Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Ovádi Péter: a munka még nem ért véget Ovádi Pétert, Veszprém fideszes országgyűlési képviselőjét a szombati jelöltbemutató kongresszus után értük el, akitől egy villáminterjúban azt is megkérdeztük, milyen kampányra számít a következő szűk három hónapban, mire a legbüszkébb és hol van még feladat, valamint, hogy a miniszterelnök milyen útravalót adott neki a veszprémi újrázás reményében. Fotósorozat a gazdát kereső kutyákról és gondozóikról Új veszprémi kutyafotós készített ünnepi portrékat a PUMI – Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ dolgozóiról. Felbecsülhetetlen értékű bakonyi kövületgyűjtemény került elő Bécsben Leopold Tausch 1886-ban leírt késő kréta korú csigáit 130 év után fedezték fel a Bécsi Tudományegyetem gyűjteményében. A magyar kutatói részvétellel feldolgozott anyag két új csigafajt és két új nemzetséget is tartalmaz – közölte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem. Egyre korábban kezdődik a digitális gyermekkor Vannak olyan óvodások, akiknek már saját mobiltelefonjuk van – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiahasználati szokásokat vizsgáló kutatásából. Egészségtelen Várpalota és Ajka levegője A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint. Az NVI készen áll a választás lebonyolítására A Nemzeti Választási Iroda készen áll a 2026-os országgyűlési választások lebonyolítására - közölte az NVI a honlapján kedden. Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe Van abban valami megmagyarázhatatlanul ősi és felszabadító, amikor az ember térdig gázol a sárban, lihegve kapaszkodik fel egy kötélen mentén, vagy éppen a saját határait feszegetve küzdi le az elé tornyosuló akadályokat. Ez nemcsak a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a hétköznapok szürkesége és a monotonitás hirtelen eltűnik, és átadja a helyét a nyers, őszinte adrenalinfröccsnek. Veszprémben hamarosan ilyen különleges átváltozások fognak megtörténni, hiszen márciusban érkezik a Fighters’ Run, az az akadályfutó verseny, amely már régen túl nőtt a puszta sportesemény fogalmán, és egyfajta közösségi katarzissá nemesedett. Mentés közben beszakadt a jég a rendőr alatt, de ő folytatta a munkáját Egy fiatal nő kutatása közben az egyik rendőr alatt beszakadt a jég, de ő folytatta a keresést, aminek a végén sikerült megmenti a nő életét. Órákra lezárták Ferihegyet, a jegesedés kiiktatta a régió reptereit Kedd délelőtt lezárták a kifutópályákat, nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Bécs és Pozsony is elesett.
sport
Milák Kristóf újra medencében edz Visszatért a medencés edzésekhez a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf - erősítette meg a Nemzeti Sportrádiónak szerdán Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke. Férfi vízilabda Eb: százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon. Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja Kós Hubert harmadik lett a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán. Bánhidi Bence lemarad az Európa-bajnokságról Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a sérült csapatkapitány, Bánhidi Bence nélkül nehezebb lesz elérnie a célkitűzését, a legjobb nyolc közé jutást a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon. Férfi kézilabda Eb: a magyar válogatott másodszor őrizheti meg helyét a legjobb nyolc között Amennyiben a magyar férfi kézilabda-válogatott teljesíti célkitűzését a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon, története során másodszor őrizheti meg helyét a legjobb nyolc között. Tóth Balázs: jó volt újra játszani Tóth Balázs, a Blackburn labdarúgócsapatának kapusa örül, hogy közel két hónappal ezelőtti térdműtéte után panaszmentesen, kapott gól nélkül tudott visszatérni együttese hétvégi FA Kupa-mérkőzésén. Sérülés miatt lemarad az Eb-ről Nedim Remili – a One Veszprém HC klasszisa nem tart a francia válogatottal Nem lehet ott a csütörtökön (január 15-én) rajtoló férfi kézilabda Európa-bajnokságon Nedim Remili. A One Veszprém HC átlövőként és irányítóként is bevethető játékosa a francia válogatottal készült, ám a bal combját ért sérülés rehabilitációja közben a vádlijában is fájdalmat érzett, ezért sürgősségi vizsgálatokra volt szükség. Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe Van abban valami megmagyarázhatatlanul ősi és felszabadító, amikor az ember térdig gázol a sárban, lihegve kapaszkodik fel egy kötélen mentén, vagy éppen a saját határait feszegetve küzdi le az elé tornyosuló akadályokat. Ez nemcsak a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a hétköznapok szürkesége és a monotonitás hirtelen eltűnik, és átadja a helyét a nyers, őszinte adrenalinfröccsnek. Veszprémben hamarosan ilyen különleges átváltozások fognak megtörténni, hiszen márciusban érkezik a Fighters’ Run, az az akadályfutó verseny, amely már régen túl nőtt a puszta sportesemény fogalmán, és egyfajta közösségi katarzissá nemesedett. Az év csúcsteljesítményei sportban – lehet-e igazságos sorrendet felállítani? Az év eleje a számvetések és a tervezés időszaka. Ilyenkor hagyományosan visszatekintünk a mögöttünk hagyott esztendőre, értékeljük a történteket, majd új(abb) célokat tűzünk magunk elé. Így van ez az élet minden területén, különösen a sportban, hiszen az itt elért eredmények objektíven mérhetők. Vagy mégsem?

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.