2020. január 24. // Timót névnap

A Haszkovó lett a bajnokok bajnoka

A Haszkovó FC együttese hatalmas küzdelem után emelhette magasba Bajnokok Tornájának trófeáját, miután 4-2-re felülmúlta a V-boys csapatát december 21-én a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Jónás Áron, a VKL ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, az összecsapások remek hangulatban zajlottak. Emellett hangsúlyozta, hogy a tiszteletet senki sem felejtette el megadni sporttársának.

Ellenfelekként, nem pedig ellenségekként küzdöttek a legjobbjaink

– tette hozzá a vezető.

Szurkolóból sem volt hiánySzurkolóból sem volt hiány

A Bajnokok Tornájára a Veszprémi Kispályás Liga (VKL) bajnokságainak első két helyezett csapatai szereztek indulási lehetőséget. Mindezek szerint a Blaugrana, a Fújtatók Szenior, a Haszkovó, a Kertai Autójavító, a PD Truck, valamint a Vesz-Mont küzdhetett a bajnokok bajnoka címért.

A csarnokban december 21-én kora reggeltől egészen kora délutánig pattogott a játékszer: a szervezők egy hármas, illetve egy négyes csoportba osztották az együtteseket. A körmérkőzéseket követően az első helyezettek kvalifikálták magukat a döntőbe, míg a két második helyezett a „kisfináléban” a bronzéremért küzdhetett meg egymással.

A körmérkőzéseket követően az első helyezettek kvalifikálták magukat a döntőbe, míg a két második helyezett a „kisfináléban” a bronzéremért küzdhetett meg egymással.

A bronzcsatában a Fújtatók Szenior és a PD Truck gárdája végletekig kiélezett küzdelmet vívott (1-1). A büntetőpárbajt követően azonban az utóbbi brigád örülhetett.

A fináléban a VKL legendás csapata, a Haszkovó a szintén rutinos V-boys alakulatával nézhetett farkasszemet:

előbbi végül két góllal diadalmaskodott (4-2), ezzel egyúttal elhódítva a bajnokok bajnokának járó trófeát is.

A Haszkovó FC lett a bajnokok bajnokaA Haszkovó FC lett a bajnokok bajnoka

A szervezők jóvoltából természetesen a jutalmazás sem maradhatott el a résztvevő csapatok számára. Sőt, a kiemelkedő alakítást nyújtó játékosokat külön is elismerték.


Különdíjazottak:

Gólkirály: Boromisza Gábor (Haszkovó)

Boromisza GáborBoromisza Gábor

Legtehetségesebb kapus: Lang Péter (PD Truck)
Legjobb mezőnyjátékos: Benedek István (Kertai Autójavító)

vehir.hu

További cikkek

Méltóképpen emlékeztek Csik Ferencre
Méltóképpen emlékeztek Csik Ferencre
A dobogó előkelő, második fokára léphetett fel múlt hétvégén az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának labdarúgócsapata, miután a Balatonfüreden rendezett Csik Ferenc Emléktorna fináléjában a Fejér megyeiek ellen végül alulmaradt büntetőpárbajban.
Ajkáról igazolt támadót a VLS Veszprém
Ajkáról igazolt támadót a VLS Veszprém
A jobbhátvéd Falusy Bálint mellett a csatár Major Norbert is a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő VLS Veszprém színeiben folytatja pályafutását. A 21 esztendős védő a másodosztályú Csákvárról, míg a 28 éves támadó a szintén másodvonalbeli Ajkáról helyezte át székhelyét a királynék városába.
Eljárás indult egy hamis engedélyekkel játszó labdarúgó és edzője ellen
Eljárás indult egy hamis engedélyekkel játszó labdarúgó és edzője ellen
Közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy hamis engedélyekkel játszó labdarúgó és edzője ellen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
Ne egykori önmagát akarja a szülő megvalósítani a gyermekében! – Finta
Ne egykori önmagát akarja a szülő megvalósítani a gyermekében! – Finta
Hagyni kell a kicsiket, hogy döntsenek: mit szeretnének, illetve mit nem. Mert ha nem így cselekszünk, azzal a legszebb éveiktől, a gyermekkoruktól fosztjuk meg őket – fogalmazott a MLSZ Veszprém megyei igazgatója, Finta Péter.
Hosszú még az út, de jó irányba tartanak
Hosszú még az út, de jó irányba tartanak
Városunk harmadosztályú labdarúgócsapata stabilan a középmezőnyben, a tabella kilencedik pozíciójában telelhet. A VLS sportigazgatójával, Szabó Péterrel az őszi szezon tanulságairól, Pető Tamás munkásságáról, valamint egy lehetséges érkező játékosról is beszélgettünk.
2020. január 24. // Timót névnap