Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Bóbita óvoda nyerte a VII. Oviolimpiát

2020. január 24. 15:06
Esélyt sem adtak „riválisaiknak” a Bóbita óvoda csöppségei az idei, a Báthory iskolában pénteken délelőtt rendezett VII. Oviolimpián.

A Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola pénteken reggel immár hetedik alkalommal szervezte meg az Oviolimpiát, amelynek idén maga az intézmény tornaterme biztosított otthont.

Az eseményen hat helyi óvoda közel száz csöppsége mérhette össze ügyességét négy versenyszámban: nyuszivágtában, répahajításban, árokugrásban, valamint ingafutásban. 

Barták Péterné és Ovádi PéterBarták Péterné és Ovádi Péter

A program – akárcsak az olimpián – a csapatok ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét. Ezt követően köszöntötte a megjelenteket a szervező Báthory iskola igazgatója, Barták Péterné, mielőtt kifejezte köszönetét a szponzorok irányába, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.

Németh Attila, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atltétika Club (VEDAC) ügyvezetője igazgatója mellett Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém igazgatója, Finta Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóságának vezetője is örömmel állt támogatóként az említett iskola mögé.

Éppúgy, mint Ovádi Péter parlamenti képviselő, aki nem sokkal később hivatalosan is megnyitotta az eseményt.

A politikus köszönetet mondott a pedagógusok olykor önfeláldozó, lelkiismeretes munkájáért. Elmondta, hogy ő maga is két kicsi gyermek édesapja, így pontosan tisztában van azzal, hogy valójában mekkora felelősséget is jelent egyszerre ennyi gyermekre egytől egyig ügyelni.

 A mai nap viszont a kikapcsolódásról szól, szeretném ha mindenki nagyon jól érezné magát!

– tette hozzá.

Az Acro Dance Sporttánc Egyesület igencsak felpörgető rövid bemutatója után a kis óvodások – hogy még csak véletlenül se sérüljenek meg – közös bemelegítésbe kezdtek: az imént említett sportvezetők, illetve képviselőnk pedig örömmel csatlakoztak hozzájuk.

A versenyzés közben az önfeledt pofikon és csillogó szemeken kívül egyébként remek egyéni teljesítményekkel rukkoltak elő a gyerekek. Igaz, az első hely sorsa igencsak hamar eldőlt, de a dobogó harmadik fokáért hatalmas küzdelem folyt. A résztvevő óvodák pedig nemcsak felejthetetlen élményekkel, hanem megérdemelt ajándékokkal is gazdagodtak.

A VII. Oviolimpia végeredménye:

  1. Bóbita (56 pont)
  2. Ringató (35 pont)
  3. Erdei (25 pont)
  4. Kuckó (23 pont)
  5. Örömhír (19 pont)
  6. Cholnoky (18 pont)

A Bóbita óvoda nyerte a VII. OviolimpiátA Bóbita óvoda nyerte a VII. Oviolimpiát

Portálunk, a vehir.hu kérdésére a rendező intézmény testnevelő tanára, Zsebe Gábor elmondta, hogy a pénteki esemény egyúttal beiskolázási programgént is szolgált számukra, ugyanis szeretnék, hogy a gyerekek már azelőtt megismerkedjenek az iskolájuk légkörével, mielőtt hivatalosan is beülnek annak padja mögé.

A városban egyedülálló módon saját tanuszodával, illetve több mint tíz testnevelő tanárral és szakedzővel szeretettel várjuk az óvodákból kiöregedő gyermekeket iskolánkban.

A leendő iskolások a Báthoryban számos sportág közül kedvük, valamint ügyesség szerint választhatnak: a kézilabda mellett az atlétika, a röplabda, az úszás, valamint a nagypályás- és a teremlabdarúgás fortélyait is elsajátíthatják.


Báthory István Sportiskolai Általános Iskola

A fiú gyermekek felvételijének időpontja: Február 19., szerda 17.00
A leány gyermekek felvételijének időpontja: Feburár 20., csütörtök 17.00

Az intézmény címe: Veszprém, Halle u. 10.
Elérhetőség: 06 88 561 915

Galéria
Csillogó szemek, önfeledt pofik – a VII. Oviolimpián jártunk
204A0097
204A0097
204A0097
IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
további cikkek
_Z2A5761
_Z2A5761
_Z2A5761
Magyarországon a falvak a saját támogatási programjukat írják Nyolcadik éve hirdette meg a Kormány a Magyar Falu Programot, aminek a segítségével az elmúlt években számos kistelepülésen újultak meg utak, parkok, iskolák, orvosi rendelők, vásároltak falubuszt és a településüzemeltetéshez kapcsolódó eszközöket. Idén viszont újabb tételekkel bővült, hogy mire pályázhatnak a falvak. Ezekről is beszélt Gyopáros Alpár, a Magyar Falu Programért felelős kormánybiztos Hárskúton. 2025. június 18. 23:16
mozgasejszakaja-11
mozgasejszakaja-11
mozgasejszakaja-11
Veszprém együtt mozdult – hatalmas siker volt a Mozgás Éjszakája! Több mint másfél ezren sportoltak együtt péntek este Veszprémben a Mozgás Éjszakáján. A résztvevők futottak, bringáztak, sétáltak, úsztak, falat másztak, és számos sportágat kipróbáltak – mindezt fergeteges hangulatban, egészen hajnalig. 2025. június 16. 12:53
_Z2A1411
_Z2A1411
_Z2A1411
Könyv készült Molnár Sándorról, Molnár Sándortól Egy olyan könyv született meg Veszprémben, ami egyszerre szól a veszprémieknek és a veszprémiekről. A sors fura fintora viszont az, hogy a címlapon szereplő Molnár Sándor, a legendás Utas és Holdvilág antikvárium egykori tulajdonosa már nem foghatja a kezében, pedig Az Utas antikváriusa az ő és a róla szóló írásokat is tartalmazza. 2025. június 14. 0:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.