Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Dr. Pósfai Mihály kapta a Polinszky-díjat

2020. február 6. 13:23
A Pannon Egyetem oktatója, a korábban többek között Széchenyi-díjjal is kitüntetett geológus korábban úttörő eredményeket ért el az ásványtani kutatás területén.

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított Polinszky-díjat egy olyan személy kaphatja meg minden évben, aki műszaki, természettudományos vagy gazdasági területen kiemelkedő érdemeket szerzett Veszprémben. Az elismerést idén dr. Pósfai Mihály, a Pannon Egyetem Környezettudományi Intézetének oktatója vehette át Porga Gyula polgármestertől a Mérnöki Kar diplomaátadó ünnepségén.

Dr. Pósfai Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett geológus diplomát, majd ugyanitt PhD fokozatot ásványtan tudományágban. Akadémiai doktori címet 2004-ben kapott. A Magyar Tudományos Akadémia Nanoásványtani Munkabizottságának, valamint Veszprémi Területi Bizottságának elnöke, tagja az MTA Geokémia, Ásvány- és Kőzettani Tudományos Bizottságának, a Magyar Mikroszkópos Társaságnak és az Amerikai Ásványtani Társaságnak egyaránt. Kutatásait több tudomány határterületén végzi. Legfontosabb kutatási eredményeit a légköri aeroszol részecskék mikroszerkezetének vizsgálata, a baktériumok mágneses nanokristályai képződésének és szerkezetének leírása terén érte el. Nemzetközileg jelentős tudományos munkája mellett aktívan részt vesz szűkebb közössége társadalmi életének szervezésében is. Számos hazai és nemzetközi díj birtokosa, így többek között az Európai Ásványtani Egyesület kutatói kiválóság díját, a Magyar Tudományos Akadémia „Akadémiai díját”, Veszprém Megyei Prima díjat, Szent- Györgyi Albert díjat, valamint Széchenyi- díjat is magáénak tudhat.

A díjazottal korábban, a Széchenyi-díj átvételének idején mi is készítettünk egy interjút munkásságáról.

Kapcsolódó cikk
’Az új felismerések hajtanak’
„Úgy tekintek erre a díjra, mint egy előlegre: bízom benne, hogy tudok még olyan eredményeket letenni az asztalra, amelyek igazolják, nem vagyok érdemtelen rá” – mondja Dr. Pósfai Mihály, a Pannon Egyetem Környezettudományi Intézetének oktatója, akivel Széchenyi-díja apropóján beszélgettünk.
vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.