Ahogyan azt már megszokhattuk, az Olvasólámpa nem a megszokott kérdés-felelet kettőséből áll, hanem az est jelentős részét a felolvasás határozza meg. Most sem volt ez másképp, igaz, sokszor a moderátor Kilián Lászlónak is emlékeztetnie kellett magát és a szerzőt, hogy a sok izgalmas történet mellett a felolvasás sem maradjon el. Szerencsére mindenből jutott bőven.
Dragomán György 1988-ban jött át családjával Romániából Magyarországra. Szombathelyre került, ahol szinte még gyerekként megismerte későbbi feleségét, a költő Szabó T. Annát. Mint ahogy azt elmesélte a veszprémi közönségnek, egymást terelgették az írás felé. Kezdetben csak és kizárólag egymásnak mutatták meg szövegeiket, majd kölcsönösen ellátták egymást tanácsokkal. Így nevelték ki magukat íróvá, legalábbis a kezdetek kezdetén, hiszen később sok meghatározó író-tanár segítette formálni írói nyelvüket, gondolkodásukat.
Kilián László az antológiák kapcsán kérdezett rá az írásból fakadó csapatmunkára, de mint megtudtuk, az író – egyfajta ellentmondással – magányos csapatjátékosnak gondolja magát, akinek az a dolga, hogy szobájában ülve meglásson valamit a fehér falon, ami aztán "megíródik". Mint megtudtuk, a szerző sokszor túl sokat vár el saját magától, akár egy bokszoló, aki végül kiüti saját magát.
Dragomán, első regényének elkészültéig titkolta, hogy min is dolgozik valójában, hiszen édesapja sokat mesélt neki egy jövőbeli könyvről, ami soha nem készült el, így fia bebiztosította magát, és csak akkor árulta el környezetének, amikor már készen volt.
Az író rendkívüli humorral vallott saját diszlexiájáról, mint mondta: majdnem mindegy számára, milyen sorrendben vannak a betűk. A felolvasások között szó esett még fordításairól, egy-két színházi munkájáról, de például A fehér király angol filmverziójáról is, amelyben az író maga is statisztált. Egy rendkívül jó hangulatú, tartalmas beszélgetésen vehettek részt az odalátogatók, a végén természetesen dedikálásra is sor került.