- Nekem van némi fenntartásom a karácsonnyal – magyarázza a világhírű orgonaművész, aki vasárnap adott koncertet Veszprémben. - Kinevezünk az év 365 napjából egyet a szeretet ünnepének: ez kimondatlanul is azt jelenti, hogy a többi napon nem kell szeretni a többieket. Ez a bajom a Magyar Kultúra Napjával is, hogy előtte és utána is az ellenkezője van előtérben. Ha lehetne, én megfordítanám és kineveznék egy gyűlölet napot, amikor mindenki azzal számol le, akivel akar. A maradék napokon pedig úgy kellene élni, ahogyan karácsonykor szoktunk.
- Amióta az ajándékozást egy kényszerű vásárlási pótcselekvés váltotta fel, azóta én sem szívesen vásárolok ajándékokat – avat be a művész. - Úgy gondolom nincs értelme annak, hogy valaki karácsony előtt egy nappal a homlokára csap, mert nekem még nem vett semmit, elrohan a boltba és a polc tetejéről megveszi az első olyan dolgot, ami szerinte nekem illik. Ez persze nem jelenti, hogy nem szeretek ajándékot kapni. De olyan ajándékot jó kapni, aminek a kitalálásába vagy megalkotásába legalább egy hetet beletett az ajándékozó. Egy ilyen ajándékot teljesen másképp fogad az ember. Nem olyan természetességgel mintha az aranybullában lenne előírva, vagy, ahogy a benzinkutas várja a borravalót. Én magam is, az ajándékokat nagyon-nagyon sok gondolkodással és ravaszsággal szoktam elkészíteni. Nem is olyan régen azt adtam egyik barátomnak születésnapjára, hogy megkerestem az őt 28 évvel korábban árván hagyó édesapját. Mindkettőjüket meghívtam egy előadásomra, egymás mellé ültettem őket egy-egy levéllel, amit a negyvenedik percben olvashattak el – részletezi Varnus Xavér. - Ekkor derült ki számukra, hogy ki ül mellettük. Nekem mindössze három napomba került, de közöttük azóta is remek a kapcsolat.
- Természetesen karácsonykor mindig intenzívebb az életem: mikor mások már elnyújtóznak beiglit majszolgatva, akkor kezdődik az én napom. Idén Keszthelyen lépek fel először, egy hatalmas közös éneklésen, ahol a város apraja-nagyja megjelenik. Onnan Balatonboglárra megyek, ahol az éjféli misén fogok játszani, karácsony első napján pedig a kisfalum templomában, Lesenceistvándon ülök az orgona elé.
- Az utóbbi időben, ha Veszprémben léptem fel, mindig hatalmas zenekarok kíséretében játszottam – kezdünk beszélgetni a látogatása okáról. - Legtöbbször akkora „csinnadatra” mellett, hogy majd leesett a bazilika tornya. Ezért fogadtam el nagy örömmel egy nagyon kedves barátom, Balla Emőke meghívását, hogy egy meghitt orgonakoncertet adjak ebben a templomban. Ráadásul ezzel támogathatok egy jövőre induló óvodát is. Mivel tavaly januárban Veszprém megye határára költöztem, így földrajzilag is közelebb kerültem a városhoz. Egyébként Veszprém az a város, amelyben öt percet tölt el az ember és a kedvence lesz. Nagyon sok külföldi nagyvárosban éltem, ahol hónapokat vagy éveket kellett eltöltenem, mire megszerettem.
- Soha nem volt eufórikus érzésem az újesztendőtől – térünk át a szintén közeli Újévre. - Hatalmas csalódás volt, hogy épp az ezredforduló előtt egy nappal olvastam el azt a tanulmányt, mely szerint háromszáz évet hozzácsaltak a történelemhez. Eszerint még csak az 1700-as években járunk, ám ennek is van jó oldala: ugyanabban a korban játszhatom, mint Bach. Úgy érzem, mára kiöregedtem a bulizásból. Negyven év fölött már az ember szereti megengedni magának, hogy csak azzal a szűk körrel tölthesse az idejét, akiket ő kiválaszt magának. El sem tudom képzelni, hogy miképp tudtam volna tizenévesként alkalmazkodni a mostani fiatalok életébe.
A művész arra a kérdésre, hogy ki nyeri az áprilisi választásokat, Karinthyt idézve válaszolt: teljesen mindegy, hogy a jobb vagy a bal kezünkkel lőjük főbe magunkat.
