2020. április 7. // Herman névnap

Egressy Zoltán, József Attila-díjas író járt Veszprémben - villáminterjú

Egressy Zoltán, József Attila-díjas író, költő vendégeskedett január végén a Veszprémi Egyetemi Színpad beszélgetősorozatának első állomásán. A rendezvény az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében zajlott, ahol egyfelől a szintén író Bozsik Péter, valamint Szabó B. Eszter, egyetemi hallgató kérdezte. A társalgást a szomszédos Író Deákban folytattuk…

Úgy tudom, több szálon is kötődsz a városhoz. Pontosan hogyan?

Egyrészt anyukám veszprémi, igaz, csak húszéves koráig lakott Veszprémben, a Bezerédi utca 1.  szám alatt. A nagybátyám is sokat mesélt, például a híresen intelligens Böbe majomról: a csimpánz az állatkertben ki-be fűzte a cipőjét. Másrészt pár évadon át irodalmi vezetője voltam a színháznak. Az egyik színdarabomnak itt volt az ősbemutatója. De ha nem lennének családi és szakmai kötödéseim, akkor is úgy gondolnám, hogy Veszprém gyönyörű város, többször megfogalmazódott már bennem, milyen jó lehet itt élni. Csak a szél nagy.

Bozsik Péter és Egressy Zoltán (Fotó: Hornok Máté)Bozsik Péter és Egressy Zoltán (Fotó: Hornok Máté)

Nyilván megszoktad már, hogy faggatnak, de egyébként mennyire vagy „mesélős” a hétköznapokban?

Általában nem én vagyok a társaságok nagy hangon sztorizgató középpontja, de ha a barátaimmal találkozom, szoktam azért mesélni ezt-azt én is. Erről a mai beszélgetésről is fogok, főként azért, mert nagyon jól éreztem magam. Sokan voltak, és kíváncsian figyeltek, ami jó érzés.

Előfordul, hogy az olvasóiddal történő találkozás során hosszan tartó barátság születik?

Különféle kapcsolatok alakultak már ki ilyen úton-módon. Konkrét, mély barátság ritkábban, de azért erre is van példa.

A beszélgetésen szóba került legújabb regényed, a Hold on. Úgy tűnik, a magány fogalmának egy új értelmezését ismerhetjük meg: „semmivel nem érzek nagyobb eufóriát, mint akkor, amikor rájöttem, hogy magamra maradtam, ahogy valójában mindig akartam, talán mert ő belefér ebbe a magamra maradásba, sőt így igazi minden…”. Ezek a már-már romantikus ellentmondások mennyire egressys motívumok?

Nem szoktam elemezgetni magam, biztos vannak „egressys motívumok”, stílusjegyek, de eközben azért törekszem arra, hogy nyelvileg, stilisztikailag, hangulatilag különbözzenek a műveim egymástól. Az idézet a Hold on utolsó fejezetéből van, én nem érzem se romantikusnak, se ellentmondásosnak, persze lehet, hogy nincs igazam.

Fotó: Hornok MátéFotó: Hornok Máté

Azt nyilatkoztad egy helyütt, hogy egyik születésnapod alkalmából a Százezer eperfa című regényed fő helyszínén, a Margit-szigeten található eperfánál leptek meg barátaid, rokonaid. De azt is hallottam, hogy finoman szólva elég ironikusan sikerült az összejövetel. Elmeséled, mi történt pontosan?

A Százezer eperfa elején özönvízszerű vihar tör a városra, a főhősök a margitszigeti eperfa alatt vészelik át a katasztrófát, amelynek során egyébként sokan meghalnak. A születésnapos piknik verőfényes napsütésben kezdődött, aztán a végén olyan jégesős vihar jött a semmiből, hogy gyakorlatilag megidézte a leírtakat. Úgy tudom, az évtized legnagyobb esője söpört végig a szigeten. A regényben a vihart teljes szélcsend követi, ami apokaliptikus következményekkel jár, szerencsére ez nem következett be, az élet ebben már nem utánozta az irodalmat.

Ha a következő születésnapodat a Holdra szerveznék, belevágnál?

Persze, bár kicsit drága buli lenne, főleg, ha a barátaim is jönnének. Mindenesetre fél év még hátravan a következő születésnapomig, van idő a megszervezésére.

Szabó Eszter
2020. április 7. // Herman névnap