Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hazai siker a testvérvárosok futsaltornáján

2019. október 27. 21:22
Az edző, Varga Tamás igazán büszke lehet fiatal tanítványaira, ugyanis a VFC USE növendékeihez került a győztesnek járó trófea a testvérvárosok futsaltornáján vasárnap.

Az élvonalbeli 1. Futsal Club Veszprém egyesülete október utolsó hétvégéjén immár nyolcadik alkalommal látta vendégül testvérvárosainak utánpótlás futsalgárdáit a Március 15. úti sportcsarnokban. Az őszi tanítási szünet kezdetén tehát

közel száz utánpótláskorú futsalreménység találkozott, hogy számot adjon tudásáról egy nemzetközi futsalkupa keretein belül. 

A város vezetősége idén is teljes mellszélességgel kiállt a klub rendezvénye mellett, így az állatkerti, valamint az aréna látogatás sem maradt ki a fiatalok programjából. 

A jó hangulatú, parázs mérkőzéseken remek egyéni teljesítményekkel rukkoltak elő a kisiskolások, de már csapatszinten is megmutatkoztak a futsalos stílusjegyek az U13-as reménységek játékán.

A mezőnyt a Sepsiszentgyörgy és a Tarnów két alakulat mellett a vendéglátó 1. FC Veszprém, valamint a VFC USE két együttese alkotta. A hétvége során körmérkőzéses rendszerben alakult ki a végső sorrend, így ténylegesen a legjobb alakulat,

a Varga Tamás vezette VFC USE első számú csapata vihette haza a trófeát.

Ami azonban nem teljesen igaz, ugyanis a szervezők lelkiismeretesen ügyeltek arra is, hogy senki se távozzon üres kézzel. 

Varga Tünde vezette helyi futsalosok véletlenül sem szomorkodhattak, ugyanis nagyszerű teljesítményt nyújtva alig maradtak le a dobogó legalsó fokáról. 

Portálunk, a vehir.hu kérdésére Rajki Tamás, az 1. FC Veszprém ügyvezetője elmondta, a hétvégét átszőtte az öröm és a nevetés. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek önfeledten, egymásra vigyázva küzdöttek meg a végső győzelemért. 

Finta Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Veszprém megyei igazgatója végezetül pedig még hozzáfűzte,

a csillogó szemeket és a kialakult baráti kapcsolatokat látván egyértelmű visszajelzést kaptak arról, hogy a "családot" jövőre is össze kell hívni.


VIII. Testvérvárosok Futsaltornája Veszprém 

1. helyezett: Veszprém USE 1
2. helyezett: Veszprém USE 2
3. helyezett: Sepsiszentgyörgy (Erdély)
4. helyezett: 1. Futsal Club Veszprém
5. helyezett: Gorwik Tarnów (Lengyelország)
6. helyezett: SP 20 Tarnów (Lengyelország)

Az 1. FCV legjobb játékosa: Pálfi Roland
A VFC USE 1 legjobb játékosa: Beke Barnabás
A VFC USE 2 legjobb játékosa: Somogyi Milán
A torna legjobb kapusa: Juhász Hunor (1. FC Veszprém)

Simon Dani
Domján Attila
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:24
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
B-Kerép Nyírbátori SC
Időpont
2024. szeptember 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 27. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
ma 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 3. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 9. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
Sergio Mullor: ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk magyar futsalválogatott Sergio Mullor: ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk Sergio Mullor szövetségi kapitány szerint a szerdai, a norvégoktól elszenvedett vereséggel teljesen megváltozott a magyar férfi futsalválogatott helyzete a jövő évi Európa-bajnokságra való kijutás tekintetében, de tovább küzdenek a pótselejtezőt jelentő csoportmásodik helyért. 2025. március 13. 20:52 Futsal Eb-selejtező: kikaptak a magyarok a norvégoktól magyar futsalválogatott Futsal Eb-selejtező: kikaptak a magyarok a norvégoktól A magyar férfi futsalválogatott szerdán 4-2-re kikapott a norvégok otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, így már csak matematikai esélye maradt a biztos kijutást jelentő csoportelsőségre. 2025. március 12. 20:45 Futsal Eb-selejtező: a magyarok Norvégiában maradhatnak versenyben az első helyért magyar futsalválogatott Futsal Eb-selejtező: a magyarok Norvégiában maradhatnak versenyben az első helyért A magyar férfi futsalválogatott múlt heti fölényes hazai sikere után szerdán idegenben csap össze a norvég együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, melyben nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az első helyre. 2025. március 11. 12:19 Női futsal: nem bírt a Dunaújvárossal a VESC VESC Női futsal: nem bírt a Dunaújvárossal a VESC Pont nélkül maradt a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata Dunaújvárosban. 2025. március 9. 21:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.