2020. október 29.
//
Nárcisz névnap

Csak emojikkal mernek udvarolni a fiatalok?

A valóságban képtelenek kapcsolatokat kialakítani, csak online bökdösik egymást a “mai fiatalok” – ezzel a merész felütéssel vette kezdetét a Szólj be a papnak! című rendezvény kedd este a Hangvillában.

A Házasság hete keretében megrendezett programon Varga Endre, a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház vezetője beszélgetett három egyház képviselőivel a házasságról. A rendezvény nem veszprémi találmány, bár városunkban is több alkalommal megszervezték már: az ötlet, hogy a lelkészekkel, papokkal a templomon kívül, kötetlenebb körülmények között is lehessen beszélgetni, Debrecenből származik. 

A keddi program egy erős “ezek a mai fiatalok” felütéssel kezdődött: a moderátor szerint ugyanis a mai középiskolások nem tudnak személyesen kapcsolatot kialakítani, az iskolai bulikon a fiúk az egyik, a lányok a másik sarokban táncolnak, aki pedig megpróbál kezdeményezni a másik nem felé, az nevetség tárgyává válik. A fiatalok csak az interneten képesek kommunikálni egymással, online élik az életüket, ami az értékek elvesztéséhez vezet.

Erre reagálva dr. Takáts István katolikus pap elmondta: a fiatalokkal beszélgetve azzal szembesült, hogy a fiúk manapság úgy fejezik ki tetszésüket egy lánynak, hogy megbökik Facebook-on, ami időnként az egyszerű tetszésnyilvánításon túl rögtön egy invitálás is az ágyba. (Fiatalabb olvasóink kedvéért: a “bökéssel” szöveg nélküli értesítést lehetett küldeni, ami 4-5 éve a közösségi oldal egyik kiemelt funkciója volt.) Az atya hangsúlyozta: nem érdemes kihagyni lépéseket az ismerkedésben, fontos, hogy a fiatalok megéljék annak minden lépcsőfokát, attól a pillanattól kezdve, amikor először gyűjtik össze a bátorságukat, hogy odaálljanak a másik elé, az egymás felfedezésének, megismerésének minden izgalmáig. Azzal, hogy az érzelmek artikulálása néhány szmájlira csupaszodott le, valami nagyon szép dolog lényege sikkadt el.

Tanítványai között végzett felmérést Závodi Zsuzsanna református lelkész, aki ennek tapasztalatait a közönséggel is megosztotta. A fiatalok visszajelzéseiből kiderült, hogy az internet vált az elsődleges ismerkedési tereppé, pedig olyan emberekről van szó, akik aktív közösségi életet élnek: egy osztályközösséget alkotnak, edzésekre járnak, megvannak a maguk találkozási helyei. A középiskolások nincsenek túl jó véleménnyel az ellenkező nemről: a lányok infantilisnek tartják a fiúkat, a fiúk pedig úgy látják, a lányokat csak a divat meg az ehhez hasonló lányos dolgok érdeklik. 

A józanság hangján szólva végül Isó Dorottya evangélikus lelkész hidalta át a generációk közötti szakadékot. Mint mondta, a mai fiatalok másképp fejlődnek, más világban nőnek fel, később érnek, mint a szüleik generációja. Ezzel együtt a tapasztalat mégiscsak az, hogy ott van bennük a vágy, hogy közösséget találjanak magunknak, és eljön az az életkor is (még ha ma már később is, mint húsz-harminc évvel ezelőtt), amikor elköteleződnek egy társ mellett. Ebben pedig a mai napig meghatározó a szülők és nagyszülők által nyújtott minta – még ha a mai szülők és nagyszülők korosztálya gyakran nem is érti a XXI. század fiataljait.
 

Söge
Domján Attila

További cikkek

Térségi igény hívta életre Nemesvámos új éttermét
Térségi igény hívta életre Nemesvámos új éttermét
Egy Veszprémben is működő étterem nyitotta meg második üzletét a településen.
Lezárult az állatkert történetének legnagyobb fejlesztése
Lezárult az állatkert történetének legnagyobb fejlesztése
A Modern Városok Programban meghirdetett fejlesztések közül elsőként az állatkert projektjei zárultak le, de ahogy a szerda délelőtti projektzáró sajtótájékoztatón elhangzott, a jövőben is vannak még nagyszabású tervek. Ahogy a kormánybiztos fogalmazott: a veszprémi fejlesztéseket a tudatosság jellemzi.
Januártól akár a csok teljes összege felvehető új többgenerációs otthonok létrehozására
Januártól akár a csok teljes összege felvehető új többgenerációs otthonok létrehozására
Január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok új többgenerációs otthon létrehozására - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A katasztrófavédelem a tűzmegelőzésre figyelmeztet halottak napja előtt
A katasztrófavédelem a tűzmegelőzésre figyelmeztet halottak napja előtt
Halottak napja környékén ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán.
Hány gramm egy falevél? És hány falevél ad ki 350 tonnát?
Hány gramm egy falevél? És hány falevél ad ki 350 tonnát?
Munkába állt a VKSZ lombseprő brigádja, akik az őszi időszakban több tonnányi falevelet és gallyat gyűjtenek össze a veszprémi parkokból, utcákból. A közüzemi szolgáltatótól megtudtuk azt is, hogy mi lesz a sorsa ennek a zöldhulladéknak.