Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ködös időben fényes veszprémi sikerek

2019. november 13. 19:41
November 9-10-én a Bócsán rendezett Őszi Boróka Kupán szerepeltek a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutói.

Őszi Boróka Kupa elnevezéssel két fordulóból álló, kétnapos tájékozódási futó versenyt rendeztek Bócsán, hagyományosan a böllérfesztivál hétvégéjére időzítve.

Fotók: Ebinger MónikaFotók: Ebinger Mónika

A nevezőknek a település környékén, az Alföldnek erre a régiójára jellemző homokbuckás, részben nyílt, részben borókás cserjefoltokkal tarkított, kifejezetten nehéz futóterepen kellett bizonyítaniuk a rátermettségüket, „nehezítésként” borongós, esős, kellemetlenül hideg, ködös novemberi időben

– írta le a versenykörülményeket Mérő Edit, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályának sajtóreferense.

A több külföldi országból érkező versenyzőt is felvonultató megmérettetésen a Veszprémi Honvéd Sportegyesület néhány tagja is részt vett, közülük heten dobogós helyen végeztek összetett időeredményük alapján.

A szenior nőknél a 60 éves korcsoportban két veszprémi versenyző is érmet szerzett: Komár Béláné 1., Wieder Ilona 3. lettA szenior nőknél a 60 éves korcsoportban két veszprémi versenyző is érmet szerzett: Komár Béláné 1., Wieder Ilona 3. lett

Eredmények:

M14: 1. Bálint Gergő
M18: 3. Bálint Benedek
W14: 2. Gaschler Emma
W16: 3. Lantai Lili
W21A: 3. Mérő Dominika
W60: 1. Komár Béláné, 3. Wieder Ilona

Új kategória debütált

Egy sportágtörténeti érdekességre is sor került a versenyen. Most debütált egy újdonság, az Open E (Open Electronic) kategória.

A légvonalban 5 km hosszú, sok ellenőrzőpontos pályát 18-an teljesítették. Az útvonal szinte végig a borókásban haladt, a futók azonban nem hagyományos térkép alapján keresték meg az ellenőrző pontokat (bár papírtérképet is kaptak tartalékba), hanem az okostelefonjukra letöltött MapRun alkalmazás segítségével. Ebben egy kék pötty az aktuális helyzetüket is folyamatosan visszajelezte, hathatós támogatást nyújtva ezzel a versenyzőknek a valóban labirintusszerű, szúrós borókabozótban történő eligazodásban, és az itt igazán könnyen (és sűrűn) előforduló eltévedés kiküszöbölésében.

A résztvevőknek külön időmérő chipet sem kellett vinni magukkal, a telefon ezt is helyettesítette: az alkalmazás rögzítette az útvonal mellett a pontfogásokat és az időt is.

A célban – még indulás előtt – egy rövid tesztpályán próbálhatták ki az app működését a vállalkozó szellemű versenyzők, hogy a terepen már magabiztosan tudják kezelni az új technológiát.

vehir.hu
további cikkek
Tájold magad kalandokra! tájfutás Tájold magad kalandokra! Aktív hétvége a természetben, helyi értékek felfedezése a kincskeresés izgalmával az egész család számára. 2023. szeptember 15. 16:55 Hatalmas siker Veszprémnek a vb-rendezés tájfutás Hatalmas siker Veszprémnek a vb-rendezés Magyarországra jöhetnek a világ legjobb tájékozódási futói – erről döntött a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnöksége Svájcban, ahol kijelölték a 2027-es felnőtt világbajnokság helyszínét. A tájékozódási futó sport legnagyobb világversenyének központja Veszprém lesz. A magyar pályázat sikerének értékét növeli, hogy a tájfutás őshazája, Svédország is pályázott, a grémium azonban hazánk mellett tette le a voksát. 2023. július 20. 5:02 A veszprémi tájfutó, Máramarosi Rita háromszoros világbajnok lett! tájfutás A veszprémi tájfutó, Máramarosi Rita háromszoros világbajnok lett! Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület még ifikorú versenyzője megállíthatatlan: csupán tíz nappal a bulgáriai Eb-érmei után eggyel magasabb korosztályban is fényesen bizonyította tehetségét. A tájékozódási futók július 3-8. között Nagybányán, Romániában megrendezett junior világbajnokságán Rita öt számból háromban szerzett aranyérmet. 2023. július 16. 10:56 Megszületett a döntés: Veszprémben rendezik a 2027-es tájfutó vb-t! tájfutás Megszületett a döntés: Veszprémben rendezik a 2027-es tájfutó vb-t! A Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökségének pénteki döntés értelmében 2027-ben a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség rendezheti a felnőtt világbajnokságot Veszprém központtal. 2023. július 15. 6:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.