2019. november 13. // Szilvia névnap

Önálló harcos vagyok

2019. október 30. 0:12
Vásáry Andréval, hazánk egyetlen férfi szoprán énekesével beszélgettünk.

A színházlátogató közönségből jelenleg kétféle embert különböztethetünk meg: aki már látta a székesfehévári Vörösmarty Színház Chicago című előadását, és, aki meg szeretné nézni, de még nem kapott rá jegyet. A darab alkotóit nagy megtiszteltetés érte a minap: az előadás elnyerte a színikritikusok díját, az év legjobb zenés darabja kategóriában. Szikora János igazgató az október 25-i előadás után mutatta meg a közönségnek is az oklevelet és ekkor ünnepelte meg a társulat az elismerést.

Vásáry André vendégként járult hozzá a musical sikeréhez, Mary Sunshine szerepét játssza, énekli, mégpedig nem is akárhogyan. Ez a díj ismét ráirányította figyelmünket hazánk egyetlen férfi szoprán énekesének különleges képességeire, megkértük hát, szenteljen egy kis időt egy beszélgetésre, hogy benézhessünk kicsit a kulisszák mögé.  

Több mint tíz éve vagy a pályán. Most először érintett meg egy díj vagy kitüntetés "szele"?

Ha nem számítjuk, hogy nyertem operaversenyt, és különböző helyezéseket hazai és külföldi versenyeken, vagy akár a tehetségkutatóban is, akkor igen. De ez abban is más, hogy egy társulat összteljesítményének az eredménye, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem.

 Mi olyan különleges ebben a szerepben?

Elsősorban az, hogy a női szerepet a szerző eleve férfi szoprán hangra írta meg, tulajdonképpen egy bizonyos énekesre, és miután ő visszavonult, kényszerűségből énekelték nők, vagy esetleg férfiak úgy, hogy lejjebb transzponálták számukra az igen magas hangokat. Magyarországon én éneklem először az eredeti magasságban megírt módon ezt a szerepet.

Fotó: Vörösmarty SzínházFotó: Vörösmarty Színház

Miért érzem azt, hogy bár nem vagy színész, úgy mozogsz a színpadon, mintha oda születtél volna?

Talán azért, mert nem ez az első színházi szerepem, játszottam már a Pesti Színházban Eszterházy-darabban, a Nemzeti Színházban is három évadon át Schiller Ármány és szerelem című darabjában és a Chicago-nak is ez már a második évada. És természetesen a rengeteg koncert itthon és külföldön is ad némi színpadi rutint. Emellett pedig azért, mert imádom, amit csinálok, nem tudnám elképzelni az életem a színpad nélkül, annyira nem, hogy már magam is próbálkozom előadás létrehozásával, idén például Mozart Figaro házassága című vígoperájából csináltunk egy koncertszerű változatot, melynek a produceri és rendezői teendőit is elláttam, és elénekeltem benne Cherubino szerepét is. Ez a szerep is rendhagyó, Magyarországon először énekeltem férfiként, mert hiába férfi szerep, eddig hagyományosan nők énekelték. Ez így működik az életemben: vagy megtalálnak a feladatok, mint például a Chicagóban is, vagy nekem kell megtalálni őket.

Fotó: László Zoltán (Philip)Fotó: László Zoltán (Philip)

Feltűnt, hogy akármiről beszélsz, legyen az magánélet, karrier, vagy csak a mi kis beszélgetésünk nehézkes egyeztetése, állandó pozitivizmus árad belőled.

Ez nem egy tudatos elhatározás alapján születő dolog, sokszor én sem vagyok az, ha éppen nagyon érzékenyen érintenek bizonyos dolgok. De az a helyzet, hogy amikor elindultam az éneklés és a karrier felé, akkor mindenféle szülői támogatás nélkül vágtam bele, szemben az árral és ebből az erőből még a mai napig van tartalékom, akkor is, amikor a körülöttem lévő esetleges igazságtalanságok lehúznak. Vannak negatív időszakaim is, de mivel nem mindig kapom meg a környezetemtől azokat a mondatokat, amelyek kihúznának a rosszkedvből, kénytelen vagyok saját magamat kirángatni.

Meddig tartható ez fent?

Nem tudom, de alapjában véve pozitív, szerencsés ember vagyok, sokat foglalkozom önismerettel, jártam pszichológushoz, most pedig egy coach-hoz és ahogy haladok a korral, észreveszem, hogy már nem dühöngök megváltoztathatatlan dolgokon. Ha úgy érzem, el kell engedni valamit, akkor elengedem. A szakmában nagyon szeretem, ha nem kell bosszankodni, és mindenki teszi a dolgát. A velem dolgozó csapatnak szoktam mondani, hogy nem vagyunk siratókórus, tehát, ha felmerül valamilyen probléma, akkor ne siránkozzuk, hanem minél gyorsabban – a lényegre fókuszálva – oldjuk meg.

Fotó: László Zoltán (Philip)Fotó: László Zoltán (Philip)

Mennyire vagy szigorú saját magaddal?

Rendkívüli módon az voltam, maximalista, sőt mondhatjuk, hogy akár perfekcionista, és még mindig azt gondolom, hogy ez egy egész életen át tartó harc önmagammal. Van ennek jó oldala is, például, hogy nem nyugodtam meg addig, míg éneklésből is megszereztem a diplomámat a történelem tanári mellé. Ma már papírom van róla, hogy énekművész vagyok, de ennek ellenére úgy érzem, hogy

minden fellépésre, minden koncertre alaposan fel kell készülnöm és maximálisan tökéletes teljesítményt kell nyújtanom.

De már eljutottam addig, hogy ha egy koncerten esetleg egy kisebb baki felbukkan – amit a közönség valószínűleg észre sem vesz –, akkor már nem betegszem bele, tudok legyinteni. Ettől persze ugyanúgy a legjobbra törekszem. Ez a mentalitás sok mindenre kihatott, gyakran elég keményen ítéltem meg magamat.

Mivel járt ez a mentalitás konkrétan?

Depresszív hangulattal és azzal, hogy olyankor a körülöttem lévő emberekkel is keményebb voltam, pedig nem rájuk, hanem magamra haragudtam. De azért akárhogy is nézem, hiszek abban, hogy az ember nem véletlenül találkozik éppen azzal, akivel, vagy akár egy helyzettel: mindenből tanulhatunk.

A legfontosabb, hogy már tudom, nem szabad rögtön döntést hoznom.

Nem lehet hirtelen válaszolni, sms-t írni… egyszerűen várnom kell. Ilyenkor végiggondolom a történteket, lenyugszom, de, ami a legfontosabb, hogy megpróbálom a másik szemszögéből is megvizsgálni a dolgokat, ilyenkor kívülről vizsgálom magamat. Ha viszont hosszú távon érlelődik a döntésem, akkor száz százalék, hogy minden oldalról meg van vizsgálva, akár szakmáról, akár magánéletről beszélünk. Akkor már nem elemezgetem, hogy mi lett volna ha…

Olyan, mintha az érzelmi és racionális szálak nálad egybefonódnának, és közösen működnének…

Tulajdonképpen ez így van. Érdekes ez a kettősség, de valószínűleg a családom miatt van: nálunk van könyvelő, építészmérnök… tehát, ami az alább felsorolt foglalkozásokhoz szükségeltetik – ha a habitust nézzük –, akkor bizonyos szempontból azokat is birtoklom, így elegyedhet a művészibb vonallal, ahol pedig inkább az érzelmek vannak előtérben.

Ha már az otthont említetted, nem szeretnék elmenni amellett, hogy azt mondtad, nem támogattak az éneklésben…

A szüleim az énekesi pályámat valóban nem támogatták, ezt abban az időszakban elég nehezen éltem meg. Később ez rendeződött, és már tudom, hogy nem is várhatom el tőlük, hogy megértsék ezt a világomat. Még azt is mondhatnám, hogy ez természetes, ahogy fordítva: bennem sincsen meg például a számok iránti  tisztelet. Nagy harcok voltak ezek, el is kellett költöznöm otthonról – és akkor még finoman fogalmaztam –, nem kellemes emlékek ezek, de nagyon megedzettek, és az érzékenységemre is hatással voltak.

Egyedül kellett megküzdenem a pályámért, önálló harcos vagyok.

Szó sincsen arról, hogy sajnáltatnám magamat, hiszen fantasztikus nagy ajándéknak tartom, hogy abból élek, amit szeretek csinálni, ráadásul különösebb műfaji megkötöttség nélkül énekelhetek, komolyzenét, könnyűzenét, operát, operettet, crossovert egyaránt.  

Fotó: László Zoltán (Philip)Fotó: László Zoltán (Philip)

Gondoltad volna a kezdetekkor, hogy sikerül?

Az a helyzet, hogy még most is vannak olyan vágyaim, amelyek nem valósultak meg. Ugyanakkor, ha valaki azt mondja nekem tíz éve, hogy turnéim lesznek, lemezeim, koncertjeim, színházi szerepeim és azt csinálhatom, amit szeretek, akkor biztos, hogy furcsán nézek rá. Én vagyok a legjobb példa arra, hogy miként lehet egyedül megvalósítani a célokat, én ugyanis nem hiszek abban, hogy ha valakit felülről nyomnak, az hosszú távon célt ér. Nekem semmilyen hátterem nem volt ehhez, se egy gazdag nagybácsi, se senki. Önállóan harcoltam ki, és ez a fajta szóló harc készség megvan bennem a mai napig. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudok együttműködni másokkal, társulattal, zenekarral.

Azt mondtad, már nem döntesz hirtelen, felelőtlenül. Ha mégis megbántasz valakit, tudsz bocsánatot kérni?

Ez a kérdés pont nagyon aktuális, a közvetlen környezetemben ugyanis egy olyan helyzet állt elő, hogy az egyik félnek igenis illene kimondani azt a bizonyos szót… Nem könnyű a mélyről jövő és őszinte bocsánatkérés, de úgy érzem, én képes vagyok eljutni addig a pontig, amíg felismerem, és nagyon is őszintén oda tudok fordulni a másikhoz.

A szóval persze lehet dobálózni, de csak akkor van értelme, ha őszinteség van mögötte.

Ellenkező esetben ott marad a tüske, ami pedig újabb konfliktusokat, problémákat szül. Feltűnt, hogy ember és ember között általában a félrekommunikálás szüli a bajt. Tisztázni kell a dolgokat, intelligensen megbeszélni, hogy ne maradjanak tüskék és félreértések.

Említetted, hogy vannak olyan vágyaid, amely megvalósításra várnak…

Valóban. Néhány éve, amikor éppen valahol külföldön énekeltem, talán Kína előtt és Amerika után, panaszkodni kezdtem, hogy én nemzetközi karriert is szeretnék. Ekkor körbenéztem, és felnyitották a szememet, hogy a nyavalygásom alaptalan, hiszen mást sem csinálok, csak ide-oda repülök koncertezni. De közben folyamatosan felfelé törekszem, miközben azt már tudom, hogy amikor nagyon vágyom valamire, az általában nem jön össze. Fordítva sokkal inkább. Tehát, hagyom, hogy a dolgok történjenek, és akkor elmondhatom magamról – amit most is –, hogy örömmel teszem azt, amit teszek.

Szabó Eszter

További cikkek

Átadták a Hangvilla könnyűzenei díjat
Átadták a Hangvilla könnyűzenei díjat
A Hangvilla-díjat először tavaly adták át, méghozzá a Hangvilla ötödik születésnapja alkalmából. Akkor Csemer Boglárka vehette át, nézzük, idén hogy alakult…
Fogalmazz meg célokat és érd el a közösséggel együtt, az este 9-es vonatig!
Fogalmazz meg célokat és érd el a közösséggel együtt, az este 9-es vonatig!
Adott egy feltörekvő nyughatatlan színész, aki 100 fokon ég, a nevével fémjelzett közösségi projektektől pedig hangos a sajtó. Vecsei H. Miklós, a Vígszínház színművésze a veszprémi fiatalok vendége volt vasárnap este, a beszélgetés pedig hamar a felszínre hozta a legmélyebb filozofikus emberi érzelmeket. Figyelem, nem a legegyszerűbb gondolatok jönnek!
Mi van a (tök)fejekben?
Mi van a (tök)fejekben?
Ártatlan móka, vagy az ördöggel való cimborálás? Miért lepik el a töklámpások a házak ablakait, miközben a temetőkben a mécsesek csonkig égnek? Túl vagyunk a halloween-on, de jövőre újra jön, ezért ideje lenne megbékélni.
Elkezdődött a tabudöntögető fiatal művészek fesztiválja
Elkezdődött a tabudöntögető fiatal művészek fesztiválja
Szombaton elstartolt a Pannon Unifest összművészeti ifjúsági fesztivál a Pannon Egyetemen. Az egész nap tartó produkciók bemutatása után este az okleveleket és díjakat adták át, de a fesztivál ezzel nem ért véget, vasárnap és a jövő héten folyamatosan lesznek előadások, kiállítások és workshop-ok.
És te mit adnál hozzá az EKF sikeréhez?
És te mit adnál hozzá az EKF sikeréhez?
Erre voltak kíváncsiak az EKF koordinátorai egy látványos Csipesz Challenge keretében csütörtök délután a Kossuth utcán, miközben egy kicsit megpróbálták kimozdítani az embereket.
2019. november 13. // Szilvia névnap