2020. április 7. // Herman névnap

Az élet tényleg csodaszép

George Bailey Az élet csodaszép című klasszikus végén megtanulja, hogy bármilyen csapás is ér minket, az életet meg kell becsülni. A Pannon Várszínházban rádiójátékként debütált előadás látássérült nézőjével beszélgetve pedig azt is eszünkbe véshetjük, hogy mindig legyünk nyitottak.

Kormos Zita 44 éves, koncert, színház és sportrajongó, és születésétől fogva teljesen vak, bár utóbbit ritkán hangoztatja. Azért keresem, mert már másodszor utazott le Miskolcról Veszprémbe, hogy megnézze a Pannon Várszínház Az élet csodaszép című előadását, ami valljuk be, látóként egyszerre lenyűgöző és meglepő, és aminek hallatán egyből elkezdenek forogni a fogaskerekek a fejünkben a „technikai részleteket” illetően.

Zita életében egyébként ezek a részletek sokkal kisebb szerepet töltenek be, mint azt gondolnánk. Ő mindig is azt tanulta, hogy az életed úgy kell élni, hogy az csodaszép és teljes értékű, és az, hogy mire vagy képes, nem attól függ, hogy milyenek az adottságaid, hanem a döntésen, hogy hiszel-e magadban. És ő ehhez is tartja magát: rendkívül élénk, közvetlen és érdeklődő, és soha nem fél valami újba vágni a fejszéjét.

Kormos ZitaKormos Zita

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett történelem szakon, ám mivel azt kevésnek érezte, Debrecenben belevágott az angol szakba, közben a spanyolt is elkezdte tanulni, majd egy idő után a fordítás-tolmácsolás felé orientálódott. Kéőbb Székesfehérvárra került egy civil szervezethez, ahol angolt tanított és belekóstolt a pályázatírás rejtelmeibe, majd következett egy munka a budapesti Ability Parkban és egy három hónapos út Valenciába 2008 őszén, ahol spanyoloknak tanított angolt.

Bár addig sem volt otthonülő típus, azt mondja, igazán akkor lépett a szabadság útjára, amikor elküldték az Ability Parktól és bekerült egy, a világ 5 kontinensének 50 országában működő vállalkozás, a Myworld vérkeringésébe, ami kereskedőket, szolgáltatókat és magánszemélyeket köt össze és nyújt nekik egyedi előnyöket. „Azóta nagyon elkezdett kinyílni az életem a kultúra felé. Világéletemben szerettem a magaslatokat, a repülést, imádok hegyet mászni, és hatalmas Barcelona és Forma-1 rajongó vagyok.

Emellett rendszeresen járok fesztiválokra, koncertre és színházba, úgyhogy most a fejembe vettem, hogy kellene még tanulni valamit, mondjuk rendezvény és szabadidő szervezést. 2019 decembere óta bele is kóstoltam a koncertszervezés rejtelmeibe: a Chess Manouche zenekar koncertállomásait kezdtem el egyengetni” – meséli, alátámasztva, hogy ő aztán tényleg nem az az ember, aki ne becsülné meg maximálisan az életet. De amióta látta a Pannon Várszínház Az élet csodaszép előadását, Zita szerint ez még inkább így van.

Ez az a darab, amivel a veszprémi színház gyakorlatilag műfajt teremtett. A klasszikus karácsonyi film az élet szépségére és értékeire ráébredő George Bailey-ről a Hangvilla színpadán ezúttal rádiójátékként szólal meg: a cselekmény itt valójában nem a szemünk előtt bontakozik ki, hanem a fülünk hallatára. Éppen ezért a színpadon is mindössze hat színészt látunk, akik mindeközben több mint 30 szereplőt szólaltatnak meg.

„Egy kicsit tartottunk is tőle, hogyan fog majd elsülni ez az új műfaj, de szerencsére pozitívak a visszajelzések. Ugyan kell egy kis idő az előadás elején, hogy megszokják a nézők új játékszabályokat, ha viszont ez megvan, magával sodor a történet” – mondja Szelle Dávid, az előadás rendezője.

Ezt Zita is aláírja: az előadás két órája alatt gyakorlatilag száll az idő. „Pedig izgultam, hogy élvezni fogom-e a darabot, mert én zömmel musicalekre vagyok kiéhezve. Aztán úgy döntöttem, egyszerűen az élet ajándékának tekintem, hogy itt lehetek, és így állok ehhez a darabhoz is – mondja. – És így is lett. Ez a darab, az egész veszprémi csoda, amit itt megéltem, bearanyozta az adventem, és egy olyan ajándékot kaptam, amit egy életre a szívembe rejtek és nem felejtek.”

Több okból is. Egyrészt a felfedezés körülményei miatt. Bár Zita egy 2014-es Ghymes koncert óta lelkes látogatója és rajongója Veszprémnek és a Hangvillának, amelynek a pozitív kisugárzása mindig elvarázsolja, korábban nem tudott arról, hogy az épület falai között egy színház is működik. Aztán november 19-én itt járt a Bagossy Brothers Company Csendes vizeken című szimfonikus koncertjén, ami annyira az üléshez szögezte, hogy alig akart hazamenni utána, és persze mire elindult volna a szálláshelyre, kiderült, hogy lemerült a telefonja és töltő sincs nála.

A szorult helyzetben teljesen ismeretlenül Pap Lívia, a Pannon Várszínház és az előadás egyik színésznője sietett a segítéségére, aki a szállásra tartó úton mesélt neki a darabról, amire éppen készültek. „Akkor említettem Lívinek, hogy szívesen megnézném a produkciót, már csak azért is, mert soha nem voltam még premier előadáson, és szerettem volna ezt az élményt is átélni” – emlékezik vissza Zita. Pár nap múlva le is egyeztették a november 30-ai bemutatót, Zita pedig már csak azon kapta magát, hogy Az élet csodaszéppel egy újabb nagy kedvencet avatott.

A Pannon Várszínház változata /Fotók: jegy.huA Pannon Várszínház változata /Fotók: jegy.hu

Azért is, mert az előadás, különös műfajának köszönhetően éppen azt adja vissza, ami a színház lényege.

„Nagyon sok helyen narrálják a darabokat, pontosan azért, hogy a látássérültekhez is eljusson az összes információ. Csakhogy ilyenkor egy dolgot elfelejtenek: hogy éppen azt veszik el a színdarabból, ami a lényege. Szerintem a színházhoz nagyfokú képzelőerő szükséges, az akkor működik, ha elengeded a fantáziád.

De ha a fejedre tesznek egy fülhallgatót, akkor pont erre nincs lehetőség. Ez épp olyan, mintha beülne eléd egy fejjel magasabb ember: élvezhetetlenné válik a dolog” – magyarázza.

Itt viszont teljesen mindegy, ki milyen adottságokkal ül be a színházterembe, hiszen a rádiójáték akkor tud a legjobban működni, ha hagyjuk magunkat belefeledkezni a hangokba, és mint egy könyvnél, a fantáziánkkal rajzoljuk meg a jeleneteket.

Ettől tud olyan játékos lenni a darab, és persze ez lehet a nagy csapdája is, hogy az a hat színész tényleg meg tudja-e teremteni 30 különböző karakter illúzióját. Dávid szerint éppen ezért számukra a legfontosabb visszajelzés Zitáé és többi látássérült társáé (bár az ifjúsági előadásokról olykor könnyes szemmel távozó és pozitív csalódásról beszámoló általános iskolásoké is nagy elismerés), akik ott voltak a főbróba előadásokon, hiszen ők más érzékkel fogadják be a produkciót.

„Arról nincs tudomásom, hogy korábban vettek-e részt az előadásainkon látássérültek, erre viszont direkt meghívtuk őket. Egyébként, szégyellem, a próbafolyamat kezdetén még nem jutott eszembe, hogy ez a rádiójáték arra is jó, hogy őket is bevonjuk, pedig úgy tűnik, működik a dolog. Mert szinte minden látássérült nézőnktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy sokkal élvezetesebb volt számukra az előadás narrálás nélkül, és azt sem érezték, hogy a színészek azon erőlködtek volna, hogy eltalálják a különböző szereplőkhöz tartozó hangokat, vagy éppen ne lehetett volna követni a történetet, felismerni a hangokat.

Sőt, volt, aki azt hitte, hogy az olyan tömegjeleneteket, mint a bankroham vagy az adakozás a Bailey házban, tényleg tömeg játssza, egészen addig, amíg el nem mondtuk, hogy bizony olyankor is csak hatan állunk a színpadon. Nagyon felemelő volt találkozni velük, hallani tőlük ezeket a visszajelzéseket, megélni, hogy akár többször is eljönnek élvezni a darabot – egy hölgy például Inotára is jött – és látni rajtuk azt a végtelen boldogságot, amit az előadással adtunk nekik.”

De nem csak ebben különleges és egyedi a darab. A premier után – akárcsak a főpróba után a többiek – Zita is találkozhatott a darabban játszó színészekkel és kezébe vehette az egyes jelenetekben használt kellékeket. „Számomra ekkor derült ki, hogy valójában a hangeffektek – a hó ropogása, az autó motorjának berregése, a mennyország csilingelő hangja – is mind élőben szólalnak meg a színészek révén, nem pedig egy hangmérnök játssza be őket felvételről. Ez nagyon ritka, és emiatt is olyan egyedi ez az előadás, hiszen kétszer ugyanúgy nem tudod megszólaltatni ugyanazt a hangot.”

Az 1946-os filmváltozatAz 1946-os filmváltozat

Talán ezért is, az 1946-os filmhez képest a színházi változat élettel telibb, és talán annak üzenetét is erősebben tudja átadni – ami ráadásul nem csak karácsonykor aktuális, amikor a történet játszódik, hanem univerzálisan bármikor. Azt, hogy becsüljük meg az életet, legyünk hálásak és leginkább ne legyünk önzőek.

„Ez a darab megmutatja, hogy az élet értékeire akkor is vigyáznunk kell, amikor kiszalad a lábunk alól a talaj és úgy érezzük, mindenünk elveszett és minden rossz

– mondja Zita. – Bár korábban is így próbáltam élni, de ez az előadás még inkább megtanított megbecsülni az életet, hálát adni mindazért, ami körülvesz, és emlékeztetett, hogy amikor valami negatív történés ér bennünket, ne siránkozni kezdjünk, hanem próbáljuk meg azt pozitívvá alakítani. De nem csak ezt üzeni a darab. Hanem azt is, hogy figyeljünk oda a másikra, olyankor is, amikor látszólag nem szorul rá, értékeljük őt, és úgy álljunk ki a céljaink mellett, hogy közben másokat is előre vigyünk. Nekem például nagyon tetszett, ahogy a főhősünk átadta a testvérének az egyetemi tanulmányok lehetőségét, holott tele volt vágyakkal és tervekkel, és tudta, ha belefolyik a bank dolgaiba, azokat elveszti. Mégis, ez nem csak lemondás volt a részéről, hanem egyfajta helytállás is másokért.”

A színházi változat tehát egyszerre nagyon játékos és szórakoztató, a mondanivalója mégis nagyon komoly – Zita szerint pont neki való, hiszen a mottója is az: Vedd komolyan a lazaságot! Mint mondja, ha tehetné, havonta megnézné, az előadás pedig egy országos turnét is megérdemelne. A maga részéről azóta januárban újra be is ült rá, és ismét lelkileg megújulva távozott a színházteremből. De fog még erre jönni biztosan, a következő alkalommal a Hamletre.

Zita számára ugyanis a darab harmadik fontos üzenete az volt, hogy legyen nyitott és fogékony mindenre, hiszen mindenben rejlik érték. „A színházra például eddig is nyitott voltam, de zömmel egy műfajra, és főleg a debreceni Csokonai Színházba és a budapesti Madách Színházba jártam. Most arra vágyom, hogy minél szélesebb körben kipróbáljam magam és minél több helyre eljussak. Most például egy dráma következik Sissiről Gödöllőn.”

Szóval tanulhatnánk tőle: a lazaságot, az újdonságokra való nyitottságot, az elvárások elhajítását. „A nyitottság színészként, rendezőként, nézőként is rendkívül fontos. Ne elvárásokkal és előre megalkotott véleménnyel érkezzünk például a színházba, engedjünk teret a színészeknek – teszi hozzá Dávid is. – De persze a nyitottság az élet minden területén fontos. Nem szabad befásulni, mert azzal csak magamnak okozok gondot. A problémára inkább megoldást kell keresni, pozitívan gondolkodni, és mindig nyitottnak maradni az újra.

Bertalan Melinda

További cikkek

10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból
10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból
A mozi tulajdonképpen az eszképizmus egyik formája: a jó film átmenetileg képes elfeledtetni velünk a gondjainkat, az igazán jó pedig arra is, hogy a képkockák lepörgése után más szemmel tekintsünk rájuk.
Online múzeumok és digitális művészek
Online múzeumok és digitális művészek
A technológia eltaszítja vagy közelebb hozza a művészetet az emberekhez? Miközben ezen gondolkodunk, az első gép által festett kép már aukcióra is került.
Elsősegélycsomag szavakból
Elsősegélycsomag szavakból
Rendkívüli különszámmal jelentkezik a Veszprém Portré internetes kulturális magazin: a civil összefogással készült lapszám mindazoknak szeretne most segíteni, akik úgy érzik, a koronavírus járvány kirántotta a lábuk alól a talajt.
Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján
Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján
A színház világnapi üzenetet hagyományosan az esti előadások előtt szokták felolvasni a színházakban. Shahid Nadeem üzenetét előadások híján Jordán Tamás videóüzenetben olvasta fel.
A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején
A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején
Ugyan a CoolLaunch néven megalakult ifjúsági szervezet fő célja, hogy bevonja a környékbeli fiatalokat az EKF programba és annak előkészületeibe, az önkéntesek a járvány alatt is segítenek, bizonyítva: ez is lehet az összefogás és a határainkon való túllépés része.
2020. április 7. // Herman névnap