2020. július 13. // Jenő névnap

Megtartotta első összejövetelét a 2. választókerület tanácsa

Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő sajtótájékoztató keretében számolt be csütörtök délelőtt a választókerületi tanács első összejöveteléről.

Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő elmondta, hogy a választási kampányában tett ígéretét megtartva létrehozta a választókerületi tanácsot a 2. választókerületben, hiszen elsődlegesnek tartja, hogy az ott élők véleményét megismerje.

A tanács, amelyben intézményvezetők, egyesületi vezetők, szülői munkaközösségi tagok, illetve a választókerületben élő szociális és közösségfejlesztő szakemberek vesznek részt, ezen a héten tartotta első összejövetelét, ahol a résztvevők megismerkedtek az Alkohol-Drogsegély Ambulancia által működtetett Napsugár és Holdsugár programmal a Damjanich János utca 7/A-ban.

Bemutatta a "Közösségi sziget" munkacímmel előkészítés alatt álló prjektet, amely a hagyományos fogadóórák alternatívájaként, azok mellett próbálja bevonni a választókerületben élőket annak érdekében, hogy a választópolgárok beszélgetései alakítsák a körzet jövőjét.

A képviselő elmondta, hogy a választókerületre vonatkozó 2020-as költségvetésről illetve, hogy várható-e változás a korábbi évekhez képest, még nincsenek egyértelmű információi, ezzel kapcsolatban a másik három ellenzéki egyéni képviselővel egyeztetést kezdeményeztek a polgármesterrel.

Sulyok Georgina
Domján Attila

További cikkek

Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány
Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány
Szigorítja a külföldről érkezőkre vonatkozó szabályokat a kormány: fertőzöttségi szint alapján vörös, sárga és zöld kategóriákba sorolják az országokat, az előbbiek esetén pedig kötelező karantént ír elő - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökéget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Gyopáros: a Magyar falu programra jövőre több mint 250 milliárd forint jut
Gyopáros: a Magyar falu programra jövőre több mint 250 milliárd forint jut
A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr közeli Rábapatonán.
226 milliós állami támogatást kapott a Hungarian Table Top Kft.
226 milliós állami támogatást kapott a Hungarian Table Top Kft.
A halimbai céget Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is meglátogatta pénteken.
Átadták a megújult apátsági múzeumot Tihanyban
Átadták a megújult apátsági múzeumot Tihanyban
Átadták a 225 millió forintból, pályázati támogatásból megújított apátsági múzeumot pénteken Tihanyban.
Veszprémben nincsenek távolságok 2. rész – Cholnoky
Veszprémben nincsenek távolságok 2. rész – Cholnoky
Sorozatunk második megállója a Cholnoky városrész, lássuk mennyi idő a belvárosból autóval, gyalog, vagy busszal eljutni a „zöld lakótelep” szívébe.
2020. július 13. // Jenő névnap