2023. június 3.
//
Klotild névnap

Mindent a középkor régészetéről

Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban rendezik meg a XI. alkalommal jelentkező Fiatal Középkoros Régészek nemzetközi konferenciáját november 21–23. között, mely mára a legnagyobb, középkort kutató rendezvénnyé vált.

A konferencia hagyományosan a középkorhoz kapcsolódó összes szakágból merít, legyen szó a temetők régészeti kutatásáról, anyagi kultúráról, a várak és épületek régészeti kutatásáról, az egyház és a vallás területéről, vagy éppen az egyes települések felépítését célzó vizsgálatokról. A rendezvény rangját jelzi, hogy nemcsak az országhatáron belülről vesznek rajta szakemberek, de a Kárpát-medence egész területéről, így a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek fiatal kutatók, egyetemisták, akiknek a konferencia arra is jó lehetőséget ad, hogy bemutatkozzanak a szakma előtt, új kapcsolatokat alakítsanak ki és beszámoljanak aktuális kutatásukról.

A Veszprémbe érkező szakembereket Ovádi Péter országgyűlési képviselő fogadta csütörtökön, aki úgy fogalmazott, rendkívül örömteli látni, mennyi fiatal van jelen a konferencián, hiszen ez is jelzi, van jövője ennek a gyönyörű tudománynak, a régészetnek, amelyet ő maga is mindig érdeklődéssel figyel, ha a múzeum szakembereivel találkozik. Hozzátette, a Laczkó Dezső Múzeumnak nagy szerepet szán a város 2023-ban, az Európa Kulturális Fővárosa évben, illetve azt megelőzően, a program előkészületei során is. Az EKF évben ugyanakkor nem csak Veszprémre és a térségére vetül majd egy egész kontinens figyelme: a magyar kultúrát, a magyar hagyományokat is reprezentálni tudjuk ekkor, a konferencia résztvevői pedig maguk is segíthetnek ennek a célnak a megvalósításában.

A megnyitón a vendégeket köszöntötte Péterváry-Szanyi Brigitta, a múzeum igazgatója is, aki arról beszélt: Veszprém és környéke meglehetősen gazdag régészeti emlékekben, ha csak a temetési szokásokat vagy a vallást nézzük, de mint a királynék városa, szintén bőséges kutatási témát ad. Ezért is öröm, hogy a hazai középkorkutatás legfontosabb fórumának Veszprém és az intézmény adhat helyet.

A konferencia emellett idén is rengeteg témát vet fel többek között interdiszciplináris régészeti kutatások terén, de több előadás szól közösségi kutatásokról, melyek egy-egy település múltját igyekeznek feltárni. A rendezvény nyitó előadásában például Rétfalvi Teofil beszélt Crac de Chevaliers várának temetkezési szokásairól, de az elkövetkező napokban szó esik a dunántúli késő középkori fazekasrégiókról, a tatai vár kőfaragványairól és a pápai Fő tér 2010-es felújítása során talált Árpád-kori leletekről is.

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei.
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén.
Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet
Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet
Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én.
Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból
Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból
Pénzesgyőr mellett a Gerence patakban véletlenül bukkantak rá azokra a csontokra, amelyek a szakértő szerint már kétszáz éve heverhettek ott.
Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Június 8. és 10. között, a Kossuth utcán rendezik meg Veszprémben a könyvhetet.