei.
Veszprém: Völgyi 4, Medve 16/9, Madár 11/9, Kovács Á. 14/3, Mucza 5. Cserék: Füzi 6, Czirbus 2, Szabó P. 14/6. Edzőik: Mérész Csaba, Baksa Szabolcs.
Nyíregyháza: Szobi 8/6, Bus 8/3, Tóth G. 18, Dancsecs 15/9, Bozsó 15/9. Cserék: Hobbs 39/12, Sitku 2, Mokánszki, Czinger. Edzőik: Siska János, Boris Majlkovic.


Így értékelte a látottakat:

Mérész Csaba, a HOYA-PE vezetőedzője: – Először is gratulálok a Nyíregyháza csapatának, amely a mai napon maximálisan rászolgált a győzelemre. Volt lehetőségünk a saját javunkra fordítani a mérkőzést, de nem sikerült élnünk vele. Ehelyett mindhárom centerünket elveszítettük, ezáltal pedig nem találtuk a továbbiakban a mérkőzés ritmusát. A munka azonban nem áll meg, lelkiismeretesen tesszük a dolgunkat a továbbiakban is.

Völgyi Marcell, a HOYA-PE centere: – Le kell vonnunk a következtetéseket. Igaz, egyelőre még csak októberben járunk, van időnk még fejlődni és dolgozni egyaránt. Viszont ha a lehetőségünk megvan rá, akkor nem adhatjuk ki a kezeink közül a győzelmünket!

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.