2021. január 27.
//
Angelika névnap

„Egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam” - interjú Tompos Kátyával

2020. január 13. 19:58
Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznőnek tavaly ítélték oda a Hangvilla könnyűzenei díjat, ennek apropójából pedig újévi koncertet adott a további díjazottakkal, Hrutka Róberttel és az Antal Gábor Trióval. Tompos Kátyát a koncert előtt sikerült diktafonvégre kapni.

Decemberben is találkoztunk Veszprémben: akkor adták át a Hangvilla könnyűzenei díjat. Azóta volt egy téli szünet. Ez a fogalom mennyire ismerős a számodra?

A hétvége és a különböző szünetek fogalma számomra nem jelentenek túlságosan sokat. Viszont januárban lesz egy teljes hét pihenőm, mert valami véletlen során a színházak nem tettek be előadást. Amióta szabadúszó vagyok, azért lényegesen könnyebb: ha el szeretnék utazni valahova – itt persze kisebb utazásokra gondolok –, akkor megkérem a színházakat, hogy arra a pár napra ne rakjanak be előadást. Még így sem biztos, hogy sikerül megoldani, hiszen elég sok embert kell egyeztetniük.

E tekintetben eltűnik az ünnepek varázsa?

Az a helyzet, hogy a színházi– és zenei életben a karácsony is munkához van kötve. Még az ünnepek előtt mutattuk be a Centrál Színházban a Legénylakást, de volt egy olyan terv, hogy csak tavasszal kerül színpadra. Végül december huszonegyedikén volt a premier, hiszen a színdarabban a karácsony az egyik központi elem. Aztán jöttek az évvégi, majd az újévi koncertek, ugyanakkor rendkívül frissen tart a munka. Egyfajta készenléti állapotban vagyok, kicsit olyan ez már, mint a pavlovi reflex; persze jó értelemben. Azért a három nap karácsony nekem is megvolt, illetve most januárban lesz egy teljes hét, amikor nem játszom.

Hogyan viszonyul a családod és a nem színházi berkekben mozgó baráti köröd ehhez a különös életformához?

Már megszokták. Például teljesen elfogadott norma, hogy anyukámhoz szinte beesek az ünnepekre. Korábban sok karácsony azzal telt, hogy lebetegedtem, hiszen a szervezetem akkor érezte, hogy kicsit kiengedhet. A színháztól függetlenül is azt látom, hogy az emberek november környékén eszméletlenül elkezdenek hajtani. Talán azért, hogy minden kész legyen év végére, mert aztán jön az újév; pedig ez csak egy dátum, lényegében nem változik semmi.

Egy kis ideje már szabadúszó vagy. Azóta könnyeben bánsz az idővel?

Azóta lényegesen egyszerűbben. Egy próbaidőszak körülbelül másfél-két hónapig tart, ekkor a színház szab rendszert. Viszont most, hogy nem vagyok társulati tag, saját magamnak kell megteremteni a rendszert. Ilyenkor vigyáznom kell arra is, hogy ne süppedjek túlságosan a pihenőidőbe.

Fotó: Emmer LászlóFotó: Emmer László

Szülhet bizonytalanság érzetet a szabadúszói lét?

Tulajdonképpen nem, hiszen legalább annyit dolgozom, mint amennyit társulati tagságom idején. Sőt, valószínűleg korábban el kellett volna jönnöm a Nemzeti Színházból, mert a végén már sok konfliktus adódott a sok egyeztetés miatt. Egy kicsit konzervatív voltam, mert azt gondoltam, hogy egy színésznek legyen otthona, és majd onnan kijárogathat vendégeskedni. Sok szabadúszó rövid idő után társulathoz szerződik, mert rájön, hogy kell egy törzshely. Velem éppen fordítva történt.  

Mennyire nehezen fordítod fel a megszokott életritmusodat?

Néha muszáj lépni, hiszen tarthatatlan, ha a feszültség a munkába is bekúszik. Ha látom, hogy hátráltat – mert kilépek a színpadra, és jelen van a feszültség –, akkor cselekedni kell.

Köztudott, hogy színházi szerepeid mellett rengeteget koncertezel is…

Igen, ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam. Már gyerekkoromban is közel állt hozzám a tánc, érdekeltek a művészetek, a rajz, sőt, még a gimnáziumban is nagy kérdés volt, hogy mit válasszak.

Fotó: Csepeli EszterFotó: Csepeli Eszter

Úgy tudom, az orosz szak is benne volt a pakliban…

Igen, megjelöltem a bölcsészkart is, hiszen a Színművészeti rendkívül elérhetetlennek tűnt. Folyton az a hír talált meg, hogy a Színműre csak protekcióval lehet bekerülni, nekem pedig nem volt ismerősöm a szakmában. Az volt a cél, hogy ha már kiesek, akkor legalább a másodrostán essek ki, ne rögtön az elsőn. Végül továbbjutottam a harmadikon is. Emlékszem, milyen borzasztó nehéz volt a várakozás, hogy felvesznek-e…

Stresszelős vagy?

Kezdetben mindenért rettenetesen izgultam, mára pedig muszáj volt tudatosan visszavennem, hiszen képtelenség lenne azzal a stresszadaggal létezni. Ennyi munka után már a rutin is segíti az embert, a koncentráció egy része pedig átalakul élvezetté.

Sok idő, míg átfordul?

Nálam abnormálisan hosszú idő volt: évekig tartott, míg végre magabiztosan éreztem magam a színpadon. Persze ma is bennem van a drukk, de nem az a fajta, amely hátráltat.

Beszéltünk arról, milyen lemondásokkal jár a színészet, például az ünnepek kapcsán… Mégis, mi jelenti számodra a bizonyosságot, amikor azt érzed, igenis jó helyen vagy?

Amikor előadás után visszajelzést kapok valakitől, és hasonlókat mond, mint amit a színpadon éreztem. Ez rendkívül ritka, de elérhető. Egyébként saját magam kritikusa vagyok, általában csiszolgatni szeretnék mindent. A filmeknél úgy működik, hogy felvesszük az adott jelenetet, és amikor a rendező úgy látja, azt mondja elég. De a színházban előadásról előadásra lehet fejlődni.  

Hogy állsz a díjakkal? Az is egyfajta „elégtétel”?

Igen, de a díjaknál inkább a nagyfokú meghatódottság érzése önt el, hiszen olyankor kiderül, hogy valaki figyeli a pályádat, és ráadásul elismeri. Hihetetlen jó érzés, ha a szakma nyomon követi az embert.

Milyen nagy találkozásokat emelnél ki eddigi pályádból?

Sok nevet felsorolhatnék: például Törőcsik Mari, ha elégedett volt a játékommal, akkor felhívott, hogy elmondja. Hihetetlen sokat jelentett az ő biztatása, de ugyanígy kiemelhetném Bánsági Ildikót, Básti Julit, Udvaros Dorottyát, Blaskó Pétert, Bodrogi Gyulát. Egyszerűen imádok velük kommunikálni, sokszor azt érzem, velük még bulizni is tudnék, hiszen nagyon érdekes emberek. Számomra mindig is kortalannak tűntek. Nagy dolog, amikor ellátják az embert egy-egy olyan mondattal, amellyel segítenek tovább lendülni a nehéz pillanatokban… 

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

A magyar gyökerű Louise Glück a tavalyi irodalmi Nobel-díjas
A magyar gyökerű Louise Glück a tavalyi irodalmi Nobel-díjas
A Nobel-díjasokról tartottak online konferenciát múlthéten az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága szervezésében. A rendkívül izgalmas előadások közül a tavalyi irodalmi Nobel-díjast Fenyvesi Ottó, költő mutatta be.
Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred
Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred
Közösen készül Veszprém és Balatonfüred az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra, az együttműködésben különösen nagy hangsúlyt kapnak majd a filmes események - jelentette be pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.
Így ünnepelte Európa Kulturális Fővárosa a magyar kultúra napját
Így ünnepelte Európa Kulturális Fővárosa a magyar kultúra napját
Látványos megoldást választottak Veszprémben a magyar kultúra napjának ünneplésére. A Lordok háza homlokzatán fényjátékkal elevenítették meg a Himnuszt, miközben annak dallamai töltötték be a teret.
A magyar kultúra napja Veszprémben
A magyar kultúra napja Veszprémben
Látványos videó installációval és veszprémi gimnazisták versolvasásával ünnepli Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa a magyar kultúra napját.
A diákok az iskolában maradtak, a színészek pedig mentek
A diákok az iskolában maradtak, a színészek pedig mentek
A magyar kultúra napja alkalmából kétnapos turnéba kezdett a Petőfi Színház. A teátrum művészei a helyi iskolákba látogattak el tematikus műsorukkal, amelyben felidéztek verseket, népdalokat, népmeséket és a Himnuszt is.