Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 21. Dániel
Veszprém
25°C
2024. július 21. Dániel
Veszprém
25°C

Újévi derékbőség-mérés és centizgetés az állatkertben

2020. január 16. 17:23
Januárban mindenki számot vet: mennyit gyarapodtunk az elmúlt évben, hány lyukkal kell lazábbra venni a nadrágszíjat… Nincs ez másként a Veszprémi Állatkertben sem.

A hónap végéig a zoo mintegy 600 lakója is átesik az év eleji leltározáson, hogy gondozóik felmérjék fejlődésük aktuális állapotát.

Az adatok összegyűjtésére persze nem azért van szükség, hogy kielégítsék kíváncsiságukat a dolgozók. Az állatkertek feladata igen sokrétű, a szórakoztatáson túl az egyes fajok, a természet védelmét is szolgálják az intézmények, valamint akár komoly kutató tevékenységet is végeznek.

Utóbbinak része az is, hogy minél több adatot gyűjtsenek össze az egyes állatokról, amelyeket aztán egy nemzetközi rendszerbe feltöltve a külföldi kollégákkal meg lehet vitatni, következtetéseket lehet levonni belőle a fajokra vonatkozólag. De helyi szinten is legalább ilyen fontos ez a visszajelzés: az állatok súlygyarapodásából, magasság vagy testhossz növekedéséből – vagy éppen az elmaradásából – az ápolók, orvosok is meg tudják állapítani, jól érzi-e magát a bőrében a zoo egy-egy lakója, megfelelő-e az ellátás, a takarmányozás, vagy esetleg finomhangolni kell a rendszert.

Éppen ezért a héten a Veszprémi Állatkert gondozói is nekiláttak a szokásos év eleji leltározásnak, csütörtökön pedig a sajtó képviselői is bepillanthattak a munkálatok kulisszái mögé. Ami nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Hiszen itt nem a polcon porosodó kartotékokról és eszközökről beszélünk, hanem eleven állatokról, akik olykor épp ugyanolyan szégyenlősek tudnak lenni, mint mi, emberek, ha be kell vallaniuk, mennyit „szedtek fel” tavaly óta. Pedig a növekedés esetükben általában mindig jót jelent.

Persze erre is megvannak a trükkök. Az állatkert lakói az elmúlt két hétben folyamatosan gyakoroltak, minden nap egy-egy játékos tréningen vettek részt – természetesen finom falatok bevonásával –, hogy mire eljön a leltár ideje, már rutinosan álljanak oda a mérőszalag mellé vagy rá a mérlegre.

Az állatkert és egyben a bolygó legmagasabb lakóit, a zsiráfokat például almaszeletekkel csalogatták az ötméteres léc mellé, ahol hamar kiderült, a 180 centivel született Zuri hat év alatt teljes két métert növekedett, míg a hamarosan nyolcadik születésnapját ünneplő Ganzi egy év alatt 20 centivel. A 12 éves Kibo 4,8 méteres magassága ugyan változatlan maradt, két szarva három centit nőtt.

A banánszeletekkel való hívogatás a katták népes családjánál is bevált: a vidám kis állatok marokházi Katalin vezetőápolóval közösen álltak mérlegre, hogy egy egyszerű kivonás után az ő súlygyarapodásuk is nyomon követhető legyen. Hasonló módszerrel állt mérlegre a sarkantyús teknős is, igaz, a közel 70 kilós szépség méredzkedése már kétemberes feladat volt. A derékbőség-mérésen az óriásteknős páncélja hosszában 84 cm-t, míg keresztben 83 cm-t eredményezett.

A csütörtöki leltáron részt vett egy királypiton, egy madagaszkári bütyköscsótány és egy pápaszemes pingvin is, aki egyenesen Török László igazgatóval állt mérlegre, bár szemérmes csipkelődése láttán úgy tűnik, kicsit zavarta, hogy ekkora reflektorfényben kell bevallania, hogy 2020-ra már négy kiló lett.

Január végéig azonban nemcsak róla, de a zoo mind a 110 egyedéről elkészül a leltár, a növekedő tendencia pedig ez esetben remélhetőleg folytatódni fog.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni VeszprémFest A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni Van az a sztereotípia a jazz-zenészekről és úgy általában a jazzről, hogy azt füstös new yorki bárokban afroamerikai zenészek adják elő szintén hasonló összetételű közönségnek. Ezzel pedig jelentősen szegregálva műfajt és a közönséget is. Ezért is bátor vállalkozás minden évben a VeszprémFesttől, hogy a koncertsorozat valamelyik napját a jazznek szentelik. Viszont, ha elfogadjuk, hogy a VeszprémFest a két évtizedes múltjával már-már küldetést vállal, hogy hirdesse a zenei sokszínűséget, akkor szinte kötelező a jazzes nap a fesztiválon. Gregory Porterben pedig hű szövetséges találtak ebben a küldetésben, aki immáron másodszor lépett fel péntek este a veszprémi színpadon, koncertje pedig sztereotípia-romboló volt. tegnap 15:23 ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' A kapolcsi Művészetek Völgye Magyarország egyik legjelentősebb művészeti és kulturális fesztiválja - amelyet évente rendeznek meg a festői Káli-medencében - pénteken a 34. alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők számára. A fesztivál, ahol tíz napon át a művészeteké és a közösségi élményeké a főszerep több falu összefogásából épült fel, úgy, mint Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. tegnap 13:33 X. Felsőörsi Disputa - alulról szerveződve szeretnének javítani a világ negatív tendenciáin X. Felsőörsi Disputa - alulról szerveződve szeretnének javítani a világ negatív tendenciáin Augusztus 17-én tizedik jubileumi tizedik alkalommal találkozik az az értelmiségi kör Felsőörsön, akik elkötelezettek abban, hogy rávilágítsanak a világban zajló negatív tendenciákra, de ami ennél sokkal lényegesebb, reális alternatívákat fogalmazzanak meg a változásra, mindezt globális szinten. A Felsőörsi Disputa egy alulról szerveződő közösség, ami nyitott mindenki előtt. 2024. július 19. 14:33 Nem hagyják elveszni Veszprém fénybe borulásának történetét Laczkó Dezső Múzeum Nem hagyják elveszni Veszprém fénybe borulásának történetét A Lackó Dezső Múzeum munkatársai a Műszaki és Közlekedési Múzeum szakembereivel közösen elkezdték feldolgozni a nemrég elhunyt id. Gombor József hagyatékát. Néhány éven belül lehet, hogy új formában, de ismét láthatja a közönség Veszprém fénybe borulásának történetét. 2024. július 19. 13:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.