Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A nyugdíjasoknak Magyarországon különösen sok lehetősége van dolgozni

2020. január 28. 12:25
Európai jogrendszerekhez viszonyítva a nyugdíjasoknak hazánkban van a legtöbb lehetősége elhelyezkedni, ami még a jobb életminőséghez is hozzájárulhat – hangzott el kedd délelőtt egy szakmai fórumon Veszprémben.

Az Országgyűlés 2017-ben alkotta meg a nyugdíjszövetkezeti törvényt azért, hogy a már bevált, biztonságos, jogszerű működést biztosító iskolaszövetkezetek mintájára a hazánkban élő 2,7 millió nyugdíjas számára rugalmas munkavégzési lehetőséget és közösségi aktivitást nyújtson. Azóta változott a jogszabályi környezet, még összetettebb és színesebb lett, és még több lehetőséget kínál.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) a változások és lehetőségek bemutatása mellett azért kezdett 2018 után ismét országjáró konferenciasorozatba, mert a tapasztalatok szerint a foglalkoztatók és a nyugdíjasok nem mindig találnak egymásra. A program hangsúlyozza azt is, hogy miért éri meg manapság nyugdíjasokat foglalkoztatni.

A szakmai konferenciasorozat kedd délelőtt érkezett Veszprémbe, melyen dr. Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. előadója azt mondta, hogy áttekintve a kontinensen túlnyúló és az európai, -beleértve a fejlett, nyugati és északi társadalmi jogrendszereket -, azt látható, hogy a nyugdíjas korosztálynak a rendelkezésre álló munkaerőpiaci elhelyezkedési lehetőségei majdhogynem Magyarországon a legszélesebbek.

„Nem azt állítom, hogy ezek a  szabályok a világ legjobbjai, de jó sanszot adnak arra, hogy a nyugdíjasok  megvalósíthassák azt az igényt, hogy saját mértékhez képest foglalkoztatásba menjenek vissza úgy, hogy urai legyenek a saját munkavégzésüknek”

-fogalmazott.

Dr. Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. előadója a 2020. január 28-i veszprémi szakmai fórumonDr. Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. előadója a 2020. január 28-i veszprémi szakmai fórumon

Réti beszélt arról is, hogy Európa több részéhez hasonlóan Magyarország is elöregedő társadalommal rendelkezik, ami szerinte azért örvendetes, mert a remények szerint tovább élhetünk. "Ha tovább szeretnénk élni, azt szeretnénk jó egészségben, jó életminőségben tenni. Ahhoz, hogy ez így legyen, még számtalan feltételnek kell teljesülnie, de az biztos, hogy a kutatások szerint az, hogy dolgozunk, vagy hogy a foglalkoztatás felületén ottvagyunk, - a mindnenkori életkörülményeinkhez és életkorunkhoz mérten- rendkívül fontos."

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint a veszprémi térségben egy aktív nyugdíjas társadalomról beszélhetünk, hisz itt működik többek közt az információs hálóként létrejött Szenior Mentor Kerekasztal is. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának tagjaként kiemelte azt is, hogy országosan ez a térség rendelkezik az egyik legjobb foglalkoztatási adatokkal, ahol a kihívást nem a munka, hanem a munkaerő megtalálása jelenti. „Ez jó hír a térségnek, rossz a munkaadóknak.” Úgy látja, a szakmai konferenciasorozat segíthet ezen, hisz a nyugdíjasok informálódhatnak arról, milyen lehetőségeik vannak.

 

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. tegnap 19:29 Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén közélet Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton. tegnap 11:40 Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára közélet Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára Az Európai Bizottság több éves huzavona után döntés nélkül zárta le az óraátállítás kérdését és levette a napirendjéről annak ellenére, hogy ebben az ügyben ritka kivételek egyikeként az Európai Unió tagországai egyetértettek. Így megmarad az évente kétszeri óraátállítás, legközelebb jövő hétvégén. tegnap 11:02 Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Lendület, összhang és sportbarátság – ezek jellemezték a II. Veszprémi Rendvédelmi és Közigazgatási Medencés Sárkányhajó Versenyt, amelyet ezúttal a Balatonfüred Városi Sportuszodában rendeztek meg. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.