2020. április 8. // Dénes névnap

Évet zártak a képviselők

A várlift, a V-Busz és az Európa Kulturális Fővárosa programért felelős Veszprém-Balaton 2023 Zrt. is témája volt az év utolsó Közgyűlésének.

A polgármester és a 17 önkormányzati képviselő idén utoljára ült össze, hogy a város életében éppen aktuális kérdésekről döntsenek. 

Az Európa Kulturális Fővárosa programot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatójának, Mészáros Zoltánnak év végén lejáró a megbízását határozatlan időre meghosszabbították. Szintén az EKF-céggel kapcsolatos hír, hogy az igazgatósági tagságáról képviselővé választása után összeférhetetlenség miatt lemondott Csik Richárd helyére dr. Navracsics Tibort választották meg 2024 végéig. 

Változnak a hivatali időn kívüli házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének költségei január közepétől.  Ha nem a hivatali helyiségekben rendezik meg a szertartást, az nettó 70 ezer forintjába kerül a párnak, míg a Városháza Kossuth-termének díja 40 ezer forint. Szülőköszöntő virágcsokrot háromezer, gyertyagyújtást és köszöntőitalt 1800-1800 forintért igényelhetnek a házasulandók. 

Több önkormányzati tulajdonú cég felügyelő bizottságába is választottak tagokat, de néhány esetben vezetőkről is döntöttek. A „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának újabb öt évre, 2024 végéig dr. Temesvári Balázst választották meg. A „VESZOL" Veszprémi Közösségi Lakásügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának Lendvai-Frikkel Attilát választották meg öt évre, 2024 végéig. 

A kulturális életet befolyásoló napirendi pontokat is tárgyaltak a képviselők. A város kiemelt művészeti együttesei közé emelték a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekart. A kiemelt együttesek névsorában szerepel még a Mendelssohn Kamarazenekar, Veszprém Táncegyüttes, Veszprém Város Vegyeskara, a Liszt Ferenc Kórustársaság és a Gizella Nőikar. Egy másik előterjesztésben egy várostörténeti monográfia összeállítását kezdeményezte az önkormányzat, ennek megvalósítására egy 11 tagú munkacsoportot hoztak létre a várostörténettel is foglalkozó, történeti forrásokkal rendelkező intézmények (mint például a megyei könyvtár, a múzeum, a levéltár, stb.) bevonásával. 

B-tervre kellett váltani a várlift ügyében. A vár díszkivilágítását és a várliftet is magában foglaló projektre másfél milliárd forintot nyert pályázaton konzorciumi partnereivel együtt az önkormányzat. Az eredeti elképzelés szerint a liftet a várhegybe fúrva alakították volna ki, azonban az előzetes vizsgálatok és feltárások során kiderült, hogy a megvalósítás magas kockázattal és az előre tervezettnél jóval nagyobb költségráfordítással járt volna. A B-terv szerint tehát egy az épített környezethez illeszkedő toronyszerű megoldást valósítanak meg a Deák Ferenc utcában.

Új működési modellre áll át a V-Busz: a közlekedési társaság működésének első évében bérelte a buszokat. Ezeket a jelenleg is Veszprémben közlekedő járműveket most megvásárolná a cég 436,4 millió forint értékben, amivel az egyszeri ráfordítás után a későbbiekben megspórolható lenne a bérleti díj.
 

Söge

További cikkek

Díjmentesen utazhatnak az EÜ-dolgozók a V-Busz járatain
Díjmentesen utazhatnak az EÜ-dolgozók a V-Busz járatain
Az egészségügyi dolgozók támogatása érdekében az egészségügyben szolgálatot teljesítő munkavállalók díjmentesen utazhatnak a járványügyi veszélyhelyzet időtartama alatt a V- Busz Kft. által üzemeltetett járatokon 2020. március 31-től.
Korlátozza a V-Busz a személyes ügyfélfogadást
Korlátozza a V-Busz a személyes ügyfélfogadást
A közösségi közlekedésért felelős cég közleményében jelezte, hogyan változik az ügyfélszolgálatának nyitva tartása.
Rendkívüli menetrend a V-Busznál
Rendkívüli menetrend a V-Busznál
2020. március 30-tól, hétfőtől munkanapokon rendkívüli menetrendet vezet be a V-Busz, amely megegyezik a szombati menetrenddel – tájékoztatott a cég közleményében.
A közösség immunrendszere is vizsgázik
A közösség immunrendszere is vizsgázik
Rendkívüli közgyűlést tartottak péntek reggel a Városházán, amelyen több technikai jellegű döntés is született, valamint a polgármester új adatokat is közölt a Veszprémben elrendelt hatósági karanténokról.
Fegyelmezetlenség nem, fertőtlenítés van a V-Busz járművein
Fegyelmezetlenség nem, fertőtlenítés van a V-Busz járművein
A koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések sorából a V-Busz sem maradt ki. A veszprémi közösségi közlekedésért felelős cégnél érdeklődtünk, hogyan váltak be az intézkedések és ezekre hogyan reagáltak az utasok.
2020. április 8. // Dénes névnap