Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fájdalom vagy gyönyör? Mindkettő!

2019. december 10. 10:38
Az emberek egy igen meghatározó része számára a kéj nem jelent egyet a kínnal. Mégis, van az együttlétnek egy olyan szegmense, ami ennek a két dolognak a kombinációján alapul. Lássuk, hogy mi az a szadomazochizmus.

Szado és mazo

A szadizmus esetében a fájdalom okozása a cél, míg a mazochizmus annak elviselését és az ezek következtében fellépő gyönyör kiváltását jelenti. A kettő természetesen egymás ellentéte, de mégis kiegészítik egymást, hiszen egyik sem létezhet a másik nélkül. Hiszen hiába szeret valaki fájdalmat okozni, ha nem talál hozzá partnert. Ugyanez igaz a mazochizmus esetében is, azaz szadista fél nélkül kivitelezhetetlen. Sőt, az esetek jelentős részében az emberben kombinálva jelenik meg ez a tulajdonság, azaz a szadista egyben mazochista is. Emiatt jellemző a szadomazochista elnevezés is. 

Érdekes egy szegmense ez a szexualitásnak, mivel jellemzően nem is jár fizikai fájdalommal az aktus, vagy ha igen, akkor roppant minimálissal. Ebben az esetben leginkább egy pszichológiai fétisről beszélhetünk, mivel a másik megalázása, megadásra kényszerítése sokkal inspirálóbb az adott emberek számára, mint a hagyományos értelemben vett szex. 

Mivel itt az esetek jelentős részében alá- és fölérendeltségi viszony van a résztvevők között, így ez egy különleges fantázia. Ennek egy igen lightos változata a szexi rendőr vagy rendőrnő esete, akinek az a feladata, hogy megbüntesse a szabálytalan, bűnös felet. Szerepjáték, amiben van egy kis egyenlőtlen függőségi viszony. 

Meglepő, de mégis az alárendelt, azaz a mazochista fél kezében van minden esetben a kontroll, az irányítás. Hiszen a szadista szerepű fele a párosnak csak addig mehet el, míg mindkét fél benne van, amíg mindketten akarják és amíg gyönyört nyújt. Amennyiben túllépik a mindenki számára komfortos határt, akkor erre az esetre van egy előre megbeszélt biztonsági szó, ami azonnal leállítja a fantáziát.  

Néhány eszköz az SM szexhez

Mint a legtöbb szexuáis fantázia kivitelezéséhez, a szadomazochista szexhez is vannak olyan kellékek, amik garantálják a fokozott gyönyört. Az Erotikasziget fétish termékei között megtalálhatók:

  • Bilincsek, kötözők
  • Mellbimbó vagy klitorisz csipeszek
  • Elektro eszközök
  • Szájpeckek, különböző maszkok
  • Korbácsok, paskolók

Mivel elég színes a paletta, legtöbbször a pár megegyezik abban, hogy mi az, ami belefér mindkettőjüknek és mi az, ami nem. A legtöbb esetben rugalmasan kezelik ezeket, hiszen előfordulhat, hogy egy korábban tiltólistás dolog személyes kedvenccé válik, mert akkora örömet okoz. Éppen ezért a nyitottság a kulcs, hiszen sok mindent nem próbált még az ember, ami aztán később lehet, hogy elindítja a szadomazochizmus útján. 

további cikkek
ŐNK_Fotó_Lakatos Péter
ŐNK_Fotó_Lakatos Péter
ŐNK_Fotó_Lakatos Péter
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49
41fca47cc1eca295199444667ae7760c17d6569a (1)
41fca47cc1eca295199444667ae7760c17d6569a (1)
41fca47cc1eca295199444667ae7760c17d6569a (1)
Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49
1O4A5886
1O4A5886
1O4A5886
A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.