Miért lettetek rádiósok? Volt egy nagy pillanat, amikor eldöntöttétek vagy mindig ez volt az álom munka?
Dávid: A nagy pillanat tíz éve volt, amikor megszűnt a két nagy országos csatorna. Addig folyamatosan Danubiust hallgattam és érdekelt, hogy mi történik egy frekvencián, ha megszűnik egy adó: az utolsó másodpercekig figyeltem. Akkor kitaláltam, hogy rádiózni akarok és amíg az osztálytársaim számítógépen játszottak, én ültem a szobámban és a YouTube-on hallgatott zenék mellé rádiós konfokat mondtam.
Évekkel később az egyetemen egy oktatómnak köszönhetően ismertem meg a Méz Rádiót. Egyik nap ránéztem a weboldalra és egy álláshirdetést dobott fel: műsorvezetőt keresett a csatorna. Beküldtem az önéletrajzomat, majd eljöttem életem legrosszabb állásinterjújára és egy újabb beszélgetést követően legnagyobb meglepetésemre 2014. december 1-én csörgött a telefonom és a programigazgató közölte, hogy kezdhetjük a közös munkát.
Gergő: Nagyon szerettem a rádiózást. A legnagyobb hatással a régi Sláger Rádió reggeli műsora volt rám, mindig hallgattam. Igazából ez volt az, ami arra motivált, hogy rádiós legyek, ezért is mentem kommunikációs és média szakra tanulni. Az utolsó előtti félévben leadtam a jelentkezésemet a Méz Rádióhoz egy féléves szakmai gyakorlatra. Így kerültem ide és egyből szerelem volt.
Elmondhatjátok, hogy azóta pedig minden nap bejöttök és lejátszátok a kedvenc zenéiteket. Legalábbis rengetegen ezt gondolják. Valóban így van?
Dávid: Valószínűleg nem hallgatna minket túl sok ember, ha olyan zenéket játszanánk le kizárólag, amiket mi szeretünk. Nem magunknak rádiózunk, ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy kik hallgatják a rádiót. Belegondolva, ha én például metal rajongó lennék és reggel 6-tól 11-ig metal szólna, biztosan lenne olyan, aki örül, de nem a többség. Próbálunk egy populárisabb, mainstreamebb vonalat képviselni, amiben mindenki találhat magának valamit.
Gergő: Szól nálunk rock, techno, slágerek az elmúlt évtizedekből és vannak tematikus műsorsávjaink, ahol bárki megtalálhatja a neki kedvező zenéket.
A másik misztikum, hogy mit csinálhat egy műsorvezető, amíg szól a zene?
Dávid: Nyilván van egy kis szusszanásnyi időnk, meg lehet inni egy teát vagy kávét, de alapvetően nem az történik, hogy feltesszük a lábunkat és játszunk a telefonunkon, mert azért van feladat ilyenkor is. A műsorvezető készül a következő megszólalásra: megnézi mi történik a városban, volt-e baleset, tartja a kapcsolatot a hallgatókkal.
A többségnek van egy idilli álomképe arról, hogy milyen a rádiózás és, hogy mit is csináltok itt. Rántsuk le a leplet a valóságról: hogyan telik egy napotok?
Dávid: Van egy programunk, ahol általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak mutatom meg a rádiózást. Tényleg meglepő, hogy mennyire más kép él az emberekben a rádiózással kapcsolatban.
A tévhitek ellenére, ez egy összetett, komplex feladat, ami nem úgy működik, hogy bejövök és ha úgy gondolom megszólalok, majd elindítom a kedvenc dalomat. Ez egy sokkal komplikáltabb dolog, hiszen mindig naprakésznek, felkészültnek kell lenni és összpontosítani, hogy ne legyünk unalmasak a hallgatóknak. Minden esetben fenn kell tartani az érdeklődésüket, ami nem mindig egyszerű feladat, ha például az embernek rossz kedve van.
Mit lehet tenni, ha ellepnek a fekete felhők, de meg kell szólalni? Van valami praktika?
Gergő: Nekem a múlt hét például egy nehéz időszak volt. Igazából nincs bevált módszer, de amikor beülök adásba és beszélgetünk, akkor kizárok minden mást és próbálom nem átadni a hallgatóknak a személyes problémámat, hanem inkább kiragadni őket a saját gondjaikból és feldobni a kedvüket a témákkal, zenékkel, tanácsokkal.
Dávid: Azt szoktam mondani, hogy a keverőpulton van egy gomb, ami a mikrofonomat irányítja és ha ezt megnyomom, az agyamban is átkapcsol valami. Tudom, hogy adás van és minden más bajomat kizárom, kikapcsol a külvilág, arra koncentrálok, amit csinálok és élvezem.
Gondolom mindegyik az, de van esetleg kedvenc történetetek, amit kiemelnétek?
Gergő: Egy zenekaros élményhez kötném a kedvenc történetem. Az Expresszóban voltam az egyik kollégámmal interjúzni az Irie Maffia zenekarral. Nem ismertem őket, de annyira közvetlenek és jófejek voltak, hogy ezt a pozitív csalódást talán soha nem felejtem el. Kiemelném Kemon MC-t, aki egy elképesztően kedves ember és még jóval később az idei VeszprémFest UB40 koncertjén is régi ismerősként köszöntött. Az egyik legjobb része a munkánknak, hogy megismerhejtük az előadókat, celebeket, mint emberek.
Dávid: Rengeteg kedvenc sztorim van és a legtöbb hallgatókhoz fűződik, de természetesen szeretjük azt is, amikor zenészekkel, híreségekkel készíthetünk interjút. Volt egy pillanat az egyik karácsonyi kitelepülésünkön, amit soha nem felejtek el. Odajött hozzám egy néni és azt mondta, nagyon szeretne köszönetet mondani. Egyáltalán nem értettem, mivel nem is ismerjük egymást. Aztán elmondta, hogy pár hónapja meghalt a férje és azóta egyedül van, de én minden reggel vele vagyok. Az ilyen pillanatoknál döbben rá az ember, hogy mekkora felelőssége van és akármilyen is a kedvünk, ott kell lenni minden nap, mert bekapcsolják a rádiót és számítanak ránk.
Gergő: Itt vagyunk, szólunk, szeretnek minket és mi is szeretjük őket: ez egy varázslatos kis világ.
