A Honvéd Kupa 2019. évi normáltávú futamain háromszázan indultak, harminchat magyar, továbbá egy szlovák és egy osztrák sportegyesület színeiben.
A focipályára kilátogató családok a kezdőknek tervezett, szalagozással segített „valódi”, erdei tájfutó pályákon kívül több kísérő programon ismerkedhettek a sportággal. A legkisebbek egy nekik szóló gyerekversenyen kereshettek állatfigurás bójákat, a nagyobbak már térképpel a kezükben megpróbálhattak eligazodni egy labirintusban, illetve egy 4x4 ellenőrző pontból álló mátrix pályán, de az íjászatot és a légpuskalövészetet is kipróbálhatták az érdeklődők
– tudtuk meg Mérő Edittől, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályának sajtóreferensétől.
A Jásd környéki terep komoly fizikai kihívást jelentett a versenyzőknek, kategóriától függően több száz, akár 400 m-t is meghaladó függőleges szintemelkedést kellett legyűrniük a meredek hegyoldalak között, de még a legkisebbek, a 10-12 évesek is legalább 100 méter szintkülönbségű pályákat teljesítettek a változóan futható erdőben.
A terepről nem készült korábban még tájfutó térkép, így a Bakonynak egy „vadonatúj” részét ismerhették meg a résztvevők.
A Veszprémi Honvéd Sportegyesület képviselői kilenc arany-, nyolc ezüst- és négy bronzérmet szereztek a megmérettetésen.
Eredmények:
- F10D: 3. Molnár Iván
- F12C: 2. Majerhoffer Márton
- F14B: 1. Bálint Gergő, 2. Blaskó Benedek, 3. Barát Miklós
- F18B: 1. Gaschler Máté, 2. Kovács Márk
- F40: 1. Vajda Zsolt
- F55: 2. Domán Gábor
- F65: 1. Horváth Tivadar, 2. Bacsó Attila
- F75: 1. Vass Tibor
- N10D: 2. Kovács Borbála, 3. Gaschler Janka
- N12C: 3. Etlinger Zsófia
- N14B: 1. Gaschler Emma, 2. Engi Lilien
- N18B: 1. Lantai Lili
- N55: 1. Böröczkyné Makai Anna
- N65: 2. Wieder Ilona
- N70: 1. Komár Béláné