Tagadás, Harag, Alkudozás, Depresszió, Elfogadás. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy az emberek többségében ez a folyamat, ebben a sorrendben zajlik le, ha eltávozik egy szerettük, a gyász olykor szertartásszerű mozzanatai pedig ehhez igazodnak.
A legtöbb társadalomban, köztük keresztény kultúrkörben – bár a feltámadás reménye a hit egyik alapja – a gyász mély fájdalommal jár együtt, amikor feketébe öltöznek a hozzátartozók és így búcsúztatják halottaikat. Pontosabban főleg az európai országokban öltenek feketét, ami nálunk a fájdalom, a kétségbeesés színe. Ugyanakkor ha szétnézünk a Földgömb más országaiban, könnyen találkozhatunk olyan példákkal, amelyek meghökkentőek, adott esetben felkavaróak lehetnek nekünk nyugati embereknek.
Egy muszlim temetés (Fotó: Punit Paranjpe/Getty Images)
Indiában, Dél-Koreában, vagy éppen Japánban és Kínában fehérbe öltöznek a gyászolók. Ha manapság megjelennénk egy magyar temetési szertartáson talpig fehér öltözetben, valószínűleg a legenyhébb jelző a modortalanság lenne, amivel illetnének. Pedig hazánkban is volt példa arra, hogy tradicionálisan ez a szín, a tisztaság és remény színe kísérte a gyászt. A Somogy megyei Csököly településen például egészen a 70-es évekig élt ez a hagyomány.
Fehér ruhát viselő nők gyászolnak a Somogy megyei Csökölyön (Fotó: MTI/Szebellédy Géza)
A gyász színeként a lila sem volt ismeretlen a történelem során. A középkorban az uralkodók öltötték magukra legdrágább lila ruháikat, ha meghalt egy szerettük, Thaiföldön pedig a mai napig az özvegyek színeként tartják számon.
Thaiföldi özvegyek emlékeznek férjeikre (Fotó: AFP/NURPHOTO)
A természethez közelebb álló népeknél, mint például az etiópoknál a földhöz hasonló szürkésbarna a gyász színe. Tőlük merőben eltér a dél-afrikai szokás, ahol pirosat vesznek fel a temetési szertartásra az emberek. Burmában és Egyiptomban a sárga, Iránban, Szíriában és Örményországban pedig a mennyországot szimbolizáló kék szín jelenik meg a gyászban.
Etióp nő szürkés ruhában gyászol (Fotó:AFP/ANADOLU AGENCY)
A legfurcsább számunkra mégis talán a Déli-tenger szigetein élők szokása lehet, akik fekete-fehér csíkos ruhában tisztelegnek az elhunytak előtt. Ez az ő hitvilágukban egyszerre jelképezi a bánatot és vele együtt a reményt is.
A színek mellett legalább ennyire sokrétű, hogy más-más kultúrában hogyan viselkednek az emberek a gyászban.
Amellett, hogy osztoznak egymás fájdalmában, vannak népcsoportok, akik testileg is kifejezik együttérzésüket. Egyesek böjtölnek, mások épp ellenkezőleg, lakomákat tartanak. A caiapó indiánok a gyász ideje alatt nem vágják le a szakállukat és hajukat.
Egyes helyeken, mint például Kínában a gyászolók némán emlékeznek, de Brazíliában a kaingang és boror törzsek hangosan énekelnek és táncolnak.
A kaingang indiánok rituális szertartásuk közben
Számunkra az egyik legfurcsább mégis a Bali szigetén élők szokása lehet, akiknél a gyászolók visszatartják a könnyeiket, míg a közösség többi tagja hangos nevetéssel igyekeznek felvidítani őket, hiszen úgy tartják, hogy a szomorúság visszatartja a halottakat és nem tudnak továbblépni.
Nyitókép: Meles Zenawi etióp miniszterelnök temetése Addisz-Abebában (Fotó: Carl de Souza/AFP)
