2019. december 6. // Miklós névnap

Jó döntés volt belemenni a csínybe!

Tóth Edu szűk egy évtizede tagja a Dumaszínház Humortársulatának, életében és humorában mégis az a másfél éves veszprémi korszak volt az egyik legmeghatározóbb, amit itt töltött. A korán sem egyszerű gyerekkoráról, a dadogásról és a megszámlálhatatlan egyetemista sztoriról is beszélgettünk új könyvének veszprémi bemutatója előtt.

Kutatás az ébrenlétben címmel jelent meg a közelmúltban Tóth Eduárd legújabb könyve. A novelláskötet 90 különböző írást tartalmaz a humorista tollából, egytől egyig Edu életéből, a pécsi lakótelep betonpadjaitól a veszprémi egyetemi kocsmákon át a londoni és barcelonai életéig. Aki csak egy vidám és kacagtató történetre készül, csalódni fog, de az is, aki a legmélyebb életbölcsességek tárházát reméli a könyvtől. Ezeknél sokkal többet kínál a kötet.

Mond még valamit az a hely, hogy Gesztenyés Sörkert, vagy az éjjel-nappali Sport vendéglő?

Hogyne mondanának! De ezek mellett még rengeteg helyszínt tudnék felsorolni – és nem csak kocsmákat – Veszprémből, ezekhez pedig még több emlékezetes történet kapcsolódik.

Ne fussunk ennyire előre, inkább kezdjük az elején! Miskolcon születtél, de Pécsen nőttél fel. Hogyan keveredtél mégis a veszprémi egyetem idegenforgalmi szakára?

Lehet hihetetlenül hangzik, de már 14 évesen megfogalmaztam, hogy ide szeretnék jönni és ezt akarom tanulni. Akkoriban a legtöbb gyerek még tűzoltó, rendőr, vagy orvos szeretett volna lenni, de minimum valami kézzelfogható szakmára készült. Nekem annyi helyzeti előnyöm volt, hogy nővérem akkor épp ide járt egyetemre. Egy bakonyi osztálykirándulás alkalmával pár napig leváltam a csoportról és nővéremnél húztam meg magam a kollégiumban. 14 évesen pár napig belekóstoltam a veszprémi egyetemi életbe. Én is felnőttnek éreztem magam, buliztunk, csocsóztunk, hajnalig dorbézoltunk, majd délben keltünk, aztán másnap folytattuk ugyanezt.

Teljesen magával ragadott Veszprém és az egyetem.

Tehát Tóth Edu 14 évesen kijelentette, hogy veszprémi egyetemista lesz. A humorista, aki kiáll a színpadra és nevettet, akkor még aludt benned?

Mindig is megvolt bennem a szereplési vágy, ha akkoriban létezett volna Dumaszínház, valószínűleg hamarabb jelentkezem oda. De akkor még Magyarországon nem vetette meg a lábát ez a műfaj, én pedig inkább sodródtam az árral és közben küzdöttem azért, hogy az akkor megfogalmazott céljaimat elérjem. Érettségikor ez a Veszprémi Egyetem volt.

Tehát gyerekként is szilárd elképzeléseid voltak. Azt kaptad Veszprémben, amire számítottál?

Elképzeltem egy életet, amit 14 évesen pár napig átéltem. Hogy majd sportolok, zenekart alapítok, érdekvédelmi tömörüléseket szervezek és különböző önképző körökbe járok. A valóság viszont ezeknek az elképzeléseknek a többszöröse lett.

Halljuk a részleteket!

Biztos mindent? (nevet) Az első albérletem az Ördögárok utcában volt, egy jó barátommal, Kefével jöttem Veszprémbe, vele együtt vetettem bele magam az egyetemista életbe. Nagyon hamar kialakult körülöttünk egy kemény mag, az albérletünk egy buliközpont lett. Úgy látszik a hasonló emberek vonzzák egymást. Volt itt minden... habverővel ettük a gulyáslevest, fakanállal nyitottuk a borosüveget, csocsóztunk, pingpongoztunk, majd többször is előfordult, hogy a DC-ből indultam el egy reggel nyolcas, létfontosságú ZH-t megírni úgy, hogy előtte a Nagymocsiban a csocsóasztalnak  támaszkodva még kihívtam gyorsan a győztest. 07:55-kor.

Akkoriban, ha benyitottam a szobámba és nem ugráltak hárman az ágyamon sáros lábbal, már magányosnak éreztem magam.

Fotó: Slam Poetry Magyarország (Pereszlényi Erika)Fotó: Slam Poetry Magyarország (Pereszlényi Erika)

Másfél év után viszont véget ért ez a korszak. Miért?

Elsősorban egzisztenciális okok miatt kellett Londonba mennem, nem volt elég pénzem fenntartani az egyetemista életemet, édesanyámnak pedig – aki ahogy tudott, mindenben támogatott – már túl nagy teher volt. Abból sem csinálok titkot, hogy vér szerinti apám egy alvilági figura volt, aki akkoriban összetűzésbe keveredett hasonló körökkel, ezért minden szempontból jobb volt nekem külföldön akkor.

London után Barcelona, de nem távolodtál el Magyarországtól sem. Első könyvedet például ekkor, 2009-ben adták ki, aminek budapesti bemutatójára Bödőcs Tibort is meghívtad. Ez volt a belépő a legnagyobb magyar humoristák közé?

Ha ez is volt a belépő, akkor én inkább beestem az ajtón. Az első fellépésem borzalmasan sikerült, de még a második és harmadik is döcögött. Össze kellett szednem magam, nem adtam fel nehézségek során sem. Bödőcs Tibi is biztatott tovább, azt mondta, hogy az írásaim nagyon jól kiegészítenék a stand up-os képességeimet. Így kezdtem el 2010 év elején a Godot Kávéházban rendszeresen fellépni, majd év végére a Dumaszínház társulatának tagja lettem. Bekerültem azok közé az emberek közé, akiket előtte csak rádiókabaréban, vagy a tévében követtem: Fábry, Bödőcs, Kőhalmi, Aranyosi és még hosszan sorolhatnám.

Elhangzott több név is. Van köztük példaképed?

Tibor a mai napig inspirál engem. Az elmúlt majdnem egy évtizedben több mint kétszáz alkalommal léptem fel az előzenekaraként, ő az egyetlen olyan barátom, akit nem a gyerekkoromból ismerek. Amúgy meg rajta kívül az összes stand up-os kollégára felnézek. Ez egy kegyetlenül nehéz műfaj, melynek az egyik legfőbb nehézsége az, hogy mindenki – aki még nem próbálta – azt gondolja róla, hogy ő is simán ki tudna állni a poénjaival szórakoztatni.

Bödőcs Tibor nem csak kolléga, hanem barát is Edu számáraBödőcs Tibor nem csak kolléga, hanem barát is Edu számára

Nem mehetünk el amellett sem, hogy téged úgy ismert meg a közönség a tévén keresztül, mint a humoristát, aki kicsit még dadog is. Ezt mennyire volt nehéz beépíteni a műsoraidba, egyáltalán küzdöttél ellene?

Szerintem ezt a műfajt csak akkor lehet őszintén képviselni, ha 100%-ig magunkat adjuk a színpadon. Esetemben sem egy kitalált karakterről van szó, a dadogás valóban előjön – lehet a stressz hatására – ha színpadra állok. Egészen kicsi korom óta szerettem volna szerepelni, mondhatjuk, hogy már akkor is stand up-osnak készültem, amikor ez a műfaj jószerével nem is létezett még Magyarországon. Legalábbis abban a formájában, ahogy ma ismerjük. Mindig is rettegtem attól, hogy kiálljak emberek elé beszélni hozzájuk azzal a szándékkal, hogy csak rám figyeljenek, miközben mindig is erre vágytam igazából.

Ahogy most a könyvnél, akkor is belementem a csínybe, amely mindkét esetben helyes döntésnek bizonyult.

Mit tanácsolsz azoknak, akiknek ugyanez az álmuk?

A legfontosabb az, hogy szerintem a stand up-ban nincs olyan, hogy csak belekóstolsz. Vagy hogy időnként eljárogatsz fellépni. Lehet, hogy az előadásod az elején csak 10 perc (ha egyáltalán összejön), de azt, és a hozzácsapódó ötleteket is évekig csiszolni kell még. Aztán a 10-ből lesz 20 perc, majd fél óra és így tovább. Aztán ott vannak a csapdák. Az egyik például az, hogy a színpadon feladod azt, aki valójában vagy, csak azért, mert nem nevet úgy a közönség, ahogyan te azt szeretnéd. Nem baj persze, ha vannak olyan mentőöveid, jól bejáratott poénjaid, amik garantálják a sikert, de ne távolodj el önmagadtól soha! Itthon a fociban mindenki Puskás akar lenni, a humorban pedig Hofi. Szerintem viszont fontosabb, hogy tisztában legyél önmagaddal, ne add fel akkor sem, ha nem lehetsz a legjobb, inkább abban a ligában legyél jó, amelyikben játszol.

A most megjelenő könyvedben is hű vagy önmagadhoz, sőt... zavarba ejtő őszinteséggel beszélsz életed minden buktatójáról és fordulópontjáról.

A Kutatás az ébrenlétben valójában egy novelláskötet, ami egyrészről édesanyámnak állít emléket, aki már nincs köztünk. Az életemben nagyon fontosak voltak a nők, ezért is kezdődik minden novella egy női szereplővel. Nem mehetünk el amellett sem, hogy édesapámmal sem példaértékű a kapcsolatom, kiskoromban elhagyott minket és törvénytelen útra lépett. Nevelőapám pedig – nincs mit szépíteni rajta – gyűlölt engem, édesanyámat pedig lelkileg gyötörte. Ezek mind megjelennek a könyvben, ahogy a kamaszkori szerelmek, és a már említett veszprémi időszak is, amikor az élet császárának hittem magam.

Ne lőjük le a csattanót, de kínálsz megoldást a nehézségekre a novellákon keresztül?

Fogalmam sincs, mi a recept a kitörésre, és még abban sem vagyok biztos, hogy kitörtem. Az viszont tény, hogy jobban érzem magam, amióta a második könyvemet a kezemben foghatom. Lehet, hogy egy hullámvasút lesz azoknak, akik olvassák. Néhol talán még a torok is összeszorul, máshol pedig a humor jól bevált eszközével igyekszem feloldani ezt.

Azokkal biztos egy összekacsintás lesz, akik hasonló dolgokon mentek keresztül életük során.

Tóth Edu Kutatás az ébrenlétben című novelláskötetének november 14-én lesz a veszprémi bemutatója. Este 20:30-kor a GRUND sportbárban várnak minden érdeklődőt szeretettel, ahol Eduval egykori egyetemista „harcostársa” Császár Péter fog beszélgetni.

Nyitókép: mistraliroda.hu

Hajas Bálint
2019. december 6. // Miklós névnap